A halál hatalmának gyökere

Jézus megerősíti mindazt, amit a Bölcsesség könyve ír: Isten akarata az élet. Ám ő már – a megtestesült Úrként – nem csak tanít, de képes meg is mutatni nekünk, miként igazolódik a hitnek ez a kijelentése. A Mindenható életre vonatkozó akarata ugyanis Krisztuson keresztül válik valósággá. Az ember halált hozó bűne éppen az volt, hogy kiírta magát Isten sorai közül, elhitte, hogy egyedül is lehet önmaga „istene”. A halál hatalmának gyökere nem Isten, hanem az ember kudarca. Úgy is mondhatjuk, hogy a szabadság ajándéka teszi lehetővé, hogy nemet mondjunk a Teremtő akaratára. Ha pedig életem egyes eseményeiben, cselekedeteiben tudatosan és szabadon nemet mondok Isten akaratára, hogyan tudna akkor ez az akarat végül beteljesedni rajtam?


Isten nem erőszakkal, hanem irgalommal gyógyít minket, juttatja érvényre szándékát. Engedi, hogy lázadjunk, hogy nemet mondjunk akaratára, mert szabadnak alkotott minket. Ugyanakkor azt is tudja, hogy döntésünk következményei agyonnyomnak, szó szerint elpusztítanak minket. Ezért küldi el hozzánk azt, aki „nem a maga akaratát cselekszi, hanem annak akaratát, aki küldte őt” (vö. v. 38). Jézus engedelmessége az Atya iránt megváltásunkká lett. A szabadsággal való visszaélésünk halált hoz – Jézus hite ellenben megajándékoz minket az élettel. „Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen.” Nem kerülhetjük el, hogy megízleljük a halált, hogy áthaladjunk annak fájdalmán, szenvedésén, gyászán, úgy szeretteink elvesztésében, mint önmagunk elmúlásában – mert vétkeztünk. Ám eljuthatunk az életre, amely már nem ismeri a halált – mert Krisztus értünk engedelmessé lett, megtestesülve lehetővé tette számunkra, hogy befogadjuk a kegyelmet, a kinyilatkoztatást, az életadó hitet.