A kilencedik imaóra: a mennyei haza reménye

Az imaórát kezdő három zsoltár (amit a szerzetesi gyakorlatban végigimádkoznak, míg a paróchiai gyakorlatban egyet-egyet imádkoznak közülük) már nem olyan szomorú hangvételű, mint az előző imaórában volt. A megváltás reményét láthatjuk bennük. „Mely kellemesek a te hajlékaid, erők Ura! Kívánkozik és eped lelkem az Úr tornácai után” (Zsolt 83,2–3) – kezdjük a zsoltározást. S mintha csak az Üdvözítő vágyakozását hallanánk ki belőle, aki szenvedései után végre a mennyei Atya házában akarna lenni. Majd megvalljuk ővele a reményt: „Valóban, az őt félőkhöz közel van szabadítása” (Zsolt 84,10). Aztán láthatjuk vele együtt a szabadulás konkrét tényét is: „Kimentetted lelkemet a legalsóbb mélységből” (Zsolt 85,13).


A húsvéti misztérium teljesülését leginkább a nagyböjtre előírt tropár imádkozásával élhetjük át: „Ki a kilencedik órában a megfeszíttetést érettünk testileg elszenvedted, Krisztus Istenünk, tedd holttá a mi testi bölcselkedéseinket is, és üdvözíts minket.” Igen, meg kell halni a világias gondolkodásmódnak és konkrétan a bűnnek, hogy Krisztussal tudjunk új életre kelni! Éppen ezért az istenszülői ének már teljes egészében bemutatja a húsvéti misztériumot: „Ki miérettünk születtél a Szűztől, és a keresztet elszenvedted, Jóságos, és legyőzted halállal a halált, s feltámadtál mint Isten.” Születés – halál – feltámadás. Ez volt Jézus sorsa, ez lehet a miénk is!

A nagyböjtre előírt konták középső versszaka különösen is érdekes. Ugyanis hasonlattal mutatja be a hívő és a hitetlen ember végső sorsát: „A két gonosztevő között mint az igazság mérlege állott a te kereszted, mert míg egyiket a káromlás terhe pokolba süllyesztette, a másik bűneiből megkönnyebbülten az Isten ismeretére jutott el.” Ebből az ősi szövegből származik a szláv ortodox egyház jelképe, a ferde szárú kereszt. Bár tudni kell, hogy amikor szövegünk keletkezett, még egységes volt az egyház, nem létezett „ortodox” és „katolikus” része.

A záró imádság is ezt a gondolatot viszi tovább. A kereszthalált szenvedő, a megtért latort az üdvösségbe befogadó, a halált halálával legyőző Üdvözítőtől kérjük bűneink bocsánatát. Aztán így fordulunk hozzá: „Öld ki érzékies gondolatainkat, hogy az ó embert letévén újba öltözzünk (…) s ezáltal rendeléseidnek szolgálva elérjük amaz örök nyugalmat, melyben az összes üdvözültek élnek.” Igen, ez a végső célunk!