Külmisszió – magyarokhoz

Az Új evangelizáció útjai

A misszió szó értelme: küldés, küldetés. Mindenképpen azt jelenti, hogy üzenetünkkel kilépünk megszokott köreinkből. Mi, magyarok ráadásul úgy indulhatunk útnak, hogy hat-hétszáz kilométer megtétele után még mindig közös anyanyelvünkön köszönnek ránk, ha kiszállunk az autóból.

Az egyház missziós dokumentumai arra biztatnak minden plébániát, hogy küldjenek ki misszionáriusokat olyan helyekre, ahol szükség van tanúságtevő szolgálatukra, és esetleg gyakorlati segítségre is. Ez nemcsak a befogadó közösségeket erősíti, hanem – ha valóban Jézust megyünk hirdetni – a kiküldő közösségekre is erőteljesen visszahat. A hit és a szeretet megosztás által szaporodik!

Érvekkel az élet kultúrája mellett

Az imádság, a tanulás és a cselekvés egységére szólít fel a hitvédő

Bár volt olyan időszak, amikor feleslegesnek gondolták, napjainkban ismét nagy szerephez jut az apologetika, vagyis a katolikus hitvédelem. Nemrég hazánkban járt Raymond de Souza, aki egész életét a katolikus tanítás védelmének szentelte. Souza – aki tagja a Máltai Lovagrendnek – alapítója és igazgatója az ausztráliai Saint Gabriel Communications hitvédelmi szervezetnek. A Human Life International és az Amerikában tevékenykedő Szent Szív Légiója tagjaként pedig a család- és az életvédelem is feladatai közé tartozik. Az apologéta az Alfa Szövetség és a Budapesti Egyetemi Lelkészség szervezésében tartott előadást A nyugati kultúrkör elfordulása a kereszténységtől és a katolikus ellenhatás címmel a Magyar Szentek Templomában.

Alkotó együttműködés

Világ-nézet katolikus szemmel

Amikor Erdő Péter bíborosnak a Zsidó Világkongresszus budapesti közgyűlésén elhangzott felszólalásáról olvastam, örömmel állapíthattam meg, milyen természetessé váltak a II. vatikáni zsinat óta a párbeszédkapcsolatok a zsidósággal.

MTA – egyháziak a tagságban

Erdő Péter bíboros a középkori egyházjogról

A tudós testület közgyűlésének május 7-i zárt ülésén rendes tagjává választotta a nemzetközi hírű kánonjogász-professzort, Erdő Péter bíboros prímást, esztergom–budapesti érseket, a püspöki konferencia elnökét.

Erdő Péter 2003-ban nyilvános vitában védte meg Egyházjog a középkori Magyarországon című MTA-doktori dolgozatát. Az akadémikusok 2007-ben választották levelező taggá.

Vallásszabadság? – Bizony nincs

Brüsszelben, Strasbourgban, Bécsben és másutt egymást érik a nyilatkozatok és konferenciák, amelyek egyként – egy hangra, liberál-bolsevista hangfekvésben – kárhoztatják Magyarországot, ahol akadályozzák a vallásszabadság érvényesülését. Szomorúan hallgatom ezeket a megnyilatkozásokat, nézem a bécsi konferencián dühösködő arcokat – és egyet kell értenem velük: bizony kavicsokat, köveket, sziklákat gördítenek a vallásszabadság elé Magyarföldön. Személyes tapasztalatommal szeretném alátámasztani ezt.

Megtalálni Istent mindenben

James Martin jezsuita Jézus mosolyáról és a hétköznapok lelkiségéről

James Martin (1960) New Yorkban élő jezsuita pap, a rendje kiadásában hetente megjelenő, 1909-ben alapított America című nemzeti katolikus magazin szerkesztője, tévé- és rádióadók gyakori vendége és számos nagy sikerű mű szerzője. Jezsuita spiritualitás című kötete – írásai közül elsőként – nemrég jelent meg magyar nyelven is. Legutóbbi könyve pedig – mely idén ősszel szintén napvilágot lát idehaza is – arról szól, miért olyan fontos, hogy keresztény életünket áthassa a vidámság, a humor és a nevetés. Father Martin szenvedélyesen képviseli, hogy valóban hívő ember nem járhat-kelhet savanyú ábrázattal. Ő maga mindent meg is tesz azért, hogy mosolyra derítse az embereket: a Youtube videomegosztó oldalon tőle hallható vicceken ezrek derülnek. Ahogy a Facebookon megjelenő derűs írásaira is sokan kíváncsiak. Kérdéseinkre e-mailben válaszolt.

Amikor kilépünk önmagunkból

Lányi Béla verbita testvér a misszió árnyalatairól Pünkösd az egyház születésnapja. Ugyanakkor a világmisszió kezdete is, amikor a tanítványok először léptek ki a félelem miatt addig zárva tartott ajtón az emberek elé. Mit jelent ma, kétezer évvel később a misszió – többek között erről beszélgettünk az Isteni Ige Társasága, azaz a verbita rend tagjával, Lányi Béla testvérrel, aki a Fülöp-szigeteken, Cebu városában teljesít szolgálatot.

– A misszió: küldetés. Maga a Megtestesülés is misszió: az Atya elküldte a Fiút, aki emberré lett. Mi, verbita missziósok ezért mindig kilépünk magunkból, nem maradunk egy helyen, másokra nézünk, és megpróbáljuk elsajátítani azoknak az embereknek a gondolkodását, akikhez elmegyünk, hogy Istenhez vezessük őket. A feltámadt Jézus küldött minket, hogy tegyünk tanítványává minden népet. Pünkösdkor, az egyház születésnapján sokféle ember volt együtt, akik sokfajta nyelvet beszéltek, és sokféleképpen gondolkodtak – akkor ők alkották az egyházat, amelyet ez a sokszínűség jellemez ma is.

Az ügy a fontos

Országjáró

Önkormányzati kitüntetést kaptak a karitász munkatársai

Szombathelyi Egyházmegye

Szerte az országban sok száz munkatárs végzi áldozatos és önzetlen munkáját a Magyar Katolikus Karitász berkein belül. Ritkán kerül sor arra, hogy munkájuk hivatalos elismerést kapjon, és ezáltal kicsit közelebbről is megismerhessük őket. Szombathelyen a szociális hét zárásaként most két karitászmunkatárs kapott kitüntetést. Kalmár Ferencné Tuczai Terézia Nóra a Pálos Károly-díj II. fokozatát vehette át. Béry Géza, a székesegyházi főplébánia karitászcsoportjának vezetője Győrvári Edith-díjat kapott. Őt kérdeztük a jótékonysági munka örömeiről és nehézségeiről.

Mióta dolgozik a karitászcsoportban?

– Immár harminc éve. A főplébániai karitászt még Póka György püspök alapította 1983-ban, én azóta segítem az itt folyó munkát. Jelenleg több mint hatszáz családdal vagyunk kapcsolatban.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.