Amit mi adtunk a világnak

Hungaricum

Brunszvik Teréz és a kisdedóvók

Az óvodák intézményét nem mi adtuk a világnak, de az igaz, hogy Közép-Európában nálunk létesültek először kisdedóvó intézetek, amelyeket Brunszvik Teréz (1775–1861) alapított. Teréz Pozsonyban látta meg a napvilágot Brunswik Antal gróf és Seeberg Anna bárónő első gyermekeként. Már fiatal lányként jártas volt az ókori filozófiában és a keresztény vallásos irodalomban. Szívesen olvasta az amerikai szabadságeszme képviselőinek műveit. Kiválóan muzsikált, maga Beethoven adott neki zongoraórákat. Egyébként a zeneszerzőt gyengéd szálak fűzték Teréz húgához. Többek szerint a Für Elise-t a kisebbik Brunszvik lánynak komponálta Beethoven.

A képzelet csodálatos látványszínháza

A Britain’s Got Talent című brit tehetségkutató show válogatóján egy magyar tánccsapat árnyjátékszínházas előadásával hatalmas sikert aratott. A zsűri felállva tapsolt Szűcs Zoltán csapatának. Az Attraction Látványszínház lenyűgözte a briteket.

A társulat tizenkét főből áll. Tagjai között vannak kortárs táncművészek, modern és népitánc-művészek, balettművészek, hip-hop, electric boogie, break táncosok és zsonglőrök is.

Nárciszok völgye

Ha kiskertünkben kinyílnak a nárciszok, akkor már biztosan itt a tavasz. Idén is ez történt, bár sokkal tovább vártunk a jó időre, mint az elmúlt években. A természet azonban csodálatos, és hamar behozza a lemaradását. Alig néhány napja süt simogatón az életadó nap, és a gyümölcsfák máris virágba borultak. Rózsaszín, fehér díszruhát öltöttek magukra, s szégyenlős kisasszonyként fogadják a dolgos méhek zümmögő bókjait. A jácintok, tulipánok, fehér vagy sárga nárciszok a hosszú téli tétlenséget követően boldogan nyújtózkodnak, olykor mintha hallanám is incselkedő kacagásukat.

Egy testvérváros rejtélyes üzenete

Április utolsó vasárnapja a testvérvárosok világnapja. Világszerte működik a városok között a jó partneri viszonynak ez a formája. Az ötlet nem új keletű. Legelőször a német Paderborn és a francia Le Mans kötött ilyen jellegű barátságot, több mint ezer esztendővel ezelőtt, 836-ban.

A mai értelemben vett testvérvárosi együttműködések leginkább a XX. század derekától kezdve alakultak ki. Az Európai Bizottság 1989-től támogatni kezdte a régi partneri viszonyok felelevenítését, illetve újabb kapcsolatok kialakítására ösztönözte a városokat.

Víz mindenütt

Amikor április 6-án Andrissal és egy amerikai madarász házaspárral megérkeztünk a Kiskunságba, először éreztem úgy, hogy most már tényleg közel az igazi tavasz. A felhők közül időnként ránk mosolygott a nap, és bár néha hideg szél kerekedett, az elmúlt esős napok után valódi kirándulóidőnek örülhettünk. Az elolvadt sok hó és a folyamatos esők tengerré változtatták a pusztát, amerre néztünk, mindenütt víz csillogott. Persze akadtak madarak, amelyek éppen ennek örültek.

Gyerekszáj

Fogmosási technikák

Óvodai csoportunkban a gyerekekkel fogmosáshoz készülődtünk. Újra elmondtam és megmutattam, hogyan is kell fogat mosni. A négyéves Lacika egyszer csak megszólalt: „Óvó néni, kérem, a Tata nem így mossa!” „Hát hogyan, kisfiam?” – kérdeztem tőle. „ő kiveszi” – mondta.

Plusz egy lehetőség

Csu­pán né­hány he­te in­dult el ha­zánk­ban egy egy­sze­rű Facebook-oldallal, de már­is több ez­ren csat­la­koz­tak va­la­mi­lyen mó­don az Adj egyet aján­dék­ba! el­ne­ve­zé­sű ön­kén­tes prog­ram­hoz. A kez­de­mé­nye­zés lé­nye­ge, hogy a ben­ne részt ve­vő szol­gál­ta­tók­nál és üz­le­tek­ben bár­ki ki­fi­zet­het egy sa­ját fo­gyasz­tá­sán fe­lü­li, tet­sző­le­ges ter­mé­ket, ame­lyet ké­sőbb az üze­mel­te­tő a hoz­zá be­té­rő rá­szo­ru­lók­nak ad.

Telefonfülke a mezőn

Nem szokványos emlékművet lepleztek le a remeteszőlősi turistaút mentén: egy telefonfülkét. Mai, okostelefonos világunkban egy hagyományos telefonfülke önmagában is mementó. Ez a fülke most mégis más miatt érdekes, mi több, szívet melengető.
Örkény István tavaly töltötte volna be századik életévét. A centenárium záróeseménye volt e különös fülke felállítása, amely Oberfrank Pál színész ötletéből született.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.