A jövő építésze

 

De hogy miképp kezdődött ez a nem mindennapi életút, ahhoz gondolatban Shigeru Ban középiskolás éveibe kell visszarepülnünk. Ekkor került ugyanis a majdani építész kezébe egy szaklap, amely John Hejduk amerikai építész munkáit is bemutatta. A fiatalembert lenyűgözték a neves szakember házai, és ekkor fogalmazódott meg benne a vágy, hogy a tanítványa lehessen. Hejduk akkoriban a Cooper Union dékánja volt. A japán fiú felvételt nyert az intézménybe, pedig még angolul sem igazán tudott. Ezt a mai napig a szerencséjének tudja be, de nyilvánvaló, hogy már akkor is kitűnt tehetségével.

 

A mester elvárta tanítványaitól, hogy költészetet is tanuljanak. Verset kellett írniuk. Az angolul akkor még alig-alig beszélő, a poézis iránt érdeklődést nem igazán mutató japán fiatalember sem kapott felmentést ez alól. A különös módszer arra világított rá, hogy verset írni és épületet tervezni egymáshoz hasonló foglalatosság. Hisz mindkettő szerkezetépítés. „Még az én angolságommal, nyelvi hiányaimmal is tudtam verset írni, mert jó voltam a szerkezettervezésben. Minden héten fel kellett olvasnom a költeményemet az órán” – idézte fel egyszer Shigeru Ban az egyetemi kurzushoz kötődő emlékeit.


 

A fiatal építész 1985-ben alapította első tervezőirodáját Tokióban. Cégét később kiterjesztette New Yorkra és Párizsra is. Munkái között szinte mindent megtalálunk. Tervezett apró lakóegységeket, kísérleti lakóházakat, múzeumokat, koncerttermet, irodaházat és templomot. Az általa alkalmazott technikák az építészet határait feszegetik. Eszköztárában olyan anyagokat is találunk, mint a bambusz, a textil, a papír vagy akár az újrahasznosított papírrostokból és műanyagból álló kompozit.

 

Shigeru Ban ismert munkái közé tartozik a tokiói Függönyfalas ház, a metzi Pompidou Központ, a christchurch-i földrengésben részben elpusztult, már említett katedrális helyettesítésére emelt ideiglenes papírtemplom, vagy a szintén földrengés sújtotta olaszországi Aquila városának épített koncertterem. A japán szökőárban házukat elvesztett emberek számára szintén tervezett papíralapú lakásokat.

 

Shigeru Ban több évig tartó kísérleteinek eredménye az a kartoncső, amely hasznos és erős építőanyaggá vált a kezében. Meg is találta azt a területet, ahol találmánya leginkább hasznosítható. Az első papírból készült csőházakat az 1995-ös kobei földrengés túlélői vehették használatba. Egy ötven négyzetméteres, akár évekig használható építmény költsége nem haladta meg a kétezer dollárt.

 

Az építész számtalan katasztrófa sújtotta területen segített a hajlékukat elvesztett embereken. De soha nem sátortáborokat épített, hanem sajátos esztétikájú lakhelyeket. Hiszen azt vallja, hogy az „átmeneti létnek” is szépnek kell lennie, hogy a szenvedők kiszolgáltatottságát, fizikai és lelki fájdalmát enyhítse.

 

Shigeru Ban gyakran hangsúlyozza, hogy számára a beton elfogadhatatlan, mert nem hasznosítható újra, de nem is elég erős és tartós ahhoz, hogy kibírja például a komolyabb földrengéseket, ugyanakkor az általa tervezett, fával és acéllal kombinált, egyszerűen felépíthető és újraépíthető papírkonstrukciók erre kiválóan alkalmasak.

 

Az ötvenhét esztendős díjazott szerénysége legendás. Magát afféle botcsinálta környezetvédőnek tartja. A rangos díj átvételekor pedig csak annyit mondott: „Nem érdemeltem még meg.” Szerencsére a zsűri ezt másképp látta.