Kultúra

E nyár kezdetén arra is emlékezhetünk, hogy hetvenegy éve született a Nobel-díjas orosz költő, Joszif Brodszkij (1940-1996). A kilencvenes évek derekán találkoztam vele először, egy keszthelyi antikváriumban, amikor leemeltem a polcról Post aetatem nostram című, válogatott verseit tartalmazó könyvét. Százhúsz oldalas, karcsú kötet; 1988-ban jelent meg, az előző évi Nobel-díjának köszönhetően. A mű hátsó borítójáról a szerző nézett rám, házak és fák előtt visszafordulva, arcán szomorkás mosollyal. Persze hamar kiderült, hogy Brodszkij korántsem tartozott a kommunista rendszer kegyeltjei közé: nagyon is hányatott sors adatott neki.

Rómában március 10-én bemutatták Michele Campanella, a neves Liszt-kutató és -szakértő kötetét Az én Liszt Ferencem címmel. Az író az Osservatore Romano vatikáni napilapban megjelent cikkében részleteket mutatott be kötetéből.

A könyv megállapítja, hogy Liszt Ferenc életében a hit még a szkeptikus megfigyelők szerint is vitathatatlanul jelen volt. Manapság a hozzáértők arra keresnek választ, hogy Liszt zenéjét miképpen hatja át ez az ambícióitól és terveitől független, mélyen megélt hit – írja könyvében Campanella.

Lemezajánló

A Bánk bán legújabb lemezfelvételének nem az a legfőbb érdeme, hogy Erkel művének 1860-as ősváltozatát rögzíti, hanem az, hogy van. Nem „világpremierről” van szó, hiszen az eredeti verziót az akkori Szerencsejáték Rt.-nek (!) köszönhetően 1993-ban már felvették Oberfrank Géza vezényletével, Molnár András, Kertesi Ingrid és Marton Éva főszereplésével. Amióta a Hungaroton az 1990-es évek elején leállt nemzetközi viszonylatban is jelentős operai projektjével, amelyben első osztályú hazai és külföldi énekeseket foglalkoztatott, zenei életünk élvonalának – széles körben hozzáférhető – hangi dokumentálása lényegében leállt. Most a már nem is annyira új generáció tagjai kaptak lehetőséget, hogy a hallgathatóság örökkévalóságába lépjenek. A címszereplő, Bándi János harminc éve főiskolásként debütált Rossini Hamupipőkéjének Ramiro hercegeként az Erkel Színházban.

Belehasít a szép tavaszi délutánba a hír: életének hetvennyolcadik évében meghalt Király Zoltán költő, műfordító. Öt hónapos, derűs türelemmel viselt szenvedés után távozott: egy makacs baktérium, amelynek terjedését képtelenség volt megállítani, egyenesen a szívét támadta meg, és már a kétszeri komoly műtét sem segíthetett rajta.

A Trianon által a Szovjetunióhoz metszett, majd a második világháború végeztével ismét határon túlra szakadt Csap községben született 1933-ban. Ugyanott és ugyanabban az időben, mint a népszerű pap, jelenleg a Miskolchoz közeli Körömben plébános Kuklay Antal. Kuklay Antal édesapja a harmincas években katolikus kántortanítóként működött Csapon – Király Zoltán édesapja, idősebb Király Zoltán pedig református lelkészként. A helyi értelmiség, különösen édesapja életpéldájának köszönhetően Zoltán már gyermekként megtanulta a közösség szolgálatának fontosságát, és később egész életében ez vezérelte: a másokért élés és érzés szelleme.

A halott Jézusról keveset tudunk – az evangéliumok szűkszavúan szólnak a Megváltó halála után következő időszakról. A képzőművészek pedig, mivel nem táplálkozhattak más forrásból, az Újszövetség által említett eseményeket ábrázolják alkotásaikon.

„Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű, jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment.

Sír a férfi az úton,

labdáját keresi.

Ne hagyj magamra, Uram,

félek, hogy elveszi.

1.

Fénytestű félelem a pirkadat. A vonatot újra megállítják. Még közelebb bújok édesanyámhoz. Két nővérem dideregve húzza össze magán az elnyűtt télikabátot. Tekintetük aggodalommal teli, akárcsak a többi asszonyé a vagonban. A gyerekek álmosan pislognak, mint én.

– Hallják? – kérdi az egyik. – Már magyarul kiabálnak.

Odakint erős karok ragadják meg a nehéz ajtót, jólesik a betóduló friss levegő. Néhányan talpra állnak. Nem tudjuk, mi következik.

Három napja vagyunk úton. Ebéd előtt kezdtek el összegyűjteni bennünket a szerb partizánok Péterrévén, az általános iskola tantermeibe. Órákig várakoztunk, mire megtaláltak mindenkit, aki 1941 után érkezett ide.

Kora este, gyalog indultunk Óbecsére. A fegyveresek nem mondtak semmit. Az asszonyok azt suttogták, hogy talán bennünket is belelőnek a Tiszába, mint a többi magyart.

 A Filmmúzeum csatornán április elején ismét levetítették Woody Allen egyik remek alkotását, a Hannah és nővéreit. A film lélektani csúcspontján az egyik nővér elalvás előtt az amerikai költő, E. E. Cummings gyönyörű versét olvassa: egy futó pillantásod tágra nyit, / bár magamra zárultam, mint az ujjak, / de tőled önként bomlanak ki szirmaim, / mint tavasz titokteli érintésére a rózsa… / mily hatalommal zársz-nyitsz, nem tudom, / de van valami bennem, ami érti, / szemednek hangja mélyebb, mint a rózsa, / és senkinek, még az esőnek sincs ily csöpp keze…