Amit mi adtunk a világnak

Teréz számára sorsfordító volt Pestalozzi, a híres svájci pedagógus megismerése. Pestalozzi elhagyott gyermekek számára alapított menhelyet, szegényiskolát. Nem kis felnőtteknek tekintette a gyermekeket, hanem az adott életkori sajátosságokhoz alkalmazkodva kívánta oktatni őket. A nagy pedagógus fontosnak tartotta az anya-gyermek kapcsolatot, az erkölcsi nevelést és azt a tényt, hogy a gyermekkor lényeges szerepet tölt be az ember életében.


Terézben harmincnégy éves korára az ő hatására érlelődött meg az elhatározás, hogy neveléssel akar foglalkozni. Az angol óvodák megismerése után megalapította a Habsburg Birodalom és egyúttal Közép-Európa első kisdedóvodáját Budán, a krisztinavárosi Mikó utcában. Ezt, majd a következő intézeteket is a vagyonából hozta létre, később majdnem mindenét eladta a nemes célért. Az óvodákat elsősorban erkölcsépítő, a jóra vezető, a képességeket kibontakozni segítő intézményeknek szánta. Tisztában volt azzal is, hogy a nevelőt is nevelni kell. De tudta azt is, a gyermek sorsa a családon és elsősorban az anyán múlik.
Életét az utolsó pillanatáig tevékenyen töltötte, új ötletek kidolgozásával foglalkozott. Mentora volt unokahúgának, Teleki Blankának, aki 1846-ban alapította meg az első magyar leánynevelő intézetet. Brunszvik Teréz sosem ment férjhez, gyermeket nem szült. Mégis egész életét a kisgyermekek nevelésének áldozta.

 

Nemcsak anyák napján, hanem mindig érvényes bölcs mondata, amely szerint: egy nő sohasem érezheti magát az anyaságból kirekesztettnek, csak ki kell nyitnia ajtaját és szívét, s mindkettő gyorsan zsúfolásig meg
fog telni rászorulókkal.