Intim ügy

Formabontó, az átlagostól elütő hangú verseire a szovjet titkosszolgálat, a KGB is felfigyelt: 1964-ben kirakatpert rendeztek ellene, és „társadalmi élősködés” vádjával öt év kényszermunkára ítélték – ebből másfelet le is töltött egy szibériai fogolytáborban. Végül nemzetközi nyomásra, illetve Anna Ahmatova és társai közbenjárására szabadon bocsátották.

 „A vers közvetlenül alakítja ki viszonyát az emberrel”

A rendszer szabadulni igyekezett tőle: 1972-ben felkérték, tegyen kirándulást az Egyesült Államokban – és ne is térjen vissza. Ez végső soron teljesült is, hiszen Brodszkij haláláig New Yorkban élt, és végakaratának megfelelően kedves városában, Velencében temették el. A Post aetatem nostram kötet lezárása Brodszkij beszéde, amelyet a Nobel-díj átvételekor mondott el. Ilyesféle gondolatokat osztott meg hallgatóságával: „Az irodalom, ezen belül a vers intim ügy: közvetlenül, közvetítők nélkül alakítja ki viszonyát az emberrel. Ezért aztán az össztársadalmi haszon élharcosai, a tömeguralók, a történelmi szükségszerűség harsány hirdetői nem is szeretik a művészetet általában, különösen az irodalmat nem, s ezen belül a verset nem.” És e beszéd előtt ott sorakoznak a versei, a gyönyörű, izgalmas versek… Elégia John Donne-ért című ciklusában a misztikus angol költő (1572-1631) éjjeli álmáról ír hosszan, kibontva-felemelve az alvás köznapi cselekményét: „John Donne aludni tért. És alszanak / képek, falak és ágy, padló se másképp. / Elaludt asztal, szőnyeg, zár, lakat, / szekrény és függöny, gyertya és pohárszék. / Elaludt minden.”

Könyve hátsó borítójáról Brodszkij nem csupán az én szemembe nézett, de az idén nyolcvanöt éves remek költőébe, Vasadi Péterébe is. 2005-ben figyelmébe ajánlottam Brodszkij John Donne-költeményét – néhány nap elteltével az alábbi levelet kaptam tőle: „Köszönöm a Brodszkijverset… Nem is tudhatod, milyen különös jót tettél velem; ez a valóban lenyűgöző vers egy misztikus folyosóra nyíló ajtó számomra. Volt egy Brodszkij-könyvem, amelyből a hátsó borító fényképét láttam csak, majd félretettem az olvasandók közé. Azután (családi okokból) két hét alatt el kellett adnom kétezer-ötszáz kötetes könyvtáramat. Megmaradt kétszáz könyvem egytől egyig eszmei alapmű; Brodszkij elment. És most visszajött. Egyetlen verssel, és éppen ezzel. Van itt valami, amiről már nem lehet beszélni.”


Brodszkij költeményeiből 1997-ben Új élet címmel egy bővebb válogatás is megjelent, a pécsi Jelenkor Kiadónál – a nagyszerű műfordító, Baka István (1948-1995) jóvoltából. Róla szintén illő volna megemlékezni – akadnak-e olvasók, akiknek még fontosak ezek az oly kedves holtak?