Mozzanatok
Vers
1.
a diszkoszvető bodzafa
az árokszélen
virágkorongját emeli
s forogni kezd a fényben
1.
a diszkoszvető bodzafa
az árokszélen
virágkorongját emeli
s forogni kezd a fényben
Hetvenéves lehetne Rózsa Endre, ha élne, tehát még csupán az időskor kezdetén állna ma is, ha 1983 őszén meg nem támadja a gyalázatos betegség, amely aztán 1995 tavaszán végzett vele. A költői pályát nemcsak igényesen, hanem sikeresen is kezdte, s bár első kötete csupán huszonkilenc éves korában, 1970-ben jelent meg, ez abban az időben nem számított rendkívüli késedelemnek.
A világ összes levegője
tüdőmben feszül.
S a világ összes levegőjévé
enyészem.
Zsille Gábor fordítása
Anna Ŝwirszczyňska (1909–1984)
Krakkóban élt lengyel költőnő,
az 1944-es varsói felkelés túlélője
A hajó ünnepélyesen
haladt a sötét mély fölött,
utat vágott az árba.
Amikor bekötötték a szemem, már nyugodt voltam. Addig volt bennem kétség, akarom-e, merem-e én ezt. Hiszen ha rövidlátó vagyok is, mégiscsak a legfontosabb érzékszervemről van szó. Lemondani róla önként: feladat.
Faparázs, faparázs,
nyelve száz és torka száz,
tüzes szájak, tüzes nyelvek
száraz diót nyeldekelnek,
izzó szenek ropogtatják
nyári barack, szilva magját,
Ti emberek a tűznél, nézzetek fel,
ti, kiknek nyitva a végtelen ég,
minden csillagjós ide, minden ember!
Fenyőillatú várakozás az advent. Ez idő tájt szokott üzenni apai nagyapám a nemlét határmezsgyéjéről. Szeretetem megidézi fénytestű alakját, mélybarna tekintetét, megbocsátó mosolyát, szigorú, mégis szeretettel teli arcvonásait, szája szegletének és orrának körvonalait, melyeket örökölt tőle apám és én is.