Az igazság esete a joggal

E kellemetlen ténnyel – a saját bőrünkön vagy ismerőseink révén – alighanem mindannyian szembesültünk már, hiszen kapásból felidézhetünk egy-egy olyan jogi döntést, amely minden vonatkozó paragrafusnak megfelelt, az igazságérzetünk mégis ordítva tiltakozott ellene.

Az angolkisasszonyok szerzetesrendjének pesti Sancta Maria Leánygimnáziumát 1948-ban – az egyházi iskolák felszámolása során – a kommunista hatalom államosította. Szendrey Júlia Leánygimnázium néven egy évig még működhetett, de azután bezárták. Az intézet egy osztálya, egy világi tanára és az értékes könyvtár jelentős része a közelben működő Veres Pálné Leánygimnáziumba került. A rendszerváltást követően az angolkisasszonyok 1997-ben a régi épületben megnyitották a Ward Mária Általános Iskolát, majd 2001-től a Ward Mária Gimnáziumot is. 2011 őszén – hatvanhárom évvel az államosítás után – a Veres Pálné Gimnázium illetékesei, Oporné Fodor Mária igazgató és Hock Zsuzsa könyvtáros úgy döntöttek: önként visszaadják a kezelésükben lévő, az egykori Angolkisasszonyok Leánygimnáziuma pecsétjével ellátott mintegy ezerkétszáz könyvet. Az átadó házi ünnepséget október 15-én tartották, az asztalokra pakolt könyvek látványa hatására – a Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium elkötelezett, tapasztalt könyvtárosa, Dávidné Bajor Ágota megfogalmazása szerint – áhítatos légkörben. A megajándékozottak korábban nem is sejtették, hogy a régi intézmény elrabolt könyvtárának számottevő részét a közelben őrzik… A házi ünnepségen a könyveket átvevő Varga Károly igazgató kiemelte: a Veres Pálné Gimnázium cselekedete azért is különösen nemes, mert az emberek mostanság főként kapni akarnak, minél többet szerezni, s csak keveseknek jut eszükbe, hogy önzetlenül, maguktól adjanak. Csakugyan, e történet leglényegesebb eleme valószínűleg az, hogy a Veres Pálné Gimnázium 1949-ben az akkori törvényeknek megfelelően, teljesen jogszerűen jutott az értékes könyvekhez, s most, amikor a helyzet ezt már lehetővé teszi, igazságérzettől vezérelve mégis önként lemondott róluk. A jogszabályok változnak, a lelkünkbe oltott igazságérzet örök…

A visszakapott állomány legértékesebb köteteiből január végén kamara-kiállítás nyílik a Molnár utcai épület könyvtárában. Az anyag legrégebbi darabja – a képünkön látható, 1743-ban kiadott négynyelvű (latin, francia, német, olasz) szótár – is megtekinthető lesz.

Fotó: Zsille Gábor

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .