Patrik

Britanniában született, apja diakónus volt, nagyapja pap, ő azonban nem volt hívő. Tizenhat éves korában elrabolták, és Írországba hurcolták rabszolgának. Lassan egyre közelebb került Istenhez. Hat év fogság után hangot hallott, mely azt ígérte, nemsokára hazatér. Ezen felbátorodva elszökött, és kalandos úton vissza is tért Britanniába.

Apja és nagyapja példáját követve ő is papi pályára lépett. Egy nap látomást kapott: egy ír férfi egy levelet adott át neki, amelynek az volt a címe: Az írek hangja. Írország partjai felől pedig kiáltást hallott: „Hozzád fordulunk, szent szolga, jöjj és járj közöttünk!”

Amikor Celesztin pápa úgy döntött, püspököt küld Írországba, Patrikot választották a feladatra. Missziója, mely a legelfogadottabb nézet szerint az V. század második felében zajlott, páratlanul sikeres volt. A Confessióból tudjuk, hogy „emberek ezreit keresztelte meg”, és papokat rendelt arra, hogy vezessék az új közösségeket. Előkelő asszonyokat is megkeresztelt, akik aztán apácaként szerzetesi közösségeket hoztak létre. Nemcsak a törzsi vezetőket nyerte meg, hanem a népet is. Gondja volt rá, hogy az írek kereszténnyé válása ne maradjon külsődleges.


Ugyanakkor külföldiként nem volt könnyű dolga. A Confessióban megemlíti, hogy számos pert indítottak ellene. Több ízben is elutasította a törzsfők ajándékait, így kívül rekedt a rokonsági és hűbéri kapcsolatokon alapuló társadalmi rendszeren, s a törvény védelmét sem élvezte. Leírta, hogy egyszer megverték, kirabolták és láncra verték.

Patrikot ma a katolikus egyházon kívül az ortodox és az anglikán egyház is szentként tiszteli, emléknapját pedig az evangélikus egyház is megtartja. Hazánkban különösen a Győri egyházmegyében terjedt el Szent Patrik tisztelete, ahol egy Szűzanya-kegyképet őriznek, melyet a Cromwell-féle katolikusüldözés elől menekülve az ír Walter Lynch püspök hozott magával. A kép a püspök halála után a győri székesegyházba került. Néhány évtizeddel később, amikor ismét fellángolt a katolikusok üldözése Írországban, éppen Szent Patrik napján a képen ábrázolt Szűzanya szeméből véres könnycseppek gördültek alá.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .