Félix atya prédikációi

Jó prédikációt írni és mondani nem tartozik a könnyű feladatok közé. Egyszerre kell megfelelni a teológiai és irodalmi igényeknek, ugyanakkor olyan hangon szükséges megszólaltatni ezeket az írásokat, amelyek minden templomlátogató számára azonnal befogadhatóak és könnyen értelmezhetőek.Frajka Félix ferences szerzetes tanár szentbeszédeinek gyűjteménye – Fényt hagyni címmel – a napokban jelent meg. E sorok írója egykori tanárát, nevelőjét tiszteli a prédikációskönyv szerzőjében. A matematika-fizika szakos pedagógus (az esztergomi tanári évtizedek, majd a Szent Angéla Iskola igazgatása mellett) mindig fontosnak tartotta a liturgia szépségét, s ehhez kapcsolódva igényesnek mutatkozott az evangélium magyarázatában. Szemléletmódjában megjelenik a természettudományokkal foglalkozó tanár gondolkodásmódja – világosan, egzakt módon törekszik a jelenségek megragadására –, s ez harmonikusan kapcsolódik a fizikai világon túli valóság érzékeléséhez. Félix atyát mindig is jellemezte a hit és az ész – mint a megismerés két forrásának – összhangja. Prédikációinak gyűjteménye a lélek és a szellem számára egyaránt értékes olvasmány.

A könyv kapható a pasaréti, a budai és a pesti ferences rendház portáján.