Közelkép

„Ekkor a házigazdához fordult: Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked.” (Lk 14,12)

Katona István püspök jubileuma

Püspökké szentelésének huszonötödik évfordulóját ünnepli Katona István atya december 9-én a váci székesegyházban, püspöki működésének első helyszínén, ahol hálaadó szentmisét mutat be. December 14-én Egerben kerül sor ünnepségre, majd december 20-án szülőhelyén, Tápiósülyben ad hálát a főpásztor az isteni kegyelmekért. Az alábbiakban a Katona István püspök atyával készült, közeljövőben megjelenő életútinterjú-kötetből (a Szent István Társulat Pásztorok sorozatában Szelíd határozottsággal címmel lát napvilágot) adjuk közre a püspöki kinevezés körülményeire vonatkozó részt, valamint Katona atya a főpásztori küldetésről vall az évforduló alkalmával.

Minden lépésnél roppan a hó cipőm alatt, miközben próbálok lépést tartani nagyanyámmal. A sötét decemberi hajnalon szótlanul baktatunk a templom felé. Olyan érzésem van, mintha csak mi ketten lennénk ébren az egész faluban. A saroknál aztán csatlakozik hozzánk egy fekete ruhába bugyolált, görbe hátú öregasszony. Később ismerem csak meg: Matild néni az, akitől a tejet hordjuk. Dicsértessék! – köszöntik egymást nagyanyámmal. Nekem nagyon korán van még, alig tudok gondolni valamire. Leginkább az foglalkoztat, hogy fázom és álmos vagyok. Miért is hívott el nagyanyám? És én miért jöttem el? Nem lett volna kötelező…

Valaki gyertyát gyújtott a hajnal elé. Kora reggel sietek a vonathoz, fák közt, melyeknek rácsai csörögnek a szélben, szemben a XVI. századra emlékeztető bástyalábazatos ház, ablakában a gyertya. Ki gyújtotta meg és miért?

Sokfelé jár a gondolat, szokás hagyományokat keres, de csak az advent jár elöl. Elég ennyi, a többi a gyertyagyújtóé…

Bacsmai László plébános jó kedélyű, megnyerő személyiség. 2003 óta szolgál Szekszárdon. Kerületi esperes, püspöki tanácsos, a családreferatúra vezetője. 1991-ben szentelték pappá, ezt két kápláni év követte Pakson, majd egy év Szekszárdon, utána kilenc esztendőre visszakerült szülőföldje közelébe, Felsőszentmártonba, ebbe a horvát faluba, amelyhez öt horvát lakosságú település tartozott. Laci atya anyanyelveként a horvátot őrzi. „Mint horvátnak, úgy éreztem, felelősségem van: nemcsak a hitet, hanem a nemzeti identitást és a nyelvet is őrizzem a végeken. Takács püspök úr, kispapkoromban lelkivezetőm mondta: a Jóisten oda küldi a kegyelmet a papnak, ahová a püspök helyezi. Ennek szellemében távoztam 2003-ban a horvát környezetből; könnyek között érkeztem ide, s azt mondtam a hívőknek: szívem Felsőszentmárton és Szekszárd között félúton van, tegyünk meg kölcsönösen mindent, hogy mihamarabb megérkezzen. Nem sokkal később már úgy jegyeztem le Szekszárdra érkezésemet: újra itthon.”

Egy ferences szerzetes hithirdetése

A magyar irodalom jeles alkotásai közé tartoznak a prédikációgyűjtemények. A magyarországi latin nyelvű irodalomból elég a ferences Temesvári Pelbárt három könyvére emlékeztetni, aztán Pázmány Péter, Prohászka Ottokár jut eszünkbe. Sokan vannak, akik igen magas színvonalon művelték az irodalomnak ezt a sajátos – ám rendkívül fontos, hitvédő és hithirdető – műfaját.

„Európa” manapság hajlamos megfeledkezni gyökereiről. Emlékezhetünk: a kontinens zászlóshajójának tekinthető unió alkotmányának bevezetéséből is kimaradt, hogy a vénecske földrésznek némi köze van például a kereszténységhez. Az Európai Parlamentben mondott beszédében Ferenc pápa is emlékeztetett a gyökerek fontosságára, hogy a kereszténység történelmét tovább írjuk; ez a jelenünk és a jövőnk is. Ez adja identitásunkat. Európának erős szüksége van arra, hogy újra fölfedezze arculatát.

Jézus nyomában járva a Szentföldön, Kumrán barlangjainál, a sivatagban vagy a Jordán folyó partján még közelebb kerültünk az adventi várakozás gondolatához. Nekem azóta a hajnali roráték mellett a forró kősivatag is ugyanúgy Keresztelő Szent János pusztába kiáltó szavát visszhangozza. Most már tudom, milyen a szentjánoskenyérfa gyümölcse, láttam a keresztelés valószínű helyét és a forró pusztaságot a kövekkel. „Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Milyen másként hangzik ez a Hargitán, mint Jerikóban, mennyi kulturális, nyelvi és történelmi tartalommal telik meg itt is, ott is. Ám ha a lényeget nézzük, rájövünk, hogy a bűnbánat nem a környezettől függ.