Kultúra

Egy posztumusz kötet margójára

„Tanár úr, hoztam egy dolgozatot!” Rendszerint ezzel a mondattal lépett be a szerkesztőségi szobába. Dalos László kedélyes rituáléja mindig megmosolyogtatott, tekintettel arra, hogy kicsit több mint fél évszázaddal járt előttem korban. Sokat beszélgettünk, nem hosszan, de sokszor. Tíz percre, negyedórára leült, beköszönt ide-oda, aztán ment tovább, és az archívumi és könyvtárszobában átfutotta az aktuális napi- és hetilapokat. Amikor betoppant, szóviccel, valamelyik friss leleményével indított. Rajongott a nyelvért, szerette a pontosságot, a sallangtalan fogalmazást. Ezen a téren Hunyady Sándort tekintette példaképének. Ismertük vesszőparipáit, kritikus véleményét sem rejtette véka alá. Feldobott egy-egy témát, mert mindig foglalkoztatta valami. Megkérdezte, mi újság a kultúra világában: mit láttam, olvastam, hallgattam mostanában? Láthatóan örült, hogy érdeklődő partnerre talált, közös téma pedig bőségesen akadt: opera és egyáltalán a zene, irodalom, színház, film, képzőművészet, Itália…

Számtalanszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy mit is szeretünk a filmekben. A lehetséges válaszok között szerepel az is, hogy olyasmivel találkozhatunk a filmvásznon vagy a tévé képernyőjén, amiben magunkra ismerhetünk. A filmbéli szereplők és saját sorsunk, életünk problémái között talált közös nevező miatt támadt aha-élmény az, ami odaszögez bennünket a fotelba.

Találkozás Ivancsics Ilonával

Bár Szentendrén él, somogyinak vallja magát, mert kötik a gyökerek. Egy időben becsüs szeretett volna lenni, ám elvarázsolta a színészlét. Harminc éve van a pályán. Játszott a budapesti József Attila Színházban és a soproni Petőfiben is, a legnagyobb ismertséget azonban a tizenhárom éven át tartó televíziós sorozat, a Szomszédok Vágási Jutkája hozta; a dinamikus, kissé szigorú tanárnő szerepe. Olykor még ma is megállítják, mi van Vágási Ferivel, a férjével. Párját és producerét azonban Péternek hívják, akivel létrehozták a Száguldó Orpheumot, amely tavaly nevet változtatott; Ivancsics Ilona és Színtársai névvel színes repertoárral bűvölik a nézőket. Néhány hete Jókai Anna Fejünk felől a tetőt című színpadi játékának is tapsolhat a közönség. A Kossuth-díjas író elismerően szólt az előadásról. Úgy fogalmazott, nagyszerű alakításokat látott, s mintha a saját „gyermekkorával” szembesült volna, hiszen a mű több évtizede íródott.

Orbán Viktor miniszterelnök képviseletében Hölvényi György államtitkár december 15-én ünnepség keretében nyitotta meg hazánk legjelentősebb középkori művészeti emlékét, az esztergomi vár XII. századi kápolnáját. Az európai tekintélynek örvendő Árpád-kori Magyar Királyság fővárosa, az Árpádházi királyok székhelye teljesen újjáépült III. Béla (1172–1196) idejében. Ő Bizánc fényes császári udvarából érkezett Esztergomba, ahol kilenc éven át, a hatalmas I. Mánuel császár trón örökösjelöltjeként részt vett a nemzetközi politikai életben. Kiváló államvezetési gyakorlatot szerzett. Itt vette feleségül a francia keresztes vezér, Chatillon Roland lányát, Annát, Antiochia hercegnőjét. Vele érkezett Esztergomba 1172-ben, amikor a magyar rendek III. István halálakor hazahívták és királlyá választották.

Ismeretlen Vaszary-képek a Nemzeti Galériában

Vaszary János (1867–1939) személyes kisugárzása és festői munkássága nagy hatással volt kortársaira. Egykori tanáraim közül a Kisképzőben ketten is voltak, akik a képzőművészeti főiskolán tőle tanulhattak. Dicsérték a mester nagyvonalúságát, szakmai tudását. Rendkívül hosszú utat járt be, sokféle stílust tudhatott magáénak. Pályája a XIX. században kezdődött, tanulóévei a naturalizmus jegyében teltek, majd nemsokára megérintette és egy időre rabul ejtette a szecesszió. A későbbiekben mindig az egyszerűsítés felé haladt, hatottak rá az avantgárd tömörítő, geometrikus megfogalmazásai. Jól megfigyelhető ez a törekvése rajzvázlatain, aktokat ábrázoló krokijain is. „A természetből csak kiindulni, vagy arra szuggesztív erővel emlékeztetni is elég” – vallotta az 1920-as években. Temperamentumos festészetét a továbbiakban ez az elv jellemezte.

A közelmúltban láthattuk Hollós László Szerelmes földrajz című, komoly nézőtábort vonzó sorozatának Vitézy László filmrendezővel készült epizódját, amelyben természetesen a művész karácsonyról karácsonyra Móricz-filmeket termő, meghatóan következetes szenvedélyéről is szó esett. 2013-ban, az ünnep első napján A galamb papné vászonra álmodott változatát nézhettük meg, amely voltaképpen a Nem élhetek muzsikaszó nélkül középbirtokosi udvarházból parókiára telepített „ikerpárja”, hiszen mindkét mű kö- zéppontjában egy-egy ifjú pár egymáshoz csiszolódásának története áll. A Nem élhetek… Pólikája egy korhely férjjel, Balázzsal, míg A galamb papné Icája egy lelkészi hivatásának elkötelezett férjjel, a biblikus nevű Énókkal vívja meg mindennapos harcait. Ezt a párhuzamot nem véletlenül említem: nyilván maga Vitézy is gondolt rá, amikor a nagy 1979-es Móricz-filmsiker egykori tündöklő kettőse, Szirtes Ági (akit egyébként minden filmjében következetesen szerepeltet, egyik legnagyobb színésznőnket példás hűséggel a köztudatban tartva) és Oszter Sándor jóvoltából felejthetetlen pillanatokkal ajándékozott meg bennünket, Zsuzsi szakácsné hosszabb és egy névtelen tisztiszolgából lett mindenes és cinkostárs néhány szavas szerepében.

Találkozás a nyolcvanéves Sára Sándorral

A magyar filmművészet ikonja, a „nemzet lelkiismerete”, aki az önmaga által kijelölt úton, az igazság nyomába szegődve tárt fel magán- és kollektív bűnöket. Nem tudta megtörni sem az idő, sem a hatalom. Nem csoda, hogy a 2. magyar hadsereg tragédiáját feldolgozó, huszonöt részes dokumentumfilmjét csak a szovjet csapatok kivonulását követően engedték levetíteni. Sára Sándor Kossuth-díjas fotóművész, operatőr és rendező, a Duna Televízió egykori elnöke a közelmúltban ünnepelte nyolcvanadik születés napját. Nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Cigányok, a Pro Patria, a Néptanítók, a Magyar nők a Gulagon, a Jeles napok, melyeket rendezőként jegyez, de említhetnénk a Szindbádot, az Árvácskát, a Sodrásbant vagy az Ítéletet, amelyekben operatőrként bűvölt el képi világával.

– A nyugati palócság legdélebbi területén, Turán született. Felmenői között több vasutas is van. Édesapja viszont aljegyzőként, majd jegyzőként dolgozott, ám a II. világháború végén internálták, így meglehetősen hányatott sors jutott a családjának. Mire tanította meg a szülői ház, a falu?

– A tisztességes emberi életre. Sokat jelentenek a gyökerek, amelyekhez mindenkor igazodnunk kell. Szerencsére az apámat ért sorscsapást egy idő után ki tudtuk heverni, és túlléptünk a gyötrelmeken, de ez a gerincünket is megedzette.

Szépművészeti Múzeum megújult állandó kiállításairól

Emberek, Istenek, Halottak. E „hívószavakkal”, tematikusan mutatja be az ókori Egyiptomot a Szép művészeti Múzeum csaknem félezer mű tárgyat felvonultató – új szerzeményekkel kiegészült –, átrendezett állandó kiállítása.

Az emberek „zöld termében” kapott helyet a gyűjtemény legfőbb büszkeségei közül egy igazi remekmű: a „herceg portréja” az Újbirodalom idejéből, a Krisztus előtti XIV–XIII. századból. Mögötte egy másik trónörökös uralja a teret: a térdelő Sesonkot valamikor a Krisztus előtti IX. században faragták ki mészkőből. Oldalt, a fali tárlóban látható az a 2005-ben meg vásárolt, közel négyezer éves, sarló formájú varázsbot (varázskés), amelyet egykor a szülés-születés körüli rituálékban, a gonosz távoltartására használtak. A megmunkált vízilóagyar domború felületét a leghatékonyabb (állatok alakjában megjelenő) védő istenségek és mágikus szimbólumok finom kidolgozású, bevésett ábrázolásai borítják.