A római liturgia történetéből
A szerzetesség születése a Krisztus utáni IV. század elejére tehető. A korai szerzeteseket – a remetéket és a közösségben élő úgynevezett cönobitákat – a mai monasztikus szerzetesség, Szent Benedekhez hasonlóan, elődjének tekinti.
A monasztikus szerzetességhez kapcsolódó egyik legfontosabb kép a liturgia kiváltságos ápolása. Vajon hogyan tekintettek magukra ilyen szempontból az ókori egyház első szerzetesei?
A nagyböjti szent időszak közepét görögkatolikus egyházunkban a kereszthódoló vasárnap jelezte. A Golgota jelképes magasából már visszatekinthettünk az eddig megtett útra. Ha jól végeztük a nagyböjtünket, akkor bizony fáradságos küzdelmet igénylő, embert próbáló szakaszon vagyunk túl. De nem lesz ez másként a második felében sem. Viszont már biztosabban és még elkötelezettebben haladhatunk előre: a kereszt előtt leborulva már a feltámadást is dicsőíthettük. Immár felsejlik utunk végén a feltámadás dicsősége. Addig azonban még bőven van tennivalónk. Folytassuk a böjtünket a kereszttől a feltámadásig! Ami nemcsak a nagyböjtnek, hanem egy egész életnek a mottója is lehet.
Március 17.
Írország apostola az egyik legpopulárisabb szent – ünnepnapjáról nemcsak Írországban és az angolszász területeken, de Japántól Argentínáig szinte mindenhol megemlékeznek. Igaz, a IX. századig visszanyúló gyökerekkel rendelkező ünnep csak a XX. században terjedt el igazán, amikor is a liturgikus emléknap egyre inkább világi színezetet kapott, és az ír kultúra napjává vált.
Fennmaradt két latin nyelvű levél, melyeket az általánosan elfogadott vélemény szerint maga Patrik írt. Az egyikben, mely a Confessio nevet viseli, Patrik röviden beszámol az életéről és hivatásáról. Életrajzának részleteiről azonban csak legendák maradtak fenn.
Jn 2,13–25
A templom megtisztításának jánosi leírása (Jn 2,13–25) önálló hagyomány, amely eltér a szinoptikusoktól. János tudatosan helyezi e történetet az evangéliuma elejére, ezzel a már kezdettől fogva vállalt nyílt ellentétet mutatja be, és nem mint a Jézus elítélését közvetlenül befolyásoló eseményt.
Érdemes elképzelni a jeruzsálemi templom udvarrendszerét, amely a pogányok által is használt részektől befelé haladva tisztul meg és ér el a Szentélyig. Történetünk a külső részben zajlik, ahol a hívők állatáldozataihoz előkészített állatokat és egyéb kellékeket árulták, a régtől megszokott formában: egy valódi vásárcsarnok vagy valami zajos, elpiacosodott búcsú környékének képe rajzolódik ki előttünk.
A római liturgia történetéből
A plébániatemplomok kialakulásában is jelentős szerepet kapott a vértanúk liturgikus tisztelte. Az ókori egyházüldözések elmúltával a keresztények (és ez főleg Róma városára volt jellemző) egy általuk tisztelt vértanú emlékezetének napján (ami elsősorban a halál napja, vagyis a mennyei születésnap, a dies natalis) elzarándokoltak a vértanú életének és halálának valamely közel eső helyszínére.
Bizánci egyházunk a nagyböjt harmadik vasárnapján a „drága és elevenítő szent keresztet” helyezi elénk tiszteletadásra. Ezért is hívjuk ezt „kereszthódoló vasárnapnak”. A dicsőséges keresztre tekinthetünk fel, amely megváltásunk drága záloga lett. Jézus azon adta oda életét a mennyei Atyának, hogy megváltást szerezzen nekünk. Számára a szenvedés borzalmas eszköze, gyilkos bitófája volt. Liturgikus szövegeink – meglepő módon – mégsem ezt hangsúlyozzák. Sőt, az egész nagyböjt folyamán alig beszélnek róla: inkább magasabb szinten emlegetik a kereszt által történt megváltásunkat. A kereszthódoló vasárnapi evangéliumban sem Jézus keresztútjáról, keresztre feszítéséről, kereszthaláláról hallunk, hanem a saját keresztviselésünkről: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mk 8,34).
Március 8.
Egy kis spanyol településen, Acebedóban született 1831. március 24-én. Ő volt a negyedik s egyben utolsó gyermek a családban, a keresztségben a Manuel nevet kapta. Tizenhat évesen hagyta el a családi házat, Ourensébe ment tanulni. Ezekben az években ért meg benne a papi és tanári hivatás gondolata.
1850-ben lépett be a piarista rendbe, ekkor kapta a Faustino nevet. Néhány évig az akkor még spanyol gyarmaton, Kubában teljesített szolgálatot, ahol létrehozott egy tanárképző főiskolát. Hazatérése után is állandó gondja volt a fiatalok keresztény nevelésére, s amikor látta, milyen sok lány is van, aki nem kapja meg a kellő intellektuális és erkölcsi nevelést, fokozatosan ráébredt, mi az a különös feladat, amelyre Isten hívja.
Mk 9,1–9
A színeváltozás története a hat nappal korábbi beszélgetés lezárása. Akkor a „Kinek tartanak engem az emberek?” kérdés után azt kérdezte Jézus az apostoloktól: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Formálisan, a szavak szintjén helyes választ adnak: „Te vagy a Krisztus” (Mk 8,27, 29, 30). A hittétel megfogalmazása hibátlan. Ám kiderül, hogy amit e szavak alatt értettek, azt a sátán sugalmazta (8,33), az e világi, birodalmi, aranykort ígérő messiásfelfogásnak (Mt 4,3–7) felel meg, és nem az ő mennyei Atyja sugallta felfogásnak.