A menyország igazából létezik

Könyvespolcra

Még ha a kezem ügyébe került is, nem olvastam el egyetlen halálközeli élményt feldolgozó könyvet sem, mert hát ki tudja, igazat írnak-e benne. Az Igazából mennyország című kötetről azonban már magyarországi megjelenése előtt tudtam, hogy mindenképpen el fogom olvasni… Az alig kétszáz oldalas dokumentumregény tavaly novembertől egy évig vezette az amerikai sikerlistákat, csak az USA-ban több mint másfél millió példányban kelt el, beszéltek róla a sajtóban és a villamoson is.

A belső rend felé

Adventi csillagszilánkok (2.)

Mi, akik egész életünkben a teljességre várunk, nem hagyhatjuk, hogy zavaros maradjon bennünk és körülöttünk a világ. Tiszta értékrendet kell kialakítani magunkban. Az értékrend elveket jelent. Kell, hogy tiszta, világos elveink legyenek. 

Fiatalok a nemzetek közötti megértésért

Keresztény diákköri konferencia Szegeden

A Gál Ferenc Hittudományi Főiskola harmadik alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát Szegeden, november 17-én és 18-án. Az első 2008-ban volt, a Kárpát-medencei történelmi egyházak teológiai intézményeiben tanuló magyar ajkú hallgatók részvételével.

Kalandozás a Felvidéken

Gyermekeim még általános iskolába jártak – tíz évnél is régebben volt ez –, amikor a Zemplénben, Telkibányán nyaraltunk. Egyik nap feleségemnek az az ötlete támadt, hogy menjünk át Kassára, töltsünk ott egy napot, nézzük meg a város magyar emlékeit, nevezetességeit.

Ünnepelünk vagy költekezünk?

Világ-nézet katolikus szemmel

Már hetek óta sóhajtozunk, mert sokasodnak a gondjaink. Milyen drága volt ez a kis koszorú! De hát Panniéknál is van, mit szólnak, ha mi ezen spórolunk? Lassan a fenyőre is gondolni kell. Az sem lehet kisebb, mint tavaly Veráéknál. És tartós, „nordmann” legyen.

 

Tudósok világtalálkozója

A World Science Forum (WSF) a világ egyik legnagyobb tudományos fóruma, amelyre több mint száz országból érkeznek elismert tudósok, kutatók, tudományügyi miniszterek és tudománydiplomáciai képviselők, hogy a tudomány szerepéről, jelentőségéről és jövőjéről tanácskozzanak.

Miért éppen Rio de Janeiro?

Brazília az elmúlt években óriási tudományos fejlődésen ment keresztül, igazi tudományos nagyhatalommá vált. Ezzel párhuzamosan a Brazil Tudományos Akadémia a nemzetközi tudományos fórumok meghatározó szereplőjévé lépett elő.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.