„János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.” Szent János evangélistának ezekkel a nagyon oda illő szavaival indította Léon-Joseph Suenens belga bíboros János pápáról megemlékező beszédét a II. vatikáni zsinat második ülésszakának kezdetén. E szavak az evangéliumban Keresztelő Szent Jánosra vonatkoznak, de önkéntelenül ezek jutnak eszünkbe, amikor a közülünk oly hamar eltávozott XXIII. János pápára gondolunk.

Suenens bíboros így folytatta: „Megválasztásakor »átmeneti« pápának tűnt. Tényleg az volt, csak éppen más, meglepő módon. Kétségtelenül új korszakot nyitott az egyház történetében, és leverte a XXI. századba vezető útja cölöpeit.”

De ki volt, honnan küldte Urunk az egyház élére? Emlékszem, amikor végre fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, és elhangzott a „Habemus papam!” bejelentés az új pápa nevével, a Szent Péter téren egybegyűlt rómaiak először elnémultak, s csak azután tört ki az üdvrivalgás. Idehaza a külföldi rádiók közvetítését követők is ezt kérdezték: ki ez a Roncalli?

XXIII. János pápa alig öt évig vezette a katolikus egyházat (1958–1963), mégis korszakalkotó művet hozott létre. Amint az új német teológiai lexikon mondja, lezárta az egyház konstantinuszi korszakát, és új tavaszt adományozott neki. Nem világi hatalmasságokhoz kötötte azt, hanem határozottan kijelentette: „az egyház különösképpen a szegényekből áll”, és minden ember javáért kell munkálkodnia. Halálakor az egész világ gyászolta őt.

János pápa sugárzó jóságával érte el e hatást. Nem véletlen, hogy az emberek egyre gyakrabban illették őt „a jó János pápa” szavakkal. E jóság megérintett mindenkit, aki találkozott vele. Ikeda Hayato buddhista vallású japán miniszterelnök, aki megindította az elpusztított Japán II. világháború utáni gazdasági fellendülését, egy világkörüli utazásáról hazatérve így számolt be a tokiói katolikus érseknek a János pápával történt találkozásáról: „Utazásom során sok híres emberrel találkoztam, de csak egy igazán nagy emberrel. Ez az ember pedig nem más, mint az önök János pápája. Az én édesapám elesett a II. világháborúban, de amikor János pápával beszélgettem, az első pillanattól kezdve az volt az érzésem, hogy az édesapámmal beszélgetek.”

A türelmet azon erények közé szokták sorolni, amelyre minden embernek, különösen a felelős vezetőknek nagy szükségük van. Egyik korábbi állomáshelyemen az első hetekben azt kaptam valakitől jótanácsként, hogy szolgálatomhoz kell majd teológiai tudás, lelkipásztori érzék és szeretet, mindegyikből legalább egy zsákra való. Van azonban valami, amiből jó, ha három zsáknyit is begyűjtök, mert az a legfontosabb. Ez pedig a türelem.