Pázmándi villámcsapás

Tavasszal állítják helyre a ledőlt keresztet

 

Pázmánd sokáig a jezsuiták egyik magyarországi központja volt. Ma is megannyi emléket őriz a község az ő idejükből. Nemrég helyreállították azt a három keresztet, amelyeket egykor a közeli Zsidókő-hegyre állított a rend. Sajnos egy nyári vihar során villám csapott a hegybe, és a középső kereszt ledőlt. A körülményekről Virányiné Reichenbach Mónika polgármester számolt be.

Nyírfa-lámpás

Ikertestvérek az útfordulón. Köves út, rétoldallal, két paddal a télben is, kissé távolabb egyszerű fakereszt. A testvériséget testviláguk jelenti: a kéregháncs és a hengeres lámpa diszkrét fényöble. Fehér nyír, amely mindig világít, de így együtt – korai bagolyhuhogásban – jeszenyini hangulatot teremt, falu reményét, tavasz-vágyat, tajtékzó fényt, társakat az alvó flórából.

Jó kis szelet adott papságomhoz

Györgydeák Márton a Parma Fidei idei kitüntetettje

 

Budapesten, a felső-krisztinavárosi plébánián szolgál. Szelíd tekintetű, szűkszavú, érzelmeiben visszafogott, ugyanakkor energikus mozgású a hetvenedik életévén túl járó lelkipásztor. 1942-ben született Budapesten, de azonnal hangsúlyozza: erdélyi származású. Édesapja Székelyudvarhely mellől való, édesanyja marosvásárhelyi. Mikor Észak-Erdélyt visszacsatolták, szülei Budapestre költöztek, Györgydeák Márton így látta meg a napvilágot a magyar fővárosban. A szülők rövidesen visszatértek Erdélybe, de amikor 1944-ben közeledett a front, ismét Magyarországra költöztek. 1956-ban, tizennégy éves fejjel halottakat hordott. „Közel laktunk a Corvin-közhöz, egyik osztálytársamat lelőtték… vittem a halottakat a Horváth Mihály téren temetni, szemben a harckocsival, amely közben tüzelt… Na jó, egy rőzsét talán elhelyeztem a kommunizmus máglyáján azzal, hogy ott voltam a tűzvonalban.”

A kommunizmus áldozatainak emléknapján adják át minden évben a Parma Fidei – Hit Pajzsa – kitüntetést annak a személynek, aki a diktatúra évtizedeiben is töretlenül megtartotta hitét, és másokat is segített ebben. A díjat Gyurkovics Tibor költő és Horváth Béla, volt országgyűlési képviselő alapította. Idén Györgydeák Márton a kitüntetett. Az ő vallomását olvashatják az alábbiakban.

A hit és az emberség szószólója volt

Búcsú Schweitzer József főrabbitól

 

Schweitzer József főrabbi személye méltósággal és szeretettel jelenítette meg az idősebb testvért. Több szempontból is jelképpé magasodott, mivel világos jelét adta az igazsághoz való hűségnek, a párbeszédnek, az emberségnek. Felejthetetlen például, ahogyan Boldog Apor Vilmos életét méltatta, vagy az, amikor részt vett és beszédet mondott Salkaházi Sára boldoggá avatási ünnepségén. Megnyilatkozásai a megbékélést, az össze tartozást, a szeretetet szolgálták akkor is, amikor a meg nem értés légkörében bizonyos feszültségek jelentkeztek. Mentalitásával hozzájárult a zsidó-keresztény párbeszéd elmélyítéséhez, a magyar nép lelki egészségéhez.

Boulevard Saint-Michel 37.

Boulevard Saint-Michelen minden más. Más a körút téli tompa fénye, mások az elsuhanó kerékpárosok. Az emberek békésen, andalogva sétálnak. Színesre festett, rézkilincses kapuk, félig zárt zsaluk, magas ablakok. Pékségek, cukrászdák, kávéházak. A Café Courcelles sarki teraszán takarókba burkolózva szürcsölik a párok a forró italokat.

Délutáni találkozás

Van egy műsor a Magyar Katolikus Rádióban minden hétköznap délután öt és hat óra között. Készítői személyes találkozásra invitálják a tisztelt hallgatóságot és az Új Ember olvasóit a Loyola Caféba.

A jó halál

Béky Gellért jezsuita szerzetes emlékére

 

Akit az Isten szeret, azt szép halállal ajándékozza meg. Béky Gellért régi kedves bibliáját olvasta, amikor megállt a szíve. Nem bírta tovább a mindennapos odafigyelést.

A fiatal Weöres verse örök bátorítás: „Isten vendége vagy e világon! / Miért nem hagyod, hogy a házigazda / minden termét sorra nyitogassa, / minden kincsét rendre megmutassa?” Gellért atya tudta, hogy az élet ajándék. S ha itt van, túl a kilencvenedik évén, akkor még várnak tőle valamit. A Teremtő fontos feladatokkal bízta meg. Legelőbb azzal, hogy Tahifalva kis kápolnájában beszéljen, aranyba vonja, igaz útravalóval lássa el hallgatóit. Bölcsességgel és derűvel magyarázza az igét, s amilyen észrevétlenül megjelent, úgy is távozzon az oldalajtón.

Egy igaz ember

Olvasó írja

Fábián – így hívják az ismerősömet – igaz ember. Szereti a munkáját, mikor mi adódik. Kertészkedés, fűnyírás, gazolás, telek rendben tartása másoknál, vagy tevékenykedés otthon, a ház körül. Sütni-főzni is tud. A fiának szokott segíteni a vállalkozásában. Grillcsirkét szállít a megrendelőknek. Fábián már nem fiatal. Szép kis házat épített egy sváb faluban. Itt élte le éveit kedves élete párjával. Aki, sajnos, időskorára agyvérzést kapott. Lebénult, beszélni se tud. Csak annyit tud kimondani a fejét ingatva, hogy: „Ide-oda.” Ezzel a két szóval, s kifejező tekintetével kommunikál. Jól van? – kérdezem. „Ide-oda”– mondja, és csóválja a fejét. Tehát, szo-szo, la-la. Megvan.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.