Közelkép

Lelkészek és közkatonák a nagy háborúban

Az I. világháború 1914 nyarán tört ki. A szerb Gavrilo Princip merényletet követett el Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége ellen, s ez volt az utolsó csepp a pohárban. A gyilkos tett nem maradt következmények nélkül, sok száz milliónyian megsínylették a nagy háborút. Az Osztrák–Magyar Monarchia éppen száz esztendővel ezelőtt, 1914. július 28-án küldött hadüzenetet Szerbiának, majd sorra léptek hadba az európai, később a tengeren túli országok is. Számos család szenvedett abban a négy esztendőben, s később is.

Sok minden cikázhat át agyunkon, amikor katasztrófákról kapunk hírt. Végeredményben nincs különbség a természet vagy az ember által okozott szörnyűségek között. A fájdalom, a veszteség, az értelmetlenség ugyanolyan kínzó. Mégis érezzük, arra, ami július 17-én Ukrajna felett történt, alig vannak szavak.

Megemlékezés a roma holokauszt évfordulóján

„Találjanak bennetek a cigányok olyan testvérekre, akik azzal a szeretettel szeretik őket, amellyel Krisztus szerette a leginkább kitaszítottakat.” (Ferenc pápa)

A roma holokauszt, azaz a pharrajimos hetvenedik évfordulóján és öt évvel a kislétai gyilkosság után a Sant’Egidio közösség augusztus 3-án, vasárnap este nyolc órakor ökumenikus megemlékezést tart a pesti Jézus Szíve-templomban (VIII., Mária utca–Lőrincz pap tér). Szentbeszédet mond: Székely János esztergom–budapesti segédpüspök.

Teremtésvédelem

Rovatunk korábbi cikkeiből már kitűnt, hogy világszerte mennyi erőfeszítést áldoztak a környezeti problémák megoldására vagy a fenntarthatatlan folyamatok fenntarthatóvá tételére. Ám a Rio + 20 világkonferencia nemtörődömsége és a folyamatos párbeszéd eredménytelensége arra figyelmeztet, hogy csupán globális eszközökkel nem lehet valódi, kézzelfogható eredményeket elérni.

„Még mindig ott toporgunk az ajtóban, amelyet a zsinat kinyitott, és nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy kilépjünk rajta” – mondta el lapunknak az egyház megújulásával kapcsolatban a lelkiségi könyveiről hazánkban is ismertté vált világhírű egyiptomi jezsuita szerzetes, Henri Boulad, akivel a prófétaságról, az istenképről és az imáról is beszélgettünk.

Boulad atya két évforduló alkalmából érkezett Magyarországra. Húsz éve Püspökszentlászlón épült fel a száz éve született Vácz Jenő jezsuita által megálmodott Életrendezés Háza, ahol július 12-én jubileumi ünnepséget rendeztek. Boulad atya egyhetes lelkigyakorlatot tartott itt, majd egyik előadására Budapesten, a Párbeszéd Házában került sor.

Amikor a szemébe nézel, úgy érzed, a lelkedig lát. Tényleg úgy van, ahogy mondják: a szentek laza derűjével beszél. Ha találkozol vele, hogy is mondjam, egészen igazinak látod. Henri Boulad szír-libanoni származású arab keresztény. 1931-ben született Alexandriában, és ma is ott él. Levantei család sarjaként viszont anyanyelve és műveltsége francia. Évekig volt az egyiptomi karitász vezetője és több kairói jezsuita iskola igazgatója. Rengeteget utazik, lelkigyakorlatokat és előadásokat tart, sok könyve jelent már meg körútjain elhangzott beszédei alapján.

Beszélgetés egy búcsúzó plébánossal

Augusztus a helyezések ideje. Ilyenkor – a főpásztor rendelkezése szerint – az egyházmegye papjai közül többen új plébániára, más beosztásba kerülnek. Ezeket a változásokat elsősorban a lelkipásztori igények diktálják, de a helyezéseknél a főpásztor sok más szempontot is figyelembe vesz. Két plébánost kerestünk fel az Esztergom–budapesti főegyházmegyében: hogyan élik meg a változást, milyen gondolatokkal és érzésekkel távoznak, illetve néznek következő szolgálatuk elé? Füzes Ádám hat évet töltött a Budapest VI. kerületében lévő Szent Család-plébánián. Új állomáshelye Óbudán, a Kórház utcában lesz, ahol a templomigazgatói teendők mellett egy új feladat ellátására is készül.

Interjú egy új szolgálati helyére érkező plébánossal

A rákoskeresztúri hívektől búcsúzik Udvardy Tamás plébános. Augusztus elsejével a terézvárosi Szent Családtemplomba kerül, Füzes Ádám eddigi helyére. Hogyan készül új feladatára? – kérdeztük. Ezt megelőzően azonban keresztúri közösségéről szólt.

– Minden elválás nehéz. Hat éve szolgálok Rákoskeresztúron, s ez idő alatt mélyebb emberi kapcsolatok, barátságok alakultak ki, s a közösség részéről is érzem, elfogadtak, örülnek jelenlétemnek. Az eddigi közösség és magam számára is radikális változás, hogy a jövőben más helyzetben kell helytállnom.

Az elmúlt években nemcsak az itt élőkkel alakult ki kapcsolatom, hanem a környékhez, a templomokhoz is lett kötődésem, hiszen az utóbbi időben került sor az épületek felújítására. Most viszont rendben adhatom át mind a közösséget, mind az ingatlanokat.

Csak lassan, nézz körül, kövekre, utakra települ az óra, perceibe minden belefér.

Goethei táj

Minden századnak van vándora, legfeljebb változó néven. Rómában a latin romok közt elgondolkodtam, hányszor járt itt az ínyencséget kedvelő, jó borivó Horatius, a poéta, akkori cukrászdák látogatója, aki végül is utálta a nagyvárost, sohasem érezte otthon magát benne. Erdei házából érkezett, melyet a császártól kapott, forrás mellett. Más vándorok a Quo vadis templomba mennek, megint mások repülőterekre indulnak…