Beszélgetés Martos Levente teológussal a Bibliáról
Manapság elég betérni egy könyvesboltba, ha hozzá szeretnénk jutni a Szentírás egy példányához. Ám könnyen zavarba jöhetünk, ha az eladó megkérdezi, melyiket is szeretnénk. Katolikust, protestánst? És ha az előbbit, akkor melyik fordítást? Ezek szerint több Biblia létezik? Ha igen, akkor melyik a hiteles? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt lapunknak Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola tanára.
A bibliodrámáról minden keresőnek
A bibliai történetekre, főként a nem vallásos emberek, gyakran legyintenek, mondván: színes mesék azok. S mi, a Bibliát szent könyvként tisztelők is néha azt érezzük: távoli a kor, a cselekmény, amely feltárul a régi lapokon. Pedig e régi történetek eleven valóságként vannak jelen ma is. S a bibliodráma módszerének köszönhetően úgy tárul fel a bennük elrejtett igazság, hogy azt a magunkénak érezhetjük. Présingné Baracskai Erikával, a Tihanyi Bencés Apátság munkatársával a bibliodrámáról beszélgettünk.
A Mai Ige-jelenség
A Szentírást mindennap elővenni és olvasni nem kis feladat. Talán minden hívőnek volt már olyan szakasz az életében, amikor annyira buzgó volt, hogy nem múlt el nap a Biblia olvasása nélkül. Friss megtérőként, útmutatás-keresőként, bajban lévőként le sem tesszük a szent könyvet. S aztán, ha a lelkesedés alábbhagy, vagy a probléma megoldódik, feltesszük a polcra. Még jól is mutat egy szebb darab, és megelégszünk annyival, amit vasárnap felolvasnak nekünk a templomban. S valljuk be, protestáns testvéreinkhez képest bizonyára lemaradnánk egy Szentírás-ismereti teszten. Pontos igehelyeket jómagam például egyet sem tudok mondani. Szomorú tény ez. Mentségemre szóljon, hogy nagyjából tudom, mit hol keressek. Ám ha betéve tudnám is a Szentírást, vajon az biztosíték lenne-e arra, hogy értem is? Továbbmegyek: hogy élem is?
Az nem lehet, hogy a színésznövendékek tanulmányaik ideje alatt semmit ne halljanak a Szentírásról és a vallásról, hiszen akkor nem túl sokat értenek meg a művészetből – ez a meggyőződés munkál Eperjes Károly színész-rendezőben, aki az egyik első éves színészosztályt kapta meg Kaposváron. A Kossuth-díjas osztályfőnök nyomban felhívta Balás Béla megyés püspököt, hogy nem ártana tenni valamit ez ügyben. Rövid idő alatt megszületett a döntés: a fiatal, karizmatikus plébános, Fábry Kornél atya vallásismeretet oktat majd az egyetemen Thália leendő papjainak s papnőinek.
Kiállítás és könyv a délvidéki magyarok 1944–45-ös elüldöztetéséről
Szomorú jubileum: hetven éve történt a délvidéki tragédia, az ott élő magyarok elkülönítő táborba zárása, elüldözése, kivégzése. Az eseménnyel kapcsolatos vándorkiállítás járja az országot, s a visszaemlékezésekből egy könyv is megjelent.
A kiállítás és a könyv önálló életet is él. Most negyedik alkalommal állt együtt a közönség elé Cseresnyésné Kiss Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–1945 Alapítvány kuratóriumának elnöke és Gutai István író. A rendezvénynek a Tolna Városi Könyvtár adott otthont, a szervező a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége volt. A megjelenteket Saramó Márta, a szervezet helyi elnöke köszöntötte.
Beszélgetés Szuromi Szabolcs Anzelmmel, a PPKE rektorával
Harmincéves korában vette át az egyetemi tanári kinevezését Mádl Ferenc köztársasági elnöktől 2002-ben. Ilyen fiatalon ez korántsem magától értetődő. Mint Szuromi Szabolcs Anzelm professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora egy alkalommal említette, különös érzés volt, amikor nemzedékekkel idősebb tudós kutatókkal állt egy sorban. „Kinevezésem egybeesett a felsőoktatási intézményekre vonatkozó azon rendezéssel, amelynek értelmében az állam a hitéleti képzés területén is megadja az egyetemi tanári kinevezést. Ezért a hittudományi kar azon professzoraival együtt részesültem a kinevezésben, akik évek, sőt évtizedek óta nemzetközi színvonalon tanítottak római egyetemi tanári kinevezéssel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (vagy annak jogelődjén).” Idén, augusztus 20-a alkalmával Szuromi Szabolcs Anzelm a Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetést vehette át, a hivatalos indoklás szerint „az egyházi felsőoktatás hazai és nemzetközi minőségi fejlesztéséért és elismertetéséért”. Gazdag életút áll eddig is mögötte, s amikor a beszélgetés során visszapillant pályafutására, egyszerre jelenik meg a szerzetes pap, a tudós, s szavaiból megismerhetjük a hosszútávfutás örömét is.
Az idei Szent Kereszt felmagasztalása-búcsú emlékezetes marad mindazok számára, akik jelen voltak Péliföldszent kereszten szeptember 14-én. Székely János püspök ekkor áldotta meg a felújított kegytemplomot, amelyet a munkálatok miatt tavaly november óta kénytelenek voltak nélkülözni a hívők.
– A Szent Kereszt tiszteletére szentelt templom hosszú idő után most megújulhatott. Az 1735-ben épült barokk kegytemplomot háromszor vették át a szaléziak, mindhárom esetben igen rossz állapotban – emlékezik Ábrahám Béla tartományfőnök. – Először a magyar rendtartomány történetének kezdetén, 1913-ban, amikor is a hozzá tartozó rendházzal együtt igen romos állapotban kapták meg elődeink a hazai letelepedés színhelyeként. Majd 1945-ben, a háború után került újra a szaléziakhoz az épület, harmadszor pedig a kilencvenes évek elején, a negyvenévnyi „gazdátlanságtól” erőteljesen megviselt állapotban. Kilencven évvel ezelőtt, 1924-ben volt egy nagyobb, de a maihoz nem fogható mértékű felújítás. A templom tornyának és tetőzetének teljes cseréje 2012-ben készült el, ezt a munkát folytattuk az idén.
Messze sem szólal éj közepén harang, mégis valami jelzi a változást, idő bensejében azt a mozdulatot, amely régi szerzeteseké volt, például a X. században. Szapphó görög versstrófája formálódott az éjszakában gót szerzetesek ajkán imádsággá, krisztusi lélekszóvá, amely művészi szépséggel fejezte ki a vágyódást az égi karba, ahol órák nem váltanak napokat – nappalokat, éjjelt. Kolostorban, templomban – fények és arányok karcsú udvarában szürke kámzsás aszkéták az ébredés bódulata múltán álltak-térdeltek együtt, és erősebb fényű gyertyák, mécsek lángjainál mondták-énekelték latin szavak váltakozó sormértékével: „Nocte sur gentes vigilemus omnes – Éjjel keljünk föl, és közösen virrasszunk…”
