„Zeneakadémiás” beszélgetés Batta Andrással
Zenetörténész, egyetemi tanár, mértékadó szakíró, kiváló és jó humorú előadó, közvetlen és népszerű szereplője kulturális közéletünknek. 2004 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, aki a rábízott világhírű intézmény kapuit még szélesebbre tárta: nem pusztán az iskola tekintélyének megőrzésére, illetve „épületfejlesztésre” törekedett, ha nem vonzó kulturális központot álmodott a mára megújult Zeneakadémia szecessziós falai közé. Batta András május óta kormány biztosként új feladatot is ellát: az egységes hazai komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős.
– A történelem ismétli önmagát, többéves előkészítő munka és fejlődési folyamat előzte meg azt is, amikor 1907-ben átadták a Liszt Ferenc téri csodálatos zenepalotát. Liszt idejében, 1875-ben még csak zongora és zeneszerzés tanszak létezett az Országos Magyar Királyi Ze- neakadémián. Mihalovich Ödön igazgatósága idején épült ki a szakok hálója: a nagyzenekar összes hangszerét tanították, magánének szak alakult, és az elméleti oktatást is fejlesztették. Az idei év nyitón idéztem az 1897-es év könyvéből. E nagy iskola akkor egy kis épületben működött, a „régi Zeneakadémián”; a neves intézmény egy nagyobb épületért kiáltott, amely tíz évvel később, 1907-ben nyitotta meg kapuit. A közelmúltban némiképp hasonló helyzet alakult ki, a nagy múltú és impozáns iskola gyönyörű épületéhez az állagmegóváson túl átadása óta nem nyúltak, a háborúban hál’ Istennek csak kisebb sérülést szenvedett. Száz év elteltével felújításra, művészettörténeti értékeinek rendbe hozására szorult, ugyanakkor strukturálisan a XXI. századi elvárásokhoz, technikai igényekhez kellett igazítani. Elengedhetetlenné vált a fejlesztés; lehetőségeihez és adottságaihoz mérten igyekeztük beleálmodni, majd beépíteni az új megoldásokat a patinás épületbe.