Egymást segítve

Szerző:

Az apaszerepet is tanulni kell

 

Hogyan válunk apává? Miként van jelen az apa a mai családokban? Mi az apa és mi az anya feladata a gyermeknevelésben? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphat az, aki részt vesz a Katolikus Karitász Rév Szolgálata által szervezett apacsoportban. A kezdeményezésről Kovács Péter pedagógus, az egyik szervező számolt be lapunknak. Úgy született meg az apacsoport gondolata, hogy a Rév szenvedélybetegeket segítő szolgálata az elmúlt húsz évben sokat foglalkozott a hozzátartozókkal is. Közülük többen is jelezték, hogy nagy szükség lenne egy olyan csoportra, ahol az édesapákkal foglalkozunk, így megelőzhetnénk a családi rendszer működésében előálló zavarokat. Persze magától adódott, hogy itt egyéb kérdésekről is beszéljünk, ne csak a szenvedélybetegség problémájáról. Már az első csoportot is úgy hirdettük meg, hogy nemcsak a gyakorló apukákat várjuk, hanem azokat is, akik az apaságra készülnek.

A magzat is felismeri a hangját

Szerző:

Léder László pszichológus az apaságról

 

„Ha felteszi valaki azt a kérdést, hogy ki a fontosabb, az apa vagy az anya, visszanyúlok a magyar nyelv bölcsességéhez, amelyik mind az apát, mind az anyát szülőnek nevezi. Ezek szerint egy gyermeket ketten szülnek meg…” E szavak az Andrek Andrea és Léder László pszichológusok által „kispapáknak” írt APA-füzet végén olvashatók. A szerzőpáros férfitagjával – aki az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója – az apaszerep változásáról és az ezzel kapcsolatos félreértésekről beszélgettünk.

 

– Miért gondolták úgy, hogy szükség van egy ilyen kiadványra?

 

– Azért, mert az apasággal, az apa családban, gyereknevelésben betöltött szerepével magyar nyelvű kiadványok nemigen foglalkoznak. Illetve, ha vannak is ilyenek, akkor sem tükrözik azt a modellt, melyet szerzőtársammal helyesnek gondolunk. Ez pedig nem más, mint az, hogy a család egy férfi és egy nő egysége, ahol a gyermekvállalás közös ügy, ahol a férfinak és a nőnek egyenrangú szerepe van. Még szakmai körökben is egy olyan felfogás uralkodik, amely szerint a középpontban az édesanya áll, őt veszik körül a gyerekek, és az apa ezen a körön kívül helyezkedik el. Az ő kapcsolata a gyerekekkel csak az anyán keresztül valósul meg.

„Ellentmondó elvárások között”

Szerző:

A ReNaissance Tanulmányi Ház – a jezsuiták diploma utáni képzést folytató fiatalok számára létrehozott kollégiuma – idei, IX. Carpe Viam programja A férfi a XXI. században című kerekasztal- beszélgetés volt. A meghívott vendégek – Vekerdy Tamás pszichológus, író, Varga Pál pszichiáter, családterapeuta és Spéder Zsolt szociológus, demográfus – több oldalról igyekezett megközelíteni és bemutatni a férfiakról kialakult képet és annak változásait.

Az élet öröme

Szerző:

Beszélgetés Ternyák Csaba egri érsekkel

 

– Lassan egy esztendeje, hogy – kormányzati kezdeményezésre – megindult a kötelezően választható hitoktatás az állami iskolákban. Milyen tapasztalatokat szerzett mostanáig?

 

– A kezdeti nehézségek után számos kérdés menet közben megoldódott, ma már egyre gördülékenyebben folyik az oktatás, s reményeink szerint hosszú távon meghozza majd a várt eredményeket. Ennek a rendszernek kétségtelen előnye, hogy olyan gyerekek és fiatalok is hitoktatásban részesülnek, akik korábban valamilyen oknál fogva kimaradtak belőle, most azonban a szüleik kérték ezt. Fontos szempont még, hogy most senki nem kényszerül arra, hogy a játék, a sport vagy a hitoktatás közül kelljen választania, tehát a hittan visszakapta rangját az iskolában. Még van azért néhány megoldásra váró feladat a rendszer teljes kiépítéséig, de az oktatási szakemberek dolgoznak ezen.

Újabb holt-tengeri tekercsek

Szerző:

A kumráni „szenzációkról” a tudomány mérlegén

 

Idén március elején nagy sajtóvisszhangot kapott a hír, hogy „új holt-tengeri tekercseket” fedeztek fel a kumráni barlangokból előkerült régészeti leleteken dolgozó kutatók Jeruzsálemben. Nem ez az első eset, hogy az ókorban a Holt-tenger északnyugati partja mentén élt zsidó közösség tagjai meglepik a szakmát és az érdeklődőket egyaránt, azóta, hogy a ta’amire beduin törzsbeli Muhammad adh-Dhib 1947 elején, egy gondviselésszerű véletlennek köszönhetően meglelte a szövegtöredékeket tartalmazó első barlangot a régióban. Ez a mostani felfedezés hasonlít a korábbiakra abban, hogy az első híradásokat rögtön lázas találgatások követték: „Vajon mit rejtegetnek még előlünk?” Pedig éppúgy, ahogyan eddig, ez a mostani lelet sem amiatt jelent szenzációt, amire a sajátos tanításokra viszkető fülek várnak: nem botrányt vagy felfordulást hoznak, hanem elmélyültebb ismereteket a Krisztus születése körüli idők zsidóságának szokásairól.

Jézus földjén 3.

Szerző:

3. rész

 

Bárkinek is mesélem a szentföldi élményeimet, mindig elmondom, hogy Jézus miatt érdemes odamenni. Valahogy azt érzem, hogy hiába magától értetődő ez, mégis ki kell mondanom. Természetesen sok természeti és turisztikai tapasztalattal, kulturális ismerettel is gazdagodtunk az út során, mélyebben értjük azóta az ottani társadalmi konfliktusokat, de látni a feltámadás helyszínét, az üres sírt mindennél többet ért! A legutóbb itt, a Szent Sírnál fejeztem be a kis történetemet.

 

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Ennek a görögkatolikus köszöntésnek a határozottsága jutott eszembe a sírnál, ennél az építménynél, amely olyan kevéssé hasonlít arra, amit Szent Sírként elképzelünk. Igazából templom a templomban ez a hely. Néhány perc, egy ima, körülnézek, mindössze ennyi, amit bent töltök a belső üregben, aztán ki kell jönni, hiszen sor áll. Most még nem is hosszú, hiszen húsz perc alatt bejutottunk. El kellett jönnöm otthonról, hogy lássam az üres sírt, amit láttak az apostolok is. Elég néhány perc odabent, mert ez a tapasztalat a fontos, hogy nincs itt, feltámadt! Nem hasonlít tehát az általunk elképzelt sírra, de van a bazilikában egy hely, amely elmeséli nekünk, milyen is lehetett Jézus sírja kétezer éve, még az építkezések előtt. Egy kápolnából szűk bejárat nyílik oda, ahol a hagyomány Arimateai József sírját sejti az üregrendszerben. Nincs kiépítve, látszik, hogy hova tették benne az elhunytat, és az is felfedezhető, hogy családi sírboltról van szó. Itt kétszer is sorba álltam, mert ez a kétezer éves kis barlang Jézus koráról mesél.

Csak együtt az úton

Szerző:

Szegedi találkozás Kondé Lajos dómplébánossal

 

Közhely: a templom jel – felkiáltójel. Messzire látszik, eligazít, toronyirányba fordít. A templom néha képes egy nagyvárost is maga köré rendezni: centrum, igazodási pont lesz – és az is tud maradni. Ahogy például Bécsnek „csúcsa” és forgástengelye a mindenhonnan látszó Stephansdom, úgy Szegeden a Fogadalmi templom az első, amely kettős tornyával már távolról beazonosíthatóvá teszi a várost. De a szegedi dóm nemcsak meghatározó látványelem, vonzó turisztikai célpont, hanem valódi fórum, spirituális központ is. Élettel és kihívásokkal teli. Kondé Lajos plébános 2001 óta vezeti-formálja a nagy vonzáskörzetű, különleges egyházközséget. Húsvét közeledtével a szegedi valóságról, a feladatokról és a hitelességről beszélgettünk, de a témát és az ünnepi hangolódást messzebbről, a Genezáreti-tó partjáról indítottuk. Nemrég ugyanis egy szentföldi zarándoklaton vett rész…

 

– 1986-ban jártam először a Szentföldön, a bécsi ferencesekkel. Az utazáshoz szükséges pecséteket a kinti konzulátuson kérték meg nekünk. A maga rendszerváltozás előtti izgalmával különleges, szép élmény volt számomra. Akkor tátott szájjal néztem a Szentírásból jól ismert helyeket, amelyek másféle valóságként jelentek meg. Leszűrtem azt, hogy a ma látható, jobb-rosszabb állapotban lévő nevezetes épületek legnagyobb része nem Jézus korából való. A természeti környezet mélyebb benyomást tett rám: a Genezáreti-tó, a Tábor-hegy… – és az akkori látogatás alkalmával, egy kétnapos sivatagi túra keretében felmentünk a Sínai-hegyre is. Ott fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy igazán a táj adja vissza a miliőt, azt a világot, amely Jézus korát jelenti. Ott – a máig változatlant szemlélve – érti meg, éli át az ember a hegyek szimbolikáját, Jézus példabeszédeinek képeit, hasonlatait, a halfogás jelentőségét… Első látogatásom óta ez jelenti számomra a Szentföldet.

Nagyböjti zarándoklat a Gellért-hegyen

Szerző:

Több száz hívő és érdeklődő részvételével nagyböjti zarándoklatot tartottak április 10-én a Gellért-hegyen átvezető Tisztulás Útján (Fehér Szív Útja). A Böjte Csaba ferences szerzetes, a pálos és a ferences rend, valamint világiak által tavaly alapított nagyvárosi zarándokutat a közös rózsafüzér imádság után Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek áldotta meg a Sziklatemplomnál. A „szeretetet, a jóságot, a békét kereső” résztvevők a hegyi ösvényeken, majd az Erzsébet hídon áthaladva, a „bűnbánat és a megtisztulás zarándokútján” az embernek adott isteni parancsokat feldolgozva jutottak el a pesti ferences templomba, ahol a Csaba testvér által bemutatott szentmisén vehettek részt.