Társszerzők könyve

Könyvét kóstolgatva eszembe jutott egy, valamelyest e könyv küldetési nyilatkozatába is beillő emlékem. Egy, a mi családunkban három nemzedéken átívelő játék, a szekreter, amelynek az volt a lényege, hogy egy megadott címre hol nagymamámmal, hol anyukámmal úgy írtunk verseket, hogy ki-ki a maga sorát kiagyalta, azután a papírt gondosan behajtva a szövegét letakarta, s akkor az éppen vele játszó költőtárs folytatta. A végén dőltünk a nevetéstől, annyi képtelenséget sikerült így összefirkálnunk, de néha azért volt az irományainkban egy-egy találkozási pont, aminek mindig nagyon örültünk.
Rebecca pedig azt találta ki, hogy nem titokban ugyan, de egymásnak felelgető oldalakon, változatos témákban, hol vizuális, hol verbális feladatokat megoldva, hol kacagva, hol elkomolyodva folytatódjék egy anya-gyermek párbeszéd, akár közös tévézés, akár magányos kuckózás, elvonulás helyett. Ahogyan a bevezetésben írja: „Emlékeket számtalan módon lehet gyűjteni, de három kislány anyukájaként én magam azt tapasztalom, hogy a legklasszabb időtöltés az, ha összeülünk a gyerekekkel, és együtt készítünk valamit. Ezek a legcsodásabb közös pillanataink. Ez a könyv a tiétek, örökítsétek meg a lehető legegyszerűbben ezeket az emlékeket – közben garantáltan jól szórakoztok.”
A gyanakvó lelkek persze felkaphatják erre a fejüket, mondván: „Mit képzel ez a nő? Velünk akarja kikapartatni a gesztenyét, vagyis összehozni egy könyvet, az ő neve alatt?” Biztosíthatok mindenkit: Rebecca Meldrum nagyon sok munkát, energiát és fantáziát fektetett ebbe az interaktív családi emlékkönyvbe. Csak néhány ízelítő a számomra legkedvesebb feladványokból, amelyeket nem kimerítő plusz-házifeladatnak, hanem otthoni lazításnak szánt: „Karikázd be azokat a tulajdonságokat, amelyek jellemzők az anyukádra!”, illetve „jellemzők a kis segítődre”, tehát a játékban részt vevő gyermekedre. Vagy: „Töltsd meg ezt a szívet olyan dolgokkal, amiket szeretsz és olyan emberekkel, akik közel állnak hozzád”! A fentiekben idézett két feladat az érzelmi intelligenciát fejleszti. De akadnak kézügyességet igénylő fel-
adatok is, például kollázs­ra­gasztás, egy rajz a télről, egy önarckép készítése, könyvborító-tervezés… S ne feledkezzünk meg a fantáziafejlesztő gyakorlatokról sem, mint egy szuperhős nevének kiválasztása, de akár egy képzeletbeli varázspálca leírása. Akad itt, a tudós elmék számára, számtani és fogalmazási gyakorlat is… A lényeg a közös munka, amely az anya-gyermek kapcsolatot még szorosabbra fűzi, s úgy tanít, hogy egyik fél sem elégeli meg, nem fárad ki tőle, hanem vidámabb és szerethetőbb lesz a világképe, mire eljut a könyv utolsó oldaláig. Tehát: anyukák és csemeték, legyetek egy kreatív emlékkönyv társzerzői, amelynek évtizedek múlva is örülhettek majd, legalább annyira, mint egy családi fényképalbumnak vagy éppen a manapság már inkább a számítógépen őrizgetett régi fotóknak.
A szülő-gyermek magániskola nem új találmány: a világhírű Curie asszony és tudóstársai így okították a XX. század eleji Párizsban csemetéiket, ki-ki a saját tudományágát vállalva tantárgyként. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az Anyu és én kiváltja az „igazi”, vagyis az intézményes oktatást – de mindenképpen segíti és megkönnyíti.

(Rebecca Meldrum: Anyu és én – Kreatív emlékkönyv. Fordította: Novák Petra. Partvonal Kiadó, 2019)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..