Példát mutatnak…

Egyszerű a válasz: a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai gyűjtést szerveztek az említett intézmények számára. Nem először, nem kényszerítő ráhatással, nem felhívásra. Saját kezdeményezésre, önzetlenül tették. Így a fogvatartottak is megtapasztalhatják, hogy kapni jó, de adni még jobb. Hisz jó, ha az ember olyan helyzetben van, hogy adhat, segíthet a rászorulókon.


A börtön falai között idén tavasszal kezdődött el az adománygyűjtés a Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon javára. Most is – mint minden más alkalommal – fogvatartotti kezdeményezésre. A büntetésüket töltők közül száznegyvenkilencen határozták el, hogy kisebb-nagyobb összegről lemondanak egy nemes cél érdekében. Többnyire száz-kétszáz forintot ajánlottak fel a gyermekotthon támogatására, de ketten is akadtak olyanok, akik tízezer forintot adtak.

A gyűjtést Farkas Márton kezdeményezte, aki 2010 óta tölti jogerős büntetését. Másfél éve került Balassagyarmatra. Kérdésemre, hogy miért fogalmazódott meg benne a gyűjtés gondolata, így válaszolt:

– Nekem is nyolc gyerekem van. – Miközben ezt mondja, különös fény csillog a szemében. – Tizenhárom éves fiam nagyon jól focizik, nemrég járt Németországban – mondja büszkén. – Tudom, milyen az, amikor az embernek semmije sincsen. Szegénységben nőttem fel. Ezért magam is megtapasztaltam, milyen öröm az, ha adnak. Én elvettem másoktól, ami nem volt az enyém. Megbántam már, és most nagyon jó érzés, hogy adhatok, rászorulókon segíthetek. – Majd így folytatja: – A gyerekeimet is arra ösztönzöm, hogy tanuljanak, dolgozzanak. És arra, hogy ne kövessék a példámat, ne legyenek bűnözők! Tanuljanak, mert csak a tanulással lehet a szegénységből kikeveredni. Hálás vagyok a rabtársaimnak, hogy mellém álltak, és ők is adakoztak, és köszönöm az intézet vezetésének, hogy engedélyezték a jótékonysági gyűjtést.

A felajánlásnak köszönhetően 130 700 forintot vehetett át a gyermekotthon, amelynek hálás lakói saját készítésű ajándékkal köszönték meg a támogatást.

a szerző oktatásszervező

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .