Kultúra

Zavarba hozott minket ez a ti Jézusotok, a vízen
járásával: fandango, entrechat, csúszólépés,
a megszületés, képzeljétek! Egy sötét barlangban,
                                                                  ismeretlenül,
aztán ott járt-kelt a keményre-égetett Palesztina földjén,
de nem úgy, ahogy ti jártok, vagy én, mert gyógyfüvek
                                                                 nyíltak
mögötte, leander, fűzike, kamilla, jánosfüve,
láttuk, hogy át tud lépni a falon,
hirtelen megjelenik a nép közt, mintha
mindig is ott lett volna, várva, hogy fölismerjék;

A kőbéllet nem feketül
Századok idő-homlokán
az áldozat aranya
Érzékelésben a látás
Próbálj élni újra

Folyton keresd értelmét
mi kezdettől elrendeltetett –
nem akaratod kizárásával

Emlékjel az ágyások között
Üres tányérjára nem száll
cinke, sem rigó
Keserve tartja fenn
Ennyit érsz, ha nincsen többé
mit adnod

Kereszten Függő – Világnak fáján
Piros sugár a rózsa ágán
az alkony a bársonyon tűnő
Testnek komorló áradása
Csillag-szigony a kendő mása
a Bárány míg felmutattatik

Éden-rácsnál galamb
szájában olajfa-zöld

Nézőtér

Akadnak emberek, akiknek alakját haláluk után sok évvel is szívesen idézzük magunk elé. Nem a családtagokra, barátokra gondolok most. Közeli ismerősünkké válhat valaki úgy is, ha személyesen soha nem találkoztunk vele. Értékeit mégis tisztelhettük, jelentőségével élete során is tisztában lehettünk. Egyéniségét mégis a hiánya emeli csak ki igazán. Ilyen II. János Pál pápa is, akire szerte a világon jó szívvel emlékeznek az emberek akkor is, ha csak a tévében látták. Róla készített dokumentumfilmet Jarosław Szmidt, melyet II. János Pál – A fehér ruhás vándor címmel nemrég tűzött műsorára az Uránia Nemzeti Filmszínház. Láthatunk a filmben jó néhány eredeti felvételt, melyek elsősorban nem a protokolláris találkozásokat idézik fel. Sokkal inkább azokat a pillanatokat, amelyek életre szólóan megmaradtak mindazokban, akik személyesen élhették át őket. Amikor első lengyelországi látogatása alkalmával a szentatya egy ablakból szólt a lent várakozókhoz, amikor fiatalokkal táncolt, vagy amikor magához ölelt egy gyermeket.

A száztíz éve született Illyés Gyulára emlékezünk

Kulturális téren jól tájékozott, külföldön élő magyar ismerőseim közül többen kedvezőtlenül ítélik meg Illyés Gyula személyét és közéleti működését. Korszakos tehetségét jórészt nem kérdőjelezik meg, de politikai-közéleti síkon sokkal inkább a kommunista rendszerrel kollaboráló személy portréját tartják hitelesnek. Nem vitás, hogy az író 1945 után több esetben kompromisszumot kötött a fennálló hatalommal – fiatalkori baloldali elkötelezettsége révén ez részben érthető is volt –, de sietünk hozzátenni: élete során sokkal többet nyomott a latban mindaz, amit a nemzet javáért és egyes kiemelkedő személyek védelmében és érdekében önzetlenül tett a hosszú évtizedek alatt.

Keresztény pop és töprengések az Arénában

„Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta!” A 118. zsoltár szavai, az Ez az a nap! rendezvény címének ihlető sorai ezek. Október 20-án mintegy tízezer keresztény fiatal gyűlt össze a Papp László Budapest Sportarénában, hogy együtt dicsőítse az Urat. Fellépett Pintér Béla, Csiszér László, Tim Hughes és a Worship Central, Noel Richards, az LZ7 zenekar, valamint Matt Redman is. Mi pedig ámultunk- bámultunk, néha meghatódtunk, néha bosszankodtunk – aztán vitatkozni kezdtünk.

PÉTER: Ez ma Magyarország legnagyobb temploma – hangzik el az Arénában többször is az este folyamán. Csakugyan így lenne? – töprengek el. Akkor miért van sötét, miért nem láthatjuk egymást? Nagyon jó, hogy együtt lehetünk – bár úgy érezhetnénk, hogy a legnagyobb magyar közösség is vagyunk! De nincs mód szót váltani, egymást egy kicsit jobban megismerni. Ez inkább koncert, „show”, mint istentisztelet.

Két léc

Már a barakkban is beszéltek róla. Amikor megtudták, hogy két nap múlva nem hajtják ki őket a tajgába favágásra, bólintottak: ezen a napon. Nem mintha olyan nagy elhatározást kívánt volna tőlük; hiába gyötrődött el a test a Gulag-évek alatt, a lélek természete még működött.

Miklóst osztották be tűzőrségbe. Óránként öt perc melegedést engedélyeztek a raboknak. Mindig mást rendeltek oda maguk közül a tűz táplálására – a leggyöngébbet, hogy legalább ezen a napon összegyűjtse fogyatkozó erejét. Miklós kicsiny lécet faragott széles, nehéz baltájával. A fejsze élét ráhelyezte a hasábra, s elegendőnek bizonyult egy gyönge ütés, hogy szál mentén meghasadjon a fa. Egy hosszabb és egy rövidebb darabot baltázott ki, mindkettőbe mélyedést is vájt; ha keresztben egymásra helyezte őket, egyik a másikba szorult.