Emberek, ha találkoznak…

 

Hooper filmjében egy olyan uralkodó – bátran mondhatjuk – drámájával ismerkedhetünk meg, aki nem csak a dadogásán képes úrra lenni. Elsősorban önmagát, a gátlásait sikerül legyőznie. A film rendkívüli erénye az is, ahogy bemutatja az amatőr ausztrál logopédus és a király kapcsolatát. Szinte minden színész remek alakítást nyújt benne, így Helena Bonham Carter is Erzsébet királyné szerepében.

Michell filmjében a II. világháború két meghatározó figurája találkozik Hyde Parkban, Roosevelt szülőházában. A helyzet több minden bemutatására is alkalmas (lenne). Mindketten testi fogyatékossággal küzdenek. Ezt az adut azonban, úgy tűnik, A király beszéde már kijátszotta. Marad akkor a két kultúra különbségének ábrázolása. Esetleg megtudhatnánk valamit arról, hogyan készült fel a két vezető a XX. század sorsdöntő eseményére, a II. világháborúra. Ehelyett néhány részletet ismerünk meg az elnök és szeretője, Daisy (Laura Linney) viszonyáról, és tanúi lehetünk annak, miként evett egy angol – talán először a történelemben – hot dogot. Ennél többre sajnos nem futotta. Michell minden lehetőség mellett elmegy, és ezen a színészek játéka sem tud – időnként az volt az érzésem, hogy nem is akar – segíteni.

Értetlenül ül hát a néző A király látogatása előtt. Mit is akart vele a rendező? Valószínűleg épp azt, amit látunk. A „király is ember” után meg szerette volna mutatni, hogy az „elnök szintén az”. És ha két ember találkozik, az csak érdekes lehet. A valóságban az is volt, hiszen a két ország szövetsége nélkül Európa most talán másként nézne ki. De a filmen…

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..