Kétségtelen, hogy a kortárs lelki irodalom művelői közül különleges személyiségével kiemelkedik Richard Rohr. Könyveiben őszintén és mélyen ír azokról a kérdésekről, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. Átelmélkedett szavai legtöbbször a gyakorlat által is hitelesítettek. Legújabb, Halhatatlan gyémánt című könyve – mely az Ursus Libris Kiadónál jelent meg – azonban figyelemre méltó megállapításai mellett számos kérdést is felvet az olvasóban.
Beszélgetés a hatvanéves Kocsák Tiborral
Ünnep idején szabad egészen őszintének lennünk. És mert valakinek le kell ezt végre írnia, megragadom az alkalmat, hogy ünnepélyesen kijelentsem: ha a musical műfajának megvan a maga Kálmán Imréje, Kocsák Tibor az. Még azt is megkockáztatom: eredetibb, szerteágazóbb, újítóbb is az életműve az operettkirályénál. Az pedig, hogy sokszínűbb, vitathatatlan. Az operai Anna Karenina és Utazás, az örökifjú, melodikus A krónikás, az irodalmi levegőjét zenére váltó Légy jó mindhalálig, a vadromantikus Szegény gazdagok és a Kalkuttai Teréz anyát megéneklő, stílusteremtő Kiálts a szeretetért!, a sziporkázó Hófehérke, az operai módra sűrítő Abigél, a szimfonikus-enciklopédikus balett Az ember tragédiájából és a minden porcikájában színházérzékeny A vörös malom zeneszerzője olyan egyéni hangot alakított ki, amely nemzetközi viszonylatban is kivételes. Az utóbbi, nagylelkű „zenei tréfa” mutatja föl talán leginkább komponistánk mozarti vonásait: megrendítő elmélyültség és önfeledt játszadozás pazar elegyét. A kerek évszám alkalmat kínál a visszapillantásra és az előretekintésre.
Munkácsy Mihály képei a Próféta Galériában
Telnek-múlnak az évtizedek, Munkácsy Mihály művészete ma is élő, szuggesztív, magával ragadja a látogatót alkotásainak varázslatos szépsége. Többek között képeinek kiegyensúlyozott, finom, mégis lendületes, senki máséhoz nem hasonlítható ecsetkezelése teszi annyira megnyerővé, vonzóvá művészetét. Munkácsy ízig-vérig a XIX. század embere volt, festői stílusa, a művészetről való gondolkodása is ezt mutatja. Kortársai közül már életében többen hiányolták, hogy nem halad a korral. A fiatal Fülep Lajos 1920 körül szinte nekirontott Munkácsynak. Ezt írta: „1867-ben Párizsban járt, anélkül hogy Courbet-t és Manet-t s mindazt, amit e két ember jelentett utódaira, fölfogta s magát vele azonosította volna… meg se látni Manet-t, Renoirt és Cézanne-t!” Szerencse, hogy Munkácsy nem hagyta magát befolyásolni az új törekvésektől, s a maga útját járta. Ha nem így tesz, talán elnyelte volna az ismeretlenség homálya, egy lenne az elhanyagolható mellékszereplők közül a korabeli festők lajstromában.
Amikor először hallottam arról, hogy musicalt írtak Munkácsy életéről, enyhén szólva furcsállottam a dolgot. De ahogy közeledett az előadás napja, egyre jobban érdekelt a téma. Nemcsak képeit, hanem magát Munkácsyt is hozzám közel állónak érzem: akkor gyerünk a József Attila Színházba…
A történet Dallos Sándor A nap szerelmese és Aranyecset című regényes életrajzából készült. Kellemes, fülbemászó dallamok, szép hangú énekesek, elmélyült játék jellemzi a darabot. Az előadás háromórás, mégsem éreztem hosszúnak.
A Magyar Nemzeti Múzeum új állandó kiállítása
A Kárpát-medence a Karoling- korban és a honfoglalás korában címmel szeptemberben nyitotta meg kapuit a Magyar Nemzeti Múzeum új állandó kiállítása. A fő kurátorok közül érdemes kiemelni Szőke Béla Miklós régészt, aki A Kárpát-medence a Karoling- korban című rész rendezésében vállalt kiemelkedő szerepet, valamint Révész Lászlót, aki a honfoglalás korát bemutató egységet gondozta. Az esemény fontosságát hangsúlyozza, hogy ilyen állandó kiállítás közel két évtizeden át nem volt látható az ország legfontosabb múzeumában. A látványtervezés feladatát a Narmer Építészeti Stúdió végezte el; ez a cég készítette a maketteket és az animációs filmek egy részét is. A két kiállítási részt összefogó vezető füzetet igényes fényképek, ábrák és térképek illusztrálják. A füzet Gergely Katalin és Ritoók Ágnes szerkesztők munkáját dicséri. A kiállítás részeiről egy-egy szakkatalógus készült, amelyeket a magyar mellett számos más nyelven is kiadtak. A kiállításokon magyar és angol nyelvű feliratok segítik a múlt jobb megértését.
Bitskey Tibor, a Nemzet Színésze most is bemutatóra készült
Szeptemberben ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját… – és szeptember végén a Nemzet Színészei közé választották. Bitskey Tibor most is egy bemutatóra készült. A Szolnoki Szigligeti Színházban, Csehov Cseresznyéskertjében karakterszerepet játszik: az idős inast, Firszet, akit „ottfelejtenek” a birtokon, az elhagyott házban. Őt viszont nem felejtette el sem a szakma, sem a közönség. Legújabb – „magától értetődő” – címe is erről tanúskodik. Szóba hozom, bár tudom, nem kérdés, hogy van most. Azonnal rövidre is zárjuk az udvariassági kört…
Könyv a Váci egyházmegye szecessziós, szakrális művészetéről
Víz, kő együttállásában templom, szökőkút. S a tér jellegzetességeként az a belső távolság, amely időben nem takarékos. Lehettem volna Passauban vagy Németország más tájain, s Franciaországban, Itáliában, de itthon maradtam, a „barokk lelkű” Vácott. Olasz költővel „érkeztem” – igaz, a XVII. századból, Leone Sempronióval. Órájával, amely kemény kíméletlenséggel ütötte elém a szavakat: „Kígyó az idő, mely önnön farkába harap, elhomályosítja a neveket, és elhervasztja a szépséget, és te, csak mert óráidat csak ő osztja be, kebeledbe hordod, arany edénybe foglalva.” A karomon – feleseltem – és versféle-órád engem ezúttal nem riaszt el. Azt nézem csupán: nem késem-e el? Az építészet egyik itteni remeke, a nagyprépost-palota várt szellemi gyönyörködtetéssel, egy könyv, időbe nem foglalható művészettel, benne Northrop Frye, korunk esztétikai gondolkodójának üzenetével, amely szerint a vallások és a művészetek megismerhetik, megteremthetik a természetfölötti dimenziót.
Györe Balázs költői világa
„Ágon tapadok most. Kapuig jut a lelkem. Imába vedd” – ezeket a szívhez szóló szavakat írja Kő hull: arc című költeményében Györe Balázs. A vers (talán) legfontosabb mondata, gondolata, a (valódi) vágy megfogalmazását viszont a következő sorban olvashatjuk: „Véglegesre vágyik: én!” Úgy gondolom, hogy Györe Balázs a mai magyar irodalom egyik meghatározó alakja (aki egyébként a Fölöspéldány-csoport, valamint az Örley-kör alapítója, szerkesztője; a Lélegzet című folyóirat társszerkesztője is volt), akinek költészete, de prózája is ugyanarról szól: pontosan tudni, felkutatni, hogy ki voltam a múltamban, ki lett belőlem, mivé váltam, ki vagyok most? Megtudni, hogy mi az, ami állandó, ami nem változott, ami örök.