Pázmándi villámcsapás

A jezsuita rend már a XVII. századtól jelen volt a községben. A törökök kivonulása – 1688 – után a jezsuiták telepítették be ismét a falut. A mai Kempelen Farkas Általános Iskola volt egykor a rendházuk. Templomunkat és a rendházat egy kiterjedt alagútrendszer köti össze egymással két fő- és tizennégy mellékággal. Az alagútrendszerben annak idején lovas kocsival is lehetett közlekedni. A település Historia Domusában azt olvashatjuk, hogy a rend feloszlatásakor az utolsóként távozó jezsuita felemelte a kezét, és megátkozta a települést. A szöveg írója ezt arra alapozta, hogy ezután sok csapás érte a falut. Amikor két éve Forrai Tamás, a jezsuiták magyarországi rendtartományának főnöke itt járt, elmondta nekünk, hogy inkább áldás lehetett az a kézmozdulat, s megerősítésképpen bejegyzésében ő is megáldotta a települést.


Igyekszünk megőrizni emlékeinket, ezért állítottuk helyre a keresztút stációit is, melyeknek a képeit idén szeretnénk rendbe hozni. Az utolsó állomás és a kálvária között egy szakadékos rész található, ezért kialakítottunk egy korláttal ellátott lépcsőt, amelyen keresztül könnyebb a feljutás a hegyre.

Az említett kereszteket is a jezsuiták állították a XVII. században. Nem olyan régen fakeresztek kerültek a kőtalapzatokba, de a fa magába szívta a nedvességet, ezért a talapzat szétrepedt. A Szőlőhegyi Baráti Kör segített abban, hogy a kereszteket eredeti állapotukban tudjuk helyreállítani. Régi fotók felhasználásával Richter Ferenc restaurátor készítette el a kőkereszteket, melyeket 2013. május 12-én Böjte Csaba ferences testvér áldott meg.

Sajnos 2014 júliusának elején egy villám belecsapott a középső keresztbe, ami ennek következtében ledőlt. Az ehhez hasonló esetek egyébként annak ellenére sem gyakoriak, hogy az ilyen kereszteket mindig magaslatokra állítják. Pázmándon az is szerepet játszhatott, hogy a Zsidókő-hegynek magas az érctartalma, ezért szinte vonzza magához a villámokat. A viharok a mikroklíma miatt is nehezen vonulnak el a környékről. Ezen az éjszakán is másfél órán keresztül villámlott. Hála Istennek, a korpusz nem sérült meg. Tavasszal szeretnénk helyreállítani a kárt, annak ellenére is, hogy vitáink vannak a biztosítóval. A további villámcsapások elkerülésére egy magas rudat fogunk itt felállítani – rajta a település zászlajával –, és a rúd tetejére villámhárítót szerelünk majd.

Lejegyezte: Baranyai Béla

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .