Donyeck fölött az ég

Ki ne hallotta volna: aznap délután az orosz határ közelében lezuhant a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata, kétszázkilencvenöt emberrel a fedélzetén. Nem műszaki hiba miatt, hanem mert lelőtték. A Boeing-777-est Ukrajna szakadárok uralta donyecki régiójában érte a találat. Az oroszbarát ukrán szeparatisták egyik parancsnoka állítólag el is dicsekedett a lelőtt géppel. Később igyekezett eltüntetni erről szóló internetes bejegyzéseit.

A helyzetet némileg finomítja, bár ettől még senkinek a szíve nem lágyul meg a bűnösök iránt, hogy valószínűleg tévedésből lőtték le a gépet. Az eredeti célpont egy katonai repülő lehetett.


Természetesen még korai lenne bárkit is hibáztatni. Az amerikaiak azt állítják: a fent említett szeparatisták és Putyin elnök áll a háttérben. Igaz, az amerikaiak annak idején az iraki vegyi fegyverek létezését is meghökkentően biztosra vették. S egy háború is kevés volt ahhoz, hogy vélekedésük igazolódjon. Most azonban egyáltalán nincs kizárva álláspontjuk védhetősége. Jelenleg azonban a vezető politikusok, szakértők is igyekeznek óvatosan fogalmazni.

Hiszen bármelyik fél is a bűnös, megnevezésük beláthatatlan gazdasági, illetve politikai következményekkel járna. Valószínűleg sok múlik azon, hogy egyáltalán megtudjuk-e, ki a vétkes fél, s hogy azután milyen lépések következnek.

Az ilyen katasztrófákról szóló hírek a keresztény emberek lelkében is zavart okoznak. Az elmúlt napokban sokat lehetett hallani arról a családról, amely lekéste a szerencsétlenül járt gépet. Valaki azt mondta erre: ez aztán az igazi égi gondviselés. S talán bele sem gondolt abba, hogy ezzel a megállapításával azt is mondta: a többi ártatlan utasnak, úgy látszik, nem járt az a bizonyos isteni mentőöv…

Ne feledjük, ezt a tragédiát ember okozta embernek. S hogy megáll-e itt az iszonyat, az is rajta múlik. Bár ahhoz, hogy ilyen esetben az ember ne üssön vissza, ahhoz kell az Ég.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .