Árokparti séta

Most, október vége felé egészen más, mondhatnám, szomorú képet mutat az árokpart. A bodzabokrok már jórészt lehullatták leveleiket, vannak, amelyek egész kopaszon bújnak meg a többi között. A bogyóérésről már csupán néhány fonnyadtan csüngő tányér árulkodik, és eltűntek, messze délen járnak azok a madarak is, amelyek bodzaleves ürülékükkel lilára festették az akkor még zöld leveleket.
Meleg, szinte nyárias délelőtt volt. Nem fújt a szél, kék égről ragyogott alá a nap, felhőt, azt hiszem, már legalább öt napja nem láttam. Még a házak mellett mentem, amikor úgy tűnt, hogy az egyik udvarban egy kis, zöld színű madarat láttam repülni. Megálltam és vártam, de többé nem mutatkozott. Gondolom, elszabadult hullámos papagáj lehetett. Ezek a madarak rendszerint a verebekhez csatlakoznak, mindenhová velük repülnek. A múlt század 50-es éveiben láttam egy valakitől megszökött, ugyancsak zöld hullámos papagájt a Heves megyei Bükkszenterzsébeten. Egy mezeiveréb-csapathoz csatlakozott, együtt járták a gazosokat, és éppen úgy csiripelt, mint azok. Aztán egyszerre eltűnt. Csak jóval később, egészen véletlenül találtam meg a zöld tollacskákból álló tépést, amit a karvaly meghagyott.
A Domb utcáról az árok mellé kanyarodva először egy fekete rigót láttam, később széncinegék háromtagú hívogatóját hallottam a bal oldalon húzódó erdősávból. Az erdőt később füves domboldal váltja fel, egy már messziről pirosló vadrózsabokorral. Ősszel vagy télen bármikor járok is itt, mindig megállok előtte, hogy a C-vitaminban gazdag hecsedliből csipegessek. Persze olyankor az igazi, amikor már megcsípte a fagy, de én így is nagyon szeretem. Két fehérlepke repült, egy nappali pávaszem pedig tőlem alig kétlépésnyire ült le sütkérezni. A domboldalon a fűben még mozgott néhány sáska, de ciripelő hangjukat már elfelejtették. Feljebb, egy bokor szélén, a fű között láttam egy szép darázspókot. Mozdulatlanul ült a hálóban, és egy arra tévedő rovarra várt.
A pataknál szerencsém volt. Ismerem azt a kissé kiöblösödő részt, ahol hiányzik egy bokor, és a sekélyen csordogáló víz szinte csábítja a szomjas madarakat. Amikor odaértem, meggyvágó repült ki, később, már távolabbról, csak a távcsővel láttam, amint egy kis csapat tengelic száll a közeli fára. Üldögéltek kicsit, aztán leereszkedtek az árokba. Már nem láthattam őket, csak elképzeltem, amint a piros fejű, fekete szárnyukon széles aranysárga szalagot viselő madarak isznak és talán fürdenek is a friss vízben.
A Farkas-hegy felől két egerészölyv körözött az árok fölé; lustán rótták a köröket, aztán egy idő után újra az erdő felé húzódtak. Ökörszem cserregett valahol az árokban. Ez a kis barna színű, rövidke farkát mindig hetykén felfelé tartó madárka nyomban riaszt, ha valami gyanúsat észlel. Dinnyésnél, a Kajtori-csatorna közelében rókát, máskor hermelint láttam előbújni a nádasból, s az ökörszem folyamatosan cserregve követte őket. Azt hiszem, ezúttal miattam riasztott.
Az árokpartot dúsan nőtt csalán, máshol fekete üröm kíséri, még virágzik a katáng, a cickafark, s messziről vöröslő leveleivel gyönyörű a bokrokra helyenként felfutó vadszőlő. Egy ökörfarkkórót is láttam néhány, még rajta szomorkodó sárga virággal.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..