Lelkiség

November 16.

Gertrúd az egyetlen nő a német történelemben, akit a „nagy” jelzővel illetnek. Akárcsak Bingeni Hildegárd vagy Magdeburgi Mechtild, ő is azon középkori szent nők egyike, akik a mai értelemben véve is figyelemre méltó karriert futottak be.
Gertrúd 1256. január 6-án született, de hogy miként került a helftai kolostorba, nem tudjuk. Lehet, hogy buzgó vallásos szülei adták be a rendházba, de az is elképzelhető, hogy a kolostorhoz tartozó árvaház lakója volt. Fiatalon magára öltötte a fátyolt.

Jn 2,13–22

Ezekiel próféta látomásában arról hallunk, hogy a messiási időkben felépülő új templomból majd csodálatos forrás fakad, amely életet visz oda, ahová csak eljut (Ez 47,1–12; vö. Zak 14,8). A folyó partján halászok fognak állni En Gedditől En Eglajimig (a két szó számértékének összege 153, a csodálatos halfogás során összefogott halak száma, vö. Jn 21,11). A folyó két oldalán fák nőnek, melyek levelei orvosságul, gyümölcse ételül szolgál.

Katekézis a liturgiáról

A vasárnap szentmiséje a legteljesebb ünneplési módozata az Eucharisztia ünneplésének. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a vasárnapi miséken többen vesznek részt, mint a hétköznapi miséken. E kijelentés mindenekelőtt a mise liturgikus szerkezetének teljességére vonatkozik. A kevés számú, nem vasárnapra eső főünneptől eltekintve a mise kevesebb egységből épül fel, mint vasárnap.

Az idő könyörtelenül tovaillanó folyamában meghökkenve tapasztaljuk, hogy íme, máris itt állunk a karácsonyi böjt kapujában. Görögkatolikus egyházunkban november 15-én kezdjük meg a felkészülést az ünnepre. S hogy ez az egész időszak nehogy csak úgy elsuhanjon felettünk, egyházunk segítségünkre siet. Mert óhatatlanul is megállásra, elgondolkodásra késztet: Mi értelme van a rohanásnak, ha az eltávolít Istentől, és nem közelebb visz hozzá?

November 11.

Márton püspök a középkor egyik legnépszerűbb szentje. Tisztelete, emlékezete napjainkban mind az egyházon belül, mind a világban reneszánszát éli. Gondoljunk csak arra, hogy az Európa Tanács 2005-ben európai kulturális útvonallá nyilvánította a Szombathelyről Tours-ig vezető Szent Márton-zarándokutat, vagy hogy a 2016-os Szent Márton-emlékévet egyházi és állami intézmények közösen szervezik, nem is beszélve az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Márton-napi kulturális programokról.

Jn 6,37–40

Az ember számára a halál dráma, valóságunk radikális megkérdőjelezését jelenti. A Szentírás mégis így tanít: „A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan” (Bölcs 1,13–15). Ha ez így van, miért nem ezt mutatja a mindennapos tapasztalat? Ha igazat szól a Biblia, s a földön tényleg „nem az alvilág uralkodik”, miért kell minden élőnek meghajolnia a természet törvénye előtt? Az Isten akarata gyenge lenne a valósággal szemközt, s ily módon mi magunk is örökre megválaszolatlan kétely előtt állunk a halálban?

Katekézis a liturgiáról

A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója a dokumentum utolsó részében a liturgikus év egyes ünnepeiről értekezik, és e rész egyik első egysége a vasárnapról mint az „egész liturgikus év alapjáról és magjáról” szól (106. pont). Minden szentmisében elhangzik a hívek részéről egy akklamáció (ünnepélyes felkiáltás), mégpedig a legszentebb rész, a konszekráció után, amely nemcsak a mise mibenlétét ragadja meg, hanem, ha úgy tetszik, a vasárnap lényegét is: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!” (vö. 1Kor 11,26). Ez a hitvallás egyfajta „tükör” arról, hogy mi is történik valamennyi liturgikus cselekményünkben, de közlés a vasárnap jelentéséről is.

Amikor egyházunk a délutáni három órára is szertartást rendelt el, akkor elsősorban azért tette ezt, hogy a nap imádsággal záruljon, mielőtt a vecsernyével megkezdjük az új liturgikus napot. Emellett azonban könnyű észrevenni azt a tényt is, hogy Jézus Krisztus húsvéti misztériumának teljességét tudjuk így megélni. A kilencedik imaórában a megváltó üdvtörténeti események imádságos átelmélkedésében a teljességre juthatunk. Itt már Jézus Krisztus kereszthalála és alvilágba való leszállása áll a szemünk előtt, valamint felsejlik a feltámadás dicsősége is.