Variációk Saint-Exupéryre

A kis herceg a világirodalom talán legőszintébb és legszebb „énelbeszélése”. Mesébe csomagolt önéletrajz. Vallomás. A felderítő pilóta-író kisrepülőjével kényszerleszállást hajt végre. Egyedül marad a sivatagban, s miközben a gépét javítja, találkozik… – önmagával. Nem egyszerűen a gyerekkori énjével, hiszen paradox módon éppen az aprócska bolygójáról a földre pottyant kisfiú képviseli az „édenben hagyott” romlatlan – a világra mindig rácsodálkozni képes – „felnőttséget”. A kis herceg az eltűnt idő megtalálásának evangéliumi logikával megírt története, arról szól, hogyan kellene élni… – és látni. Saint-Exupéry ugyanis – a legnagyobbakhoz méltón – a krisztusi látásmódra képesíti olvasóit.

Ádám Péter nemcsak újrafordította A kis herceget, hanem előszót is írt hozzá, elsőként vállalkozva arra, hogy bevezetőjével végre kiemelje a vélt (és félreérthető), szűk „ifjúsági irodalom” kategóriából e „mesét”; rávilágítva az elbeszélés szimbólumainak és Saint-Exupéry életrajzának párhuzamaira. Tiszteletadás gyanánt mindössze egyetlen mondatrészt emelt át a Rónay-féle változatból; természetesen azt, amit mindenki ismer: jól csak a szívével lát az ember.


Zigány fordítása fegyelmezett, néhol szárazan zötyög; Rónayé tiszta költészet, ugyanakkor apró – látszólag lényegtelennek tűnő – részletek elmosódtak nála. Ilyenek például a kis herceg (az író) és a rózsa (Consuelo, Saint-Exupéry felesége) „megismerkedéséről” és civódásairól szóló VIII–IX. fejezet párbeszédei. Ádám Péter – Zigányhoz hasonlóan – a francia szöveg eredeti formáját követi: ugyanis e két naiv lélek, a büszke virág és a szolgálatkész kisfiú konzervatív, szinte nemes távolságtartással mindvégig magázódik. Csak egymástól búcsúzva váltanak tegezésre: „Isten veled!…” A valódi érzelmek bevallása, a bocsánatkérés, a másik megértésének őszinte pillanata ezt kívánja. E „váltás” figyelmen kívül hagyásával kettejük kapcsolatának finom árnyalataiból veszíthet el valamit az olvasó.

A három fordítás karakterének érzékeltetésére végül álljon itt egy példa. A kis herceg halálát (átlépését-átlényegülését- hazatérését) előkészítő és leíró jelenetben e Rónay által – költői ívvel – magyarított hasonlat számomra a világirodalom egyik legszebb sora: „Szelíden dőlt el, ahogyan a fák.” Zigánynál ez így szerepelt: „Csendesen eldőlt, ahogyan egy fa dől el.”; Ádám Péter pedig ekképp oldja meg: „És eldőlt, lassan, mint a kivágott fa.”

A kis herceg lehetőséget kínál, hogy befelé tekintve újra és újra átgondoljuk emberségünket, kapcsolatainkat. Saint-Exupéry a lélek való látására késztet – és emlékeztet: egyszer s mindenkorra felelősek vagyunk azért, akit megszelídítettünk. Ahogy most e hamvas, nyomdaillatú kötetben olvasom: „Ha egyszer valakit megszelídítettél, mindig vigyáznod kell rá.”

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2015. Kapható az Új Ember könyvesboltjában.)