A karácsonyi nagyvecsernyében fogjuk énekelni az egyik legszebb karácsonyi himnuszunkat. Csodálatosan gazdag tartalma azonban már mostantól segítheti az ünnepre való méltó felkészülésünket. Szent szerzője ugyanis megilletődötten teszi föl a kérdést: „Mit hozzunk néked, Krisztus Istenünk, amiért megjelentél a földön, mint ember, érettünk?” Majd maga igyekszik megtalálni rá a választ a hálaadás emelkedett gondolatkörében. Ez az egyik legszebb emberi tulajdonságunk. Hiszen hálát adni – a szó igazi értelmében – csak az értelmes személyek tudnak. Mert minket nem csupán az ösztöneink vezérelnek, fölül is tudunk emelkedni azokon. Különösen akkor, amikor az „odafönt valókra irányítjuk figyelmünket” (Kol 3,2).
Költői ihletettségének hevületében himnuszköltőnk túllép a földies gondolkodáson, s az egész természet, valamennyi, az Isten által „teremtett lény és dolog” hálaadását zengi. A teológia ezzel kapcsolatban ontológiai istendicsőítésről beszél, amit a Teremtő az értelemmel nem rendelkező teremtményeitől kap meg, mint ahogy a mű dicséri alkotóját. A himnuszköltő konkrétan fogalmaz, egymás után sorolja, hogy „az ég csillagot”, „a föld istállót”, „a puszta jászlat” hoz ajándékba az újszülött Megváltónak. Igen, ez lehet a természet ajándéka!
És milyen legyen akkor az értelemmel rendelkező lényeké? Erre is megkapjuk a választ: „az angyalok éneket” ajándékoznak az emberré lett Istennek. Már teremtésüktől fogva zengik Isten szentségét és dicsőségét (Iz 6,3), itt is ezt teszik. Nem maradnak ki az emberek sem az ajándékozásból: „a bölcsek ajándékokat” hoznak, vagyis az evangéliumi aranyat, tömjént és mirhát (Mt 2,1). Az egyszerű emberek, „a pásztorok csodálatot”, szívük bensőséges imáját tárják a világ Újszülöttje elé (Mt 2,20).
S az ajándékok egyre csak halmozódnak, mint egy karácsonyfa alatt. De még nem találjuk a magunkét? Bizony, Jézus is személyes állásfoglalásra késztette tanítványait, miután felsorolták, hogy kinek tartják őt az emberek. Nekik szegezte a kérdést: „Hát ti?” (Lk 9,20) – hát ti kinek tartotok engem? Ennek a gondolatnak a bűvkörében kerül helyére a mi „ajándékunk”. „Mi pedig, emberek, Szűz Anyát”: igen, a legszentebbet, a legtisztábbat, a legáldottabbat ajándékozzuk a mi Istenünknek. Mária személyében a legteljesebb embert, emberségünk minta- és példaképét nyújtjuk neki. Ha már mi olyan rosszak vagyunk, legalább az ő édesanyai szeretete vegye körül a kicsi Jézust.
Felkészülésünkben akarjunk jobbak lenni az ő példájára!
