Pilisi fehér kövek
Az ég vándorai, a felhők délre húznak. A szántói út hegynek tart. Szélén kéküstökű csormolya. Szemben haladok a nyári felhőkkel, de elég-e a nyugalom, hogy pár órára megálljon az égi mozgás?
Az ég vándorai, a felhők délre húznak. A szántói út hegynek tart. Szélén kéküstökű csormolya. Szemben haladok a nyári felhőkkel, de elég-e a nyugalom, hogy pár órára megálljon az égi mozgás?
Beszélgetés hazánk vatikáni nagykövetével – XVI. Benedek pápa fél évvel ezelőtt fogadta hazánk új szentszéki nagykövetét, Balassa Jánost, hogy átvegye tőle megbízólevelét. A Szentatya ekkor így nyilatkozott: „Magyarország sokat haladt előre egy demokratikus társadalom felé a rendszerváltás óta”, majd a fogadás végén Isten áldását kérte a magyarokra. Júliusban Balassa János nagykövet rövid szabadságra hazajött Magyarországra, így lehetőség nyílt arra, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező diplomatát vatikáni munkájáról kérdezzem.
Gärtner Julianna volt iskolaigazgatóval a hazai oktatásügyről beszélgettünk – A tanévkezdés küszöbén Gärtner Juliannával, a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) szerzetesrend volt tartományfőnöknőjével beszélgettünk a hazai oktatásügy jelenéről.
Hetvenöt éve hunyt el Tóth István – Több mint négyszáz műve található az országban. Nagyváradon, Budapesten, Szombathelyen, Szegeden találkozunk plasztikáival. Köztéri, díszítő, egyházi és temetői szobrokat éppúgy alkotott, mint kisplasztikákat és domborműveket.
Műterem-látogatás Magyar Gábor festőművésznél – Magyar Gáborral egy forró nyári délutánon beszélgettünk a művészetről – egy olyan időszakban, amikor legtöbben inkább a válságról beszélnek. A pénzügyiről, a gazdaságiról, s néhányan már az erkölcsiről is. Ő nem ezekről beszélt. Még csak nem is a művész vagy a művészet, hanem az ember világnézetének válságáról. A lényegét keresi a problémának: akkor is, amikor beszél, akkor is, amikor fest.
Egy kiállítás és egy konferencia tanulságai – Az immár hazánk és Európa több városát megjárt, Magyarország virága – Árpád-házi Szent Erzsébet emlékezete Európában című fotódokumentációs gyűjtemény ezúttal a francia Alpokba, La Salette-be érkezett. A francia meghívó, valamint a kiállító Magyar Emlékekért a Világban Egyesület szervezése jóvoltából a hegykoszorúktól ölelt zarándokhely főépületének galériáján jelent meg a tárlat július 26. és 30. között, egy rendezvényhez kapcsolódóan. Az egyéni zarándokok mellett a kegyhely által évente szervezett konferencia meghívottai alkották a közönséget. E több tanulsággal is szolgáló „párbeszéd” meglepő témája (Chemins de Réconciliation en Europe, azaz A kiengesztelődés útjai Európában főcímmel és a Les Hongrois et leurs voisins, azaz A magyarok és szomszédaik alcímmel!) napjainkban nem éppen könnyű felelősséget rótt a szervezőkre és az előadókra.
Illingtől az utolsó magyar királyig – Idehaza árvíz. Nem akkora, mint 2002-ben, a folyó mégis félelmesen nyújtózva, ellentmondást nem tűrően veszi birtokba az alacsonyabban fekvő partokat. Ismerősöm telefonál Passauból: erre a vízre nem lehet rámenni. Aztán tervezett indulásunk előtt megnyugtat: apad a víz. Igen, a víz, és megint a Duna. Haladunk a Passau fölötti Irringbe, első táborhelyünkre. Még csak Bécsnél járunk, amikor elfog a türelmetlenség: bárcsak a folyón lehetnénk már.
Minden korban kereste a válaszokat az emberiség arra a kérdésre, honnan fakad, mi az értelme a világban tapasztalható rossznak: a szenvedésnek, a bűnnek, a halálnak, a betegségnek, a katasztrófáknak, a háborúknak…