A vasárnap teljessége

A vasárnapi misében van Dicsőség és Hiszekegy, az igeliturgia három olvasmányból áll (olvasmány, szentlecke, evangélium), biztosan van homília, és elimádkozzák az egyetemes könyörgéseket is. A vasárnapi misék rendszerint énekes misék, a pap mellett több segítő is szolgál (ministránsok, perselyezők, esetleg kórus). A többi szentmise – értve itt elsősorban a hétköznapi miséket – kevésbé gazdag rituális elemekben, és az adott templomhoz tartózó, elsősorban plébániai közösség is kisebb létszámban vesz részt rajta. A vasárnap tehát a teljességek napja: a hit teljességének megmutatkozása (a feltámadás napja), az egyház egész közösségének megmutatkozása, a szentmise liturgiája rituális teljességének megmutatkozása. Mindezen felül, ha ez a liturgikus ünneplés még kellő felkészüléssel, kidolgozottsággal, odaadással, vagyis, mondjuk így, „művészi” igényességgel is párosul, akkor valóban tükre lehet a köztünk lévő Isten Országának (Lk 17,21).

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .