Több ponton is módosította, majd december 20-án elfogadta a magyar országgyűlés a 2012. szeptember 1-jétől hatályos új köznevelési törvényt, amely leszögezi, hogy tiszteletben kell tartani a gyermek, a szülő és a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését.
Az alábbi történet azt az alaptételt erősíti, amelyet magánlakások rejtekén folytatott beszélgetések során minden tisztességes jogász szemlesütve elismer: egy dolog a jog, és egy egészen másik dolog az igazság.
„Mindig a foci meg a foci”, hallom édesanyám hangját, és azon gondolkodom, hogyan meséljem el a következő történetet úgy, hogy azok is elolvassák, akik nem szeretik a futballt.
Ludovico Antonio Muratori XVIII. századi olasz pap történész Boldog kereszténység (Cristianesimo felice) című könyve szerint a gazdaság törekvése a „közjóllét” (szó szerinti fordításban: közösségi boldogság, közboldogság), amelyet az egyes emberek boldogsága alkot.
Mielőtt azt gondolnák, az egész lapot felforgattuk, vagy hogy a nyomda össze-vissza nyomtatta ki e heti számunk oldalait, biztosítani szeretném Önöket arról, hogy nem megkésett szilveszteri tréfáról vagy emberi mulasztásról van szó – az Új Ember hosszú előkészítés után újul meg.
A halált legtöbben nem tartjuk olyan témának, amellyel egy átlagembernek túl sokat kellene foglalkoznia. Nem feltétlenül értjük, mi dolgunk lehetne vele. Sőt, akár úgy is gondolhatjuk: egy normális embert az jellemez, hogy nem gondol a halálra, nem rontja el a saját és mások kedvét a szóba hozásával.
Tibor atya nehéz, betegségekkel teli évei alatt mindennap ezt imádkozta. Most itt maradt lelki gyermekeinek, nekünk is ezt kell mondanunk.
„A legfontosabb, hogy mi, lengyelek, évszázadok óta mindig a magyarok oldalán álltunk, és így lesz ez a jövőben is. Tizennégy éves fejjel, 1953-ban, csak úgy, a magam gyönyörűségére, hangosan felolvastam Petőfi Sándor egyik lengyelre fordított versét, A természet vadvirága címmel – Petőfi nevével akkor találkoztam először.