Árokparti séta
Idén tavasszal is jártam a Budakeszi határában húzódó Bodzás-árok mentén, aztán később augusztusban, amikor poszáták, seregélyek, sárgarigók érkeztek a bokrokra, és csipkedték a lédús fekete bogyókat.
Idén tavasszal is jártam a Budakeszi határában húzódó Bodzás-árok mentén, aztán később augusztusban, amikor poszáták, seregélyek, sárgarigók érkeztek a bokrokra, és csipkedték a lédús fekete bogyókat.
Az ember, mióta él, manipulál: rokont, barátot, ismerőst vagy akár egy egész országot.
Agnus Dei: az Oltáriszentség tisztelete Magyarországon címmel látható kiállítás Budapesten, a Pesti Vigadóban. Az október 29-án tartott megnyitón Erdő Péter bíboros, prímás, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök és Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke mutatta be a tárlatot.
Érzésem szerint az idei ősz és tél egyik könyvslágere lesz az internetről sokak által ismert és kedvelt Rebecca Meldrum könyve, aki három kislány jókedvű, intelligens, megértő és mindenféle, hol mókás, hol komoly együttműködésre kész anyukája.
A budavári Nagyboldogasszony Főplébánia nagytermében Schulek Frigyes halálának 100. évfordulója alkalmából Farbakyné Deklava Lilla művészettörténész tartott előadást október végén, Az ideáktól a megvalósulásig – A Mátyás-templom XIX. századi Schulek-féle helyreállítása mint a korszak tükre címmel.