Kertek születése Békásmegyer-Ófalun

Civil kezdeményezőkészség és közösségi erő – amikor e kettő találkozik, megmozdulnak a hegyek. Ha pedig ennek egy plébánia a színtere, a társadalom atomizálódásának jeleit gyakorta megtapasztaló embernek hirtelen nagyon jó kedve támad. Úgy érezheti: néha sikerül csakugyan kovásznak lennünk, és kicsinységünk ellenére sokaknak mintát adnunk.

Sárkörte, kékalma, Petőfi körtefája, pónyikalma, szomolyai cseresznye, budai domokos, vérkörte, bőralma, háziberkenye, baturalma, tüskéskörte, piros pogácsaalma, sózó körte, rétesalma, hosszúszilva, fűzalma – olvasom a karókra tűzött színes táblákon, a fal mellé állított facsemeték fölött. Budapest első tündérkertjének megnyitóünnepsége zajlik Békásmegyer-Ófalu plébániájának közösségi házában, március 29-én. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki számára az összes ültetésre váró gyümölcsfa neve ismeretlen. Pedig nagy- és dédszüleink életéhez még a többségük hozzátartozott, akárcsak a termésükből készült lekvár, befőtt, pálinka. A tündérkerteket – amelyekből ma már több mint ötven van országszerte és a határainkon túl – éppen emiatt, a feledés ellen alapítják: azért, hogy a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfái és a magyar gyümölcstermesztés sokszínű hagyományai ne tűnjenek el nyomtalanul. „Azt szokták mondani, hogy ott vagyunk otthon, ahol a nagyapánk által ültetett gyümölcsfáról szedhetjük a gyümölcsöt – kezdi beszédét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. – Természeti örökségünk védelme legalább annyira fontos, mint a szellemié. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági szervezete kimutatta, hogy az elmúlt száz évben az őshonos növényfajták hetvenöt százalékát vesztette el az emberiség, és a maradék huszonöt százalék jelentős része is veszélyeztetett. A kormány kiemelt figyelmet szentel ennek a problémának, ezért igyekszik előmozdítani a génmegőrző gyümölcskultúra ügyét. Az egyházak jó partnerei e téren is: a tündérkerteknek sok helyen parókiák, plébániák adnak otthont. A hagyományainknak megtartó erejük van, de csak akkor tudnak hatni, ha teszünk a fennmaradásukért. Kívánom, hogy azok a fák, amelyeket ma elültetünk itt, erős gyökereket eresszenek, és egyszer képesek legyenek valamennyiünket megtartani.”