Eredményt elérni csak komoly munkával lehet

A Ward Mária-iskola egykori igazgatója meghívott előadóként már több konferencián felhívta a figyelmet az oktatás aktuális kérdéseire, illetve segítő tanácsokkal szolgál pedagógusok, szülők neveléssel kapcsolatos problémáira. Ezúttal arra kértük, vonja meg a liberális oktatáspolitika eddigi mérlegét.

– Az oktatásügyben 1994-től kezdődő változtatásokat elsősorban az új szemlélet jellemzi: a szolgálat helyett a szolgáltatás vált uralkodó elvvé. A fegyelem és a fegyelmezés elvesztette jelentőségét, fő szemponttá vált, hogy a tanulás élvezet legyen – szemben az alapvető emberi tapasztalattal, miszerint valódi eredményt elérni csak komoly munkával lehet –, valamint a büntetés elkerülése. Az oktatásban elsősorban a gyerek jogait hangsúlyozzák, s a kötelességek a háttérbe szorulnak.
A liberális oktatáspolitika tudatos lépéseinek eredménye a tanári tekintély, és ezzel párhuzamosan a magyar oktatás hagyományainak és kiváló eredményeinek szétverése lett, s ezzel párhuzamosan a tanulók értékrendje is megbillent. Acél ugyanis már nem a gondolkodó ember felnevelése, hanem egy speciális feladatra betanítható „automata”, a jól manipulálható fogyasztó lett. Első lépcsőként megtiltották a buktatást, ami azt jelenti, hogy a tanár elvesztette szakmai kompetenciáját, hogy eldöntse, a gyerek továbbtanulásra alkalmas-e vagy sem. Ez az intézkedés radikális színvonalcsökkenéssel járt együtt. 2002-ben bevezették a drogliberalizációt, ehhez kapcsolódóan pedig a tanári titoktartás kötelezettségét: egyik változtatás sem élt sokáig. A következő állomás a speciális iskolák megszüntetése volt. Ennek következtében megnőtt a deviáns gyerekek száma az osztályokban, elterjedt az iskolai agresszió. A kétszintű érettségi bevezetése felemás eredményt hozott – a felsőoktatás színvonala mindenesetre zuhanásnak indult. A folyamat utolsó állomása Magyar Bálint idei, nyár eleji törvényjavaslata, amely megtiltja a hétvégi házi feladatot, a hetedik osztályig megszünteti a tantárgyakat, s csupán a készségfejlesztésre ad lehetőséget.

– Vélhetően külföldi mintára alapozva került az asztalra a javaslat.
– A nyugati oktatásban már jó ideje érvényesül a liberális tendencia, és ennek gyümölcseit is ismerjük: például rendkívüli mértékben csökkent az általános tudásszint, valamint az értő olvasás színvonala is. A legutóbb említett törvényjavaslattal pedig többek közt az a probléma, hogy a készségfejlesztés nem szólítja meg a gyerekben meglévő kíváncsiságot, érdeklődést, tehetséget, mert nincs ismeret, amire alapozhatna.
A nevelés alapvonása, hogy a gyerek azt akarja megtenni, amit kérnek tőle. Azaz ha valamit megkövetelnek, elvárnak tőle, akkor igyekszik azt teljesíteni. Ha nem követelnek semmit, akkor unatkozik, s a felesleges energiája agresszióvá alakulhat. Az utóbbi lélekromboló folyamat. Ha az említett javaslatot elfogadja a parlament, az a hazai oktatás teljes csődjéhez vezet.

– A zűrzavaros jelenből térjünk vissza a kezdetekhez. A rendszerváltozás után mely területeken volt szükség az oktatás reformjára?
– A magyar oktatás nagyon uniformizált volt, többek közt a tankönyvek tekintetében is, amelyek nem képviselték minden tekintetben a modern tudomány színvonalát, másrészt a magyar oktatás egyoldalú tekintélyelven alapult, s ezzel azt kívánom hangsúlyozni, hogy igenis voltak negatív vonásai, amelyek felülvizsgálatra szorultak. Például meg kellene találni a pedagógusi szabadság és a központi irányítás közti helyes egyensúlyt. Reformok címén azonban nem történt más, mint hogy átestünk a ló túlsó oldalára. A rosszul előkészített, eltúlzott változtatások veszélybe sodorták az oktatásban nagyon fontos stabilitást és a kiszámíthatóságot.

– Ebben a helyzetben mit tehetnek az egyházi katolikus intézmények?
– Rájuk ugyanazok a szabályzók érvényesek, mint az önkormányzati iskolákra, s ez alapvetően meghatározza a működésüket. Részei a magyar oktatási rendszernek, így lecsapódik bennük annak minden negatívuma is. Ugyanakkor több nagyon fontos adománnyal rendelkeznek az egyházi iskolák: ilyen például a tanár-diák kapcsolat. A legzseniálisabb tanár sem tud eredményt elérni, ha nem alakul ki a tanulóval egy elfogadó, egymást tiszteletben tartó bizalmi kapcsolat. Ennek a feltétele sokkal nagyobb mértékben megvan az egyházi iskolában, mint az önkormányzatiban. Mert a közös hit, a testvériség összekapcsol, jelen van, akár tudatosan, vagy nem tudatosan. A mennyei Atya gyermekei vagyunk mindannyian – és ez hatalmas ajándék. Másrészt az egyházi iskola nagy ajándéka az is, hogy pluralista világunkban lehetőséget teremt a gyermek számára arra, hogy egy szilárd értékrendet sajátíthasson el, amelyre az életvezetését építheti.

 

– A korábban említett problémahalmazt tekintve lát-e kiutat a hazai oktatásügy jelenlegi helyzetéből?
– Látok esélyt a kiútra. A szabályozók megváltoztatása politikai akarat kérdése. Egy polgári értékrendet képviselő kormányzat szemléletmódja, konzervativizmusa (mert akár tetszik, akár nem, az oktatás-nevelés alapvetően konzervatív műfaj) alapot teremthet dolgaink rendezésére. Ehhez természetesen a pedagógustársadalom közreműködése szükséges, ami azt gondolom, hogy lehetséges, hiszen vallom, hogy a pedagóguspályát választó emberek többsége értékorientált, és éppen attól szenved, hogy a jelenlegi szabályzók ellentétesek az értékelvű szemlélettel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..