Bécsi interjú az aranymisés Makó Lajossal
Zsúfolásig megtelt a Német Lovagrend és a Sacré Coeur Nővérek bécsi Szent Erzsébet-temploma az Ausztriában élő Makó Lajos atya német és magyar nyelven is bemutatott aranymiséjén. A teológushallgató ’56-ban választhatott: vagy Magyarországon marad, vagy pap lesz, de ehhez el kell hagynia hazáját. Az utóbbi mellett döntött. Kalandos és nehézségekkel teli külföldi évei során azonban soha, egy pillanatra sem távolodott el szülőhazájától és a magyarságtól.
– A papság felé vezető útján számos nehézséggel kellett szembenéznie: az első mindjárt a továbbtanulás volt.
– Székesfehérváron jártam a kisszemináriumba, de csak néhány hónapig voltam ott, mert az intézményt államosították, így haza kellett mennünk. Nem mondták ki, hogy reakciós vagyok, de a továbbtanuláskor mindenütt azzal fogadtak, hogy nincs hely, nem tudnak felvenni. Végül beálltam a csatornázási művek kertészeti osztályára segédmunkásnak, így dolgozó lettem, és beiratkozhattam a dolgozók esti iskolájába. Később a bérmaapám révén sikerült bejutnom az Árpád Gimnázium nappali tagozatára. Az ateista, kommunista orosztanárom megtudhatta, hogy papnak készülök, ezért még a tanév elején mindig adott egy egyest, s aztán egész évben nem hagyott felelni. A tanévzáró értekezleteken aztán folyt az egyezkedés, mi legyen velem, mert az orosztanár meg akart buktatni, a többiek viszont arról próbálták meggyőzni, hogy náluk jó jegyeim vannak. Végül úgy egyeztek meg, hogy a többi tárgyból rosszabb jegyet kaptam, mint amit megérdemeltem, s ennek fejében az orosztanár adott egy elégségest. Az írásbeli érettségin viszont megbuktatott, és erről nem is szólt nekem, pedig előírás szerint tudatnia kellett volna az eredményt a tanulóval. A magyartanáromtól tudtam meg, mi történt. Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok bukni oroszból, annak ellenére, hogy már szinte minden leckét kívülről tudtam. A szóbeli vizsga előtt azonban váratlan esemény történt: az orosztanárunk egyszer csak összeesett, és meghalt. Egy fiatal tanárnő vette át a helyét az érettségin, így sikeresen túlestem a vizsgán. Soha nem felejtem el: hazafelé menet összefutottam az új orosztanárnővel a villamoson, és kérdezte, mihez kezdek most, az érettségi után. Nyíltan megmondtam, hogy szemináriumba megyek, pap akarok lenni. Ő rám nézett, és azt mondta, nem érti, hogy egy ilyen helyes fiatalember hogy gondolhat ilyet.
