A Konstantin utáni kor

Az első remeték életmódjában kétségtelenül fontos helyet foglal el a zsoltárok imádkozása, többnyire egyedül, vagy ha cönobiták, vagyis közösségben élnek, akkor a közös zsolozsma. Ugyanakkor itt nem a zsoltárok ünnepélyes külsőségek közt és énekes formában történő végzésén van a hangsúly, hanem zsoltárok elmélkedő mondásán, és a mennyiségen: voltak szerzetesek, akik egy nap alatt elmondták a teljes zsoltároskönyvet, de az mindenképpen alapnak számított, hogy a napszálltakor és éjjel végzett imákon tizenkét-tizenkét zsoltárt elmondjanak. Ahogyan arra a korai szerzetesség egyik nagy kutatója, Adalbert de Vogüé is rámutat, a zsoltárszövegek sem mindig imádságok, néha nem is Isten a címzettjük. Ezért az első szerzetesek zsolozsmája sokkal inkább közösen végzett Lectio Divinára hasonlíthatott, ahol az egyes zsoltárok egy ember által történő felolvasása végén csendes földre borulás, majd egy imádság, úgynevezett zsoltárkönyörgés következik.


A remeték és a cönobiták eucharisztikus ünneplése sem hordoz még ekkor rituális sajátságokat. Sőt, nemegyszer arról hallunk – még a benedeki regula közvetlen forrásául szolgáló Regula Magistriben is –, hogy a szerzetesek a vasárnapi misére otthagyták imatermüket, s a mellettük lévő egyházközség templomában vagy annak híveivel együtt ünnepelték az Eucharisztiát. Sajátság viszont, hogy az első keresztények gyakorlatát folytatva a szerzetesek számára szoros kapcsolat létezett a szentmise és a közös asztal – agapé – között. A vagyonközösség a jeruzsálemi apostoli közösség közvetlen követőivé avatta a monachusokat, akik ezt a közösséget mind az úrvacsora, mind a közös asztal eledelének megosztásában megélték.

A szerzetesek által végzett liturgia ünnepélyességben és szépségben valószínűleg sokáig messze elmarad a városok székesegyházaiban a püspök vezetésével bemutatott szentmiséktől és népzsolozsmáktól. Ez utóbbiaknál a mennyiségi szemléletet háttérbe szorító ünnepélyes és a nép által is könnyen megtanulható ének mellett a tömjén és a fények is fontos szerepet játszottak, és az egyszerű emberek számára is befogadható, vonzó liturgiát teremtettek. A városi szerzetesség korai megjelenésével kezd ötvöződni a székesegyházak ünnepélyes és a monostorok szikár liturgiája. Ennek egyik példája a benedeki regula által leírt istentisztelet.

Az ókori szerzetesség forrásait olvasva arra a megállapításra juthatunk, hogy a születő szerzetesség számára a liturgia nem elsőrendű kérdés. A monasztikus szerzetességtől persze nem kell elvitatnunk a liturgiához való kötődését, sokkal inkább nagyobb körültekintéssel kell eljárnunk a múltra való hivatkozásban. A liturgia olyan ősi, az egész egyházra jellemző gyakorlat, amelynek ápolásával végül hosszú időre magukra maradtak a szerzetesek, de amelyet a liturgikus mozgalomnak köszönhetően újra felfedezett az egyházi közösség.