Lelkiség

A Biblia üzenete

Magam elé képzelem József alakját, tele fájdalommal, hiszen minden összezavarodott benne, ami éltette, amire életét rátette, amire vágyott. Tele van fájdalommal, még éjszaka is ez foglalkoztatja, töpreng, és mégsem érti, mi történik vele és Máriával. Mintha mindent el kellene hagynia, anélkül, hogy értené a folytatást. József számára még is érthetővé válik a kettős biztatás: Ne félj, és vállald a gyermek elnevezését, azaz vállald magadra az atyai felelősséget! Bár nem könnyű felfogni a magyarázatot, ami különben is nehéz lenne az egyszerű embereknek, mégsem lesz megcsonkított a hitbeli valóság, ahogy megtapasztalja: „Velünk az Isten”! (Mt 1,18)

Szerzetesség és liturgia

Szent Család vasárnapján több templomban szokás a gyermekek és a játékok megáldása. Nálunk is. A kicsinyek kihozzák a frissen kapott ajándékokat: büszkén, a többiekére kacsingatva, néha pedig vonakodva és a többiekre gyanakodással nézve teszik le a kisautót, babát, plüssállatot, társasjátékot az oltár elé. Közben aztán a még kisebbek közül egyesek váratlanul odakúsznak, és megpróbálnak egy nekik különösen is tetszőt megkaparintani a játékhalomból.

Görögkatolikus lelkiség

Mennyire szakítanunk kellene azzal a néphagyományból fakadó, karácsonyi tudatunkban élő képpel, amely a pásztorokat (főleg a hitetlenkedő öreget, a farkasokat kergető kisbojtárt, de a többieket is) csaknem vicces figurákként vetítik a szemünk elé! (Persze, Isten őrizzen attól, hogy elhagyjuk a kántálásunkból az olyan ősi népénekeinket, mint a Csordapásztorok vagy a Mennyből az angyal.) Inkább a Szent Lukács által megőrzött, róluk szóló evangéliumi üzenetre kellene odafigyelnünk. Miután megtalálták a jászolban fekvő kisdedet, „hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak és (…) láttak” (Lk 2,20). Igen, ez a pásztorok lelkülete: a Jézusban közénk érkezett Isten dicsőítése.

A hét szentje

István haláláról Szent Lukács evangélista számolt be az Apostolok cselekedeteiben. Lukács nem a vértanúságot hangsúlyozta, hanem az István halálának napjához kötődő üdvtörténeti fordulatot: a fiatal egyház Jeruzsálemből Júdeába és Szamariába, majd a pogányok közé szóródik szét, s ezáltal egyre szélesebb körben kezd terjedni az evangélium.

A Biblia üzenete

Honnan az apa tekintélye? Mitől függ? Attól-e, hogy mennyi pénzt hoz haza, milyen karriert fut be, milyen a társadalmi rangja? Vagy attól, hogy mennyire félelmetes a tekintete, hangja, megjelenése? Hogy hazatértekor, ha csak csörren a kulcsa a zárban, mindenkinek a gyomra görcsbe rándul-e? Onnan-e, hogy ellentmondást nem tűrőn teremt egyetértést, ami egyet jelent a vele való egyetértéssel? Hogy megteremti-e a szabadság lég körét, melyben neki mindent szabad, neki minden jár, a többieknek meg szabad ezt elismerni, kiszolgálni? Ahol ezek alkotják az apai tekintélyt, ott állandó a robbanásveszély (Kol 3,21), s ez a tekintély előbb-utóbb a felfújt hólyagok sorsára jut: kipukkad, semmivé lesz.

Kis liturgikus etikett

Nagyváros népes plébániáján nőttem fel, és már ministránskoromtól megtapasztalhattam, hogy a karácsonyi éjféli mise igazi „lelkigyakorlatra” hívja a szentmisére rendszeresen járókat. Itt most elsősorban nem a szívet melengető, elmét világossággal eltöltő karácsonyi kegyelmekre gondolok, hanem főleg azokra az erénygyakorlatokra, amelyek a szentmisén való tevékeny részvétel megéléséhez szükségesek. Miről is van szó? Nekünk, a rendszeres templomba járóknak a karácsonyi éjféli misén sok kedves vendégünk jelenik meg, vagyis olyan testvéreink (nagyrészt meg vannak keresztelve, tehát a testvéreink), akik máskor nem vesznek részt az Eucharisztián.

A hét szentje

India Kerala államában, Kainakaryban született 1805. február 10-én, keresztény szülők gyermekeként. Az általános iskolát szülőfalujában végezte. Korán feléledt benne a papi hivatás iránti vágy, így tizenhárom éves korában Pallipuramban belépett a kisszemináriumba. 1829-ben szentelték pappá, első miséjét szülőfalujában mutatta be.

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunk január 1-jén külön ünnepet szentel az Úr Jézus névadásának, illetve a liturgikus szövegek szerint Jézus Krisztus körülmetélésének. A karácsony utáni nyolcadik napra esik ez az ünnep. Az újszülött Jézust ezen a napon vitték el szülei a templomba, hogy a törvény szerint cselekedjenek vele. Liturgikus gyakorlatunk hűségesen követi a Szentírást, mert az ünnepi evangélium pontosan ezzel kezdődik: „Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte” (Lk 2,21) még a fogantatása előtt.