Fényképek a falon

Régóta foglalkoztatnak sorsának elfeledett igazságai. Irigylem hitéért, tartásáért és bátorságáért, hogy vállalta a családfő szerepét azokban az években, amikor az embertelenség árnyéka borította a lelkeket.

 

 

Amikor az első világháború végén, huszonkét évesen hazatért az olaszországi frontról, úgy érezte, hogy történhet bármi, a legrosszabbon úgyis túl van. A maláriát leszámítva ép bőrrel megúszta a katonai szolgálatot. Szülőfalujába, Pozsonyeperjesre nem mehetett, mert az időközben egy másik ország részévé vált. A sors úgy akarta, hogy éppen Magyarország megcsonkításakor találjon magának házastársat, egy kászonújfalui lányt, akit a győztes nagyhatalmak szintén „hontalanná” tettek 1918 után.

Kint vannak a fényképeik a szobám falán. Számomra örökké fiatalok maradnak, nemcsak amiatt, hogy a fényképész ifjúkorukban kapta lencsevégre mindkettőjüket. Bármilyen nehéz sorsot éltek, képesek voltak megújulni testileg, érzelmileg és lelkileg. Erősek, bizakodók és derűsek tudtak maradni, mert a hitük révén megélték, hogy gyökereik nem ebben a világban vannak.

Karácsonykor kifényesedtek és nem engedték, hogy a szegénység beárnyékolja boldogságukat és a harmóniát, melyet nehéz munkával teremtettek. Szűkös kis lakásuk még sokáig bevehetetlen vár volt a romlás erőinek, mert a nagyapám nekivetette vállát az ajtónak és nem engedte, hogy a káosz betörjön az otthonukba. Három gyerekkel éltek egy terézvárosi, harmadik emeleti, másfél szobás bérlakásban. Nagyanyám háztartásbeli volt, nagyapám irodai altisztként dolgozott.

Apám nemcsak a legkisebb fiú volt, hanem a legkedvesebb gyerek is, 1938-ban a Mérleg jegyében jött a világra, akárcsak a nagyapám. Két nővére már kifelé kacsingatott az életbe, ahová sorsuk szólította őket. Nagyapám szerette a lányait, gondját viselte nekik is, de apámat a tenyerén hordozta: olyan játékai voltak, hogy a házban lakó kisfiúk csodájára jártak.

1943 karácsonya után néhány nappal, egy délelőtt a nagyapámat különös érzés kerítette hatalmába, megmagyarázhatatlanul: úgy tűnt neki, hogy nem ajándékozta meg eléggé a kisfiát.

Mialatt nagyanyám a két nagylánnyal meglátogatta a rokonokat, apám azt vette észre, hogy nagyapám veszi a kalapját meg a kabátját. „Elfelejtettem elintézni valamit, kisfiam. Hamar visszajövök, megígérem.” Apám nem tudta mire vélni dolgot. Egyedül tett-vett a lakásban, belelapozott az új képeskönyvbe, majd előszedte katonáit, játszani kezdett. Közben odament a karácsonyfához, hogy néhány szem szaloncukorral csillapítsa éhségét. Türelmetlen mozdulattal nyúlt a harmadik darabért, amikor a fa hirtelen megmozdult, és rádőlt.

Hazatérő nagyapám a lakásba lépve arra lett figyelmes, hogy fia a karácsonyfa alatt fekszik és keservesen sír. Letette a földre a magával hozott csomagot, hogy kiszabadítsa apámat. Közben megérkeztek nagyanyámék is. Közösen kezdték vigasztalni apámat. Ez viszonylag könnyen ment, mivel időközben az is kiderült, hogy nagyapám miért hagyta magára apámat. Ajándékért ment a Liszt Ferenc tér és az Andrássy út sarkán található Cserei-féle játékboltba. Vásárolt neki egy kis traktort, melyet ha felhúztak, magától ment a parkettán, még kormányozni is lehetett, hátul pedig szikrákat szórt. A házban lakó gyerekek attól a naptól még jobban irigyelték apámat.

Akkor még senki sem gondolta, hogy ez az utolsó közös karácsonyuk. Nagyapámat 1944 elején tartalékosként behívták utásznak az egyik műszaki alakulathoz. Nyáron nagyanyám és a három gyerek a fővárost érő amerikai és angol bombázások elől Bácskába, Péterrévére menekült, és egészen 1945 nyaráig ott is maradt. Nagyapámat valószínűleg kivitték a frontra, nem tudni, pontosan hová. Eltűnt a harcokban. Mikor? Hol? Rejtély. Egy hivatalnok kiállított egy papírt, hogy hősi halott. Többet nem tudunk róla azóta sem.

Nagyanyám sírjára rátetettünk egy márványtáblát, de nagyapámnak csak a születési évszámát tudtuk pontosan ráíratni. Karácsonykor mindig kimegyünk a temetőbe, s mialatt a sírok mellett lépkedünk, valaki mintha megérintené a vállam. Olyankor eszembe jutnak a fényképeik. Mosolyognak mind a ketten. Megtalálták egymásban Isten békéjét és nyugalmát.