Kultúra

Kvasznay Gulyás Margit albumáról

A „mulandó dolgok a lélekhez érnek” vergiliusi sejtést a páli teológia fölerősíti, amikor új égről és új földről beszél. Egyetlen kavics sem vesztheti el lényegét, a teremtésben mindennek van értelme, a tárgyak szellem-szolgálatában állnak. Összefüggések törvénye a rádiusz mentén költői szólással ekként hangzik: „A végtelenbe tágul egy kerék, körbefordul” (Tranströmer). Az objektív meditáció így is folytatható: „Az autóút mennydörgő forgalma / és a zajtalan forgalom: / a hazajáró lelke.” A spirituális végül mindenben meglelhető anélkül, hogy panteizmusra gondolnánk. Az egymáshoz tartozás nem utasítja el a magasabb értelmezést, megvillanó fény, szín láttán akár egy bőrdarabon, újságlapok teleologikus esztétikai tartalmát, ha művészi rendbe „sorolja” az alkotó.

Új fordításban A kis herceg

Nincs semmi különös abban, ha egy népszerű író halála után hetven évvel, a szerzői jogok lejártával újra megjelennek legjelentősebb – vagy éppen addig alig ismert – művei. Antoine de Saint-Exupéry esetében viszont A kis herceg friss fordítása meglepett, nem számítottam rá. Rónay György klasszikusnak számító magyarítása után szinte szentségtörő vállalkozásnak tűnt. Számtalan szállóigévé vált mondatával annyira része lett a magyar kultúrának, ahogy Shakespeare Arany János, Dante Babits Mihály által… Szóval meglepett, de természetesen azonnal rá is vetettem magam. A lendület megvolt, ugyanis Zigány Miklós 1957-es fordításának, A kis herceg első magyar kiadásának beszerzéséért annak idején hosszú hajtóvadászatot indítottam. Különleges irodalmi, de még inkább spirituális élmény volt a két fordítás összevetése. Rónayét egy időben majdnem kívülről tudtam, de azért előkerestem a „mórás” könyvet, hogy ahol nem vagyok biztos a fordulatokban, pontosan feleleveníthessem.

Patricia Arquette idei Oscar-köszönőbeszéde óta Amerikában újra vitatéma a női egyenjogúság, s Hollywood látszólag meg is teszi a magáét: minden évben kihoz legalább egy olyan filmet, melyre a kritikusok lelkesült örömmel – avagy mély megvetéssel – süthetik rá: „feminista kiáltvány”. A megtisztelő címre tavaly két versenyző is esélyes volt, a Nagy szemek és a Vadon azonban – hiába áll egy-egy nő mindkét alkotás középpontjában – ellenáll a leegyszerűsítő billognak.

Látogatóban K. Siess Zsuzsanna fonyódi ikonfestőnél

Amikor benyitunk a nappaliba, olyan érzésünk támad, mintha egy ortodox templomba érkeznénk. A falakon ikonok tucatjai. Kisebb-nagyobb táblaképek sorakoznak előttünk; némelyektől – mint például a két, Rubljov által is megfestett angyaltól – képtelen megválni alkotójuk. Inkább újabbakat készít, csak hogy mindig otthonában maradjon a mintegy másfél évtizede festett angyalpár. K. Siess Zsuzsanna itt, a szentek társaságában érzi legjobban magát, és egy kicsit szomorú, ha egy-egy kiállítás idejére – még ha csak átmenetileg is – kiürül a lakása, s kénytelen nélkülözni a XXI. századi „ikonosztázt”. Védelmet adó szentjei azonban szerencsére egy idő után visszatérnek hozzá.

Kiállítás a Római Magyar Akadémián

Már Szent István korában is indultak zarándokok a katolikus egyház szívébe, Rómába. A középkorban itáliai költők, tudósok keresték fel hazánkban a királyok palotáit, de vállalkozó kedvű magyarok is szívesen mentek a „csizma” városállamaiba, hogy ott töltekezzenek az európai kultúra bölcsőjében található értékekkel, szolgáljanak egy-egy herceget, megénekeljék uruk dicső tetteit. Aztán a XIX. század embere felfedezte a történelem kincseit, annak írott vagy épített emlékeit.

2014 adventjére egy nagyon szokatlan, de komoly és tartós sikert ígérő, rengeteg kutatómunkáról tanúskodó, mégis rendkívül olvasmányos könyv látott napvilágot. Szerzője Békési Sándor teológus-képzőművész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékán-helyettese, akinek méltán híressé vált „képtanulmányai” nagyban hozzájárulnak a majdani lelkipásztorok művészet iránti fogékonyságának elmélyítéséhez. E tanulmányok sorába kiválóan illeszkedik a sokoldalú művésztanár e legújabb műve, a Sisi személyének teológiai portréja, amelyet a református írott és online sajtóban ismertettem már.

„Minden ember aki meghal a többiek helyett hal meg. És mivel a halál mindenkit elér nincs mód rá hogy mérsékeljük a tőle való félelmet csak az ha szeretjük azt az embert aki minket képvisel. Nem várjuk hogy megíródjék a története. Már réges-régen járt itt. Ő az aki mindenki más is egyben és aki helyettünk ül a vádlottak padján amíg ránk nem kerül a sor nekünk pedig őt kell képviselnünk. Szereted őt – azt az embert? Becsben tartod az utat melyre rálépett? Végighallgatod a történetét?” Így ír Cormac McCarthy A síkság városai című regényében, amely nemrég jelent meg Galamb Zoltán fordításában. Az amerikai regényíró trilógiát fejezett be a könyvvel, melynek a Határvidék címet adta. Ez az USA és Mexikó vad határvidéke mellett természetesen a lélek határvidékeire utal: a valóság, a tapasztalás és kifejezés lehetőségei, a szellem és az anyag, az emberi lény lényege és a között, ami nem az emberi lény: egy lajtorján le és fel – lent emberbőrű gyilkosok, fent pedig az Isten.

Búcsú Fodor Ákostól

Február 22-én elhunyt Fodor Ákos, akit a magyar haikuköltészet mestereként tartottunk (tartunk) számon. Budapesten született 1945-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte szerkesztői pályafutását 1968-ban. Tíz évvel később jelent meg első verseskötete, Kettőspont címmel. Versek mellett írt mesejátékot, dalszövegeket is. Nevéhez fűződik számos opera, operett és musical fordítása, illetve átdolgozása. 2003-ban Artisjus életműdíjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal, 2007-ben az Artisjus Irodalmi Alapítvány irodalmi díjával tüntették ki, 2010-ben pedig megkapott egy osztrák irodalmi díjat, a Bank Austria Literaris elismerését.