Nem mindennapi élményben volt részem az elmúlt héten, és nem egyszerű feladat elé állított az a látogatás, amelyet Gránitz Miklós fotóművész közreműködésével tettem a balassagyarmati büntetés-végrehajtó intézetben. Felkérésre tarthattam előadást férfi fogvatartottak számára. Hajdani gimnáziumi osztálytársam már többször járt az intézményben, hosszabb ideje figyelemmel kíséri a büntetésüket töltő, nehéz sorsú emberek életét és a börtön dicséretes megújulását.
„A szenteknek van múltjuk, a bűnösöknek kell, hogy legyen jövőjük.” Az idézet az indiai börtönlelkészek jelmondata, de kiválóan illik a Balassagyarmati Fegyház és Börtön szellemiségére is.
A jövő a reményt élteti. Egy gyermekotthon nevében szintén találkozunk a remény kifejezésével. Egy olyan gyermekotthonéban, amelyben többnyire halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek élnek. Ez a Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon. Kell-e magyarázni, mit is jelenthet számukra a remény?Miért említjük a Balassagyarmati Fegyház és Börtönnel kapcsolatban a Reménysugár Gyermekotthont, a Dévai Szent Ferenc Alapítványt vagy a Szátoki Margaréta Gyermekotthont.
Remény. Ez a szó kapaszkodó, mentsvár, amely magában hordozza a jobbá válás és a jobb életkörülmények lehetőségét, de mindenképpen kedvező változások bekövetkezését sugallja.
Mit jelenthet a büntetés-végrehajtás dolgozói számára a remény a mindennapi munkájuk során?
Szent István király ünnepe az egész magyarság ünnepe, a magyar nemzet fővédőszentjének ünnepnapja. Hartvik püspök szent királyunkról följegyezte, hogy „Krisztust hordozta ajkán, szívében, cselekedeteiben”. Azt kívánta, hogy népe Krisztusban hívő nép legyen. Ez volt szíve-lelke minden vágya. Ez az ő üzenete, útmutatása a harmadik évezredre is.
Mikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2006-os esztendőre meghirdette az imaévet a nemzet lelki megújulásáért, a magyarországi kezdeményezéshez mi is csatlakoztunk, és több más, határon túli egyházmegyével együtt, a Felvidéken is imádkoztunk, engeszteltünk, zarándokoltunk keresztény identitásunkért és a magyar nemzet lelki gyógyulásáért.
Teremtésvédelem
Bármennyire divatos napjainkban az ökológiai, zöld gondolkodás a természettudományokban, a technika világában, a gazdaságban, a politikai és társadalmi közbeszédben egyaránt, valójában csak nagyon rövid múltat tudhat maga mögött ez az új tudományág. Így van ez a teológiában is, mert az ember akkor és ott keresi kérdéseire a választ, amikor azok aktuálissá válnak.
Papunk, Ravasz Csaba tolnai plébános mondta el egy vasárnapi prédikációjában a következő történetet, amelyet ő is az egyik pap barátjától hallott. Vagyis az eset Magyarországon történt, ha nem is tegnap, de belátható időtávon belül, a magyar valóság részeként, Budapest egyik külvárosi plébániáján.
Ez a külső kerület hatalmas építkezések színtere volt a hetvenes évek közepén, végén. Itt épült fel a főváros egyik utolsó monumentális lakótelepe, egy, több tízezer embernek otthont adó, tízemeletes sorházakból álló panelrengeteg.
Könyvespolc
A bencés történészek – tanárok, kutatók – között kitüntetett szerepet vívott ki magának Somorjai Ádám, aki a Mindszenty-kutatás nélkülözhetetlen köteteivel vált országosan ismertté.
Legújabb cikkei már jelezték, hogy érdeklődése Kelemen Krizosztom főapát és annak emigrációs évei felé fordult.
Elérni, csak ezt elérni még! – rugaszkodott el, meztelen lábát fogta a homok, mintha annak teljes súlyát kellene magával röpítenie. Pedig csak fáradt volt. Izzadt testén nedves homokszigetek, a labda röpült a baloldali sarok felé – a kaput mindkét oldalon nyárfák jelölték ki –, csak még ezt elérni; ha befejelik, vége, tizenegy – tizenegy az állás, tizenkettőig tart a mérkőzés. Úszott a levegőben. Törzse megnyúlt, hogy odaérjen. Ha ezt sikerül kitornásznia, ők fejelhetnek, s akkor talán…
De most még a fürdőnadrágos test nyúlánksága. És a találkozás. Csak annyit érzett, nem is a kezével ütötte ki a labdát, hanem homlokáról pattant vissza. S ahol leesik, onnan fejelhetnek. Csak essen le, essen le végre, mielőtt az ellenfél játékosa beleérhetne.