Olvastam valahol, hogy a fáknak gyógyító erejük van. Nem véletlen, hogy a világ zajától távol, egy erdőben sétálva erőt gyűjthetünk, s a fölénk magasodó, több száz éves fák nyugalma, ereje ránk is jótékonyan hat. Földből, vízből, napfényből energiát gyűjtve képesek átadni számunkra bölcsességüket, titkaikat, és szépségükkel a lelkünket gyógyítják.
Ötven esztendeje építi a szüleitől örökölt telken, húsz kilométerre Madridtól, Mejorada del Campo faluban a Szent Péter-bazilikára emlékeztető hatalmas székesegyházat Justo Gallego Martínez, ismertebb nevén Don Justo. A nyolcvanhét éves férfi valaha farmerként, illetve torreádorként kereste kenyerét, majd 1953-ban belépett a trappista rendbe.
Lányoméknál ebéd utáni békés társalgás folyik. A vendég, unokám szerzetes tanára, akit a család apraja-nagyja szívből szeret, arról beszél éppen, hogy kevés a pap, és a fiatalok közül kevesen választják a papi hivatást. Ezt hallva nyolcéves unokám, Boldizsár megszólal: „Ha megkérsz, én szívesen leszek pap!”
Az első széncinegét egy enyhe januári napon hallottam, a Kálvin tér sarkán, ahol az áruházzal szemben álló platánokon sok év óta minden tavasszal énekel egy ilyen sárga mellényes madár. A hirtelen jött februári nagy hidegben persze elhallgatott, de azóta már újra hallottam a város lármájából is kicsengő kedves „nyitni kék”-jét.
Londoni éremesélyeseinket bemutató sorozatunkban most lássunk egy női reménységet. Az elmúlt évek teljesítményét tekintve eléggé ellentmondásos személyiséget mutatunk be, aki – reméljük – az olimpián megmutatja, mit tud.
Botanikai nevén Galanthus nivalisnak hívják azt a kis virágot, amelyet a pompás nyári növények közt észre sem vennénk. A hosszú tél után azonban csodájára járunk. Hiszen ez az első és a kora tavaszi időben egyetlen, szabadban is nyíló virág.
Párizs belvárosa: színes-éles hivalkodás; nyüzsgést rögzítő pillanat a Notre-Dame tornyainak rendületlen nyugalmával. Félhomályos, magányos, de cseppet sem elhagyott műhely az ajtó szögletéből. Csöndes impressziók. Középkori piactér napsütötte faoszlopai puhabarna fényekkel; mellette, a másik fotón kőszentek fegyelmezett sora komorbarna árnyékkal.
Fiatalabb leányomat megdorgáltuk valamiért. Lehajtotta a fejét, és egy idő múlva megszólalt: – Jó a Feri bátyjáéknak. – Miért? – kérdeztük. – Nincs gyerekük, nem kell vele mérgelődni.