Amikor kilépünk önmagunkból

Ugyanakkor napjainkban sokkal nagyobb az egyház, és az összetartásához kellenek olyanok, akik kapcsolatot teremtenek a közel és a távol között. Ez nem csak a földrajzi távolságokra vonatkozik. Magyarországon is vannak olyan emberek, akik gondolkodásban, életvitelben távol vannak tőlünk. És ahhoz sem kell elmenni egy másik kontinensre, hogy szükséget szenvedőkkel találkozzunk. Ebből a szempontból árnyaltabb is a misszió értelmezése, mint régen, amikor úgy gondolkodtunk, hogy a távoli országokban nagyobb a szükség – hogy ott elkárhoznak az emberek, ha mi, európai keresztények nem megyünk oda, és anyagi segítségünkre is rászorulnak, hiszen hihetetlen szegénységben élnek. Ma inkább arról van szó, hogy misszionáriusként szerte a világon az egyház nemzetközi munkáját végezzük. Egyre kevésbé igaz, hogy a messzi országokban élők azok, akiknek semmijük sincsen, és mi vagyunk, akiknek pénzük és lelkiségük is van. Bár a mi ezeréves Szent István-i kereszténységünk olyan kincs, amely sok más nép lelki épülésére is szolgálhatna, ha többen lennének a magyar missziósok. Ugyanakkor ott is sok minden van már, és itt is sok minden hiányzik.

Ez különösen igaz a papi, szerzetesi hivatásokra, hiszen például a Fülöp-szigeteken ma már több a hivatás, mint idehaza…

– Néhány egyházmegyében, így Cebuban valóban sok a hivatás. Viszont vannak püspökségek, ahol csökken a számuk, és egyes helyeken bizonyos fokú paphiány van. Ahol elegendő a pap, ott az egyházmegye átveszi az eredetileg missziós plébániákat, a verbiták pedig elmennek oda, ahol még mindig nehéz a helyzet, például azokba az egyházmegyékbe, amelyek muzulmán többségű területen vannak, vagy messze a nagyvárosoktól.

Ugyanakkor a szerzetesrendekben, így az Isteni Ige Társaságában is a hivatások csökkenése tapasztalható. Nehéz ez a szolgálat, mert a verbiták olyan helyekre is mennek, ahol még nincs elég erős közösség, hogy sok hivatás szülessen. Másrészt az iskoláinkban nem sikerült igazán meghonosítani a szemléletet, hogy onnan a rendbe is be lehetne lépni. Harmadrészt a Fülöp-szigeteken is materialistább lett a világ, csökkent az emberekben az áldozatkészség. Míg az egyházmegyés papok segíthetik anyagilag a családjukat, addig a szerzetesek szegénységi fogadalmat tesznek és megkeresett pénzüket a rendi központnak kell adniuk. Az arra való hajlandóság is visszaesett, hogy valaki külföldre menjen. A Fülöp-szigetek erőteljesen fejlődő ország, sok misszióban azonban le kellene mondani bizonyos kényelemről. Abban, hogy ott összességében az európainál még mindig több a hivatás, szerepet játszik, hogy a családokban sokkal több gyermek van, és nagyobb a vallásosság is. Motiváció lehet a társadalmi felemelkedés lehetősége, hiszen a Fülöp-szigeteken a papok társadalmi súlya még mindig nagy, bár csökken.

Az Európából érkező szerzetesek számára bizonyos előnyt jelent, hogy hozzászoktunk a hivatások kisebb számához, és tudjuk, hogy a meglévőkre különösen vigyázni kell. Ugyanakkor ott élőbb a hit, és ez számunkra adhat egy modellt. Talán tanulunk abban a kultúrában valami lényeges dolgot a kereszténység jelentőségéről, amivel segíthetünk a megfáradt európai egyháznak.

Több területen is dolgozik Cebuban. Elsősorban a Szent Károly Egyetemen tanít…

– Büszkék vagyunk arra, hogy az Isteni Ige Társasága tulajdonában lévő egyetem Ázsia legrégebbi európai jellegű oktatási intézménye. 1595-ben alapították, még az ottani misszió indulásának évszázadában, bár eredetileg nem egyetem volt. Ma húszezer hallgatója van, különböző karokon. A verbita missziós rend irányítja az oktatást, ezért könnyebb a globális fejlődésre gyorsan reagáló újszerű dolgokat bevezetni, mint más iskolákban. Így a most zajló tantervi reformban a kormány mintaiskolájává váltunk. Előkelő helyen vagyunk az ország iskoláinak rangsorában, a fővárosi intézmények után a harmadik- ötödik helyen állunk. A színvonalas oktatásért sajnos magas tandíjat kell kérnünk. Mindig kihívás számunkra, hogy katolikus intézményként azoknak is elérhetővé tegyük a képzést, akik azt egyébként nem engedhetnék meg maguknak.


Mit jelent a misszió az egyetemen, ahol világi képzés zajlik?

– Az egyháznak szüksége van arra, hogy világi területeken is jelen legyen, hiszen a kereszténység világnézet. Ha csak a szigorúan vett vallási tevékenységekkel foglalkozunk, a templomépületben maradunk. Az egyetemen széles körben átadhatjuk, hogy mi hogyan is látjuk a világot. Kapcsolatban állunk az ország vezető tudósaival, szakembereivel, akiknek szavuk van a maguk területén, így jelen lehetünk ott, ahol más módon nem tudnánk. Ugyanakkor mi is változunk: a világi emberek gondolkodása néha kicsit más, mint a miénk, és bizonyos dolgokat tőlük tanulunk meg. Egy jogi vita után a kilencvenes évek közepén a verbiták elvesztettek egy jó hírű egyetemet. Ez arra figyelmeztetett minket, hogy komolyan kell venni a világi emberek elképzeléseit, törekvéseit. Megtanultuk, hogy oktatási intézményt csak úgy lehet vezetni, hogy valódi, szellemi kapcsolatot építünk ki a dolgozókkal.

Én tervezést, építészetelméletet, építészeti újságírást, építészetkritikát, illetve néha építészettörténetet tanítok. Az építészetben is átadhatunk világnézetet, hiszen ilyen kérdések is előkerülnek: Hogyan formálható az épített környezet az energiaválság idején? Hogyan foglalkozzunk egy építőmunkással? Az elveket azonban a gyakorlatban kell megvalósítani. Az építés itt is példákkal szolgál. Ha egy pap lopott építőanyagot vásárol a készülő templomhoz, hiába prédikálja, hogy ne lopj. Az emberek nem azt fogják elhinni, amit tanít, hanem azt, amit láttak tőle… Világnézetünk gyakorlati tevékenységeinkben nyilvánul meg.

Amikor verbitaként elmegyünk valahova, és megismerjük a helyi adottságokat, megnézzük, hogy magunkból mit tudnánk átadni. Így indult cebui építész folyóiratunk, a Lantawan. Az egyetemen nagyon jó az oktatás, de észrevettem, hogy oktatóink keveset írnak, publikálnak. Javasoltam a dékánnak, hogy adjunk ki egy folyóiratot. Azt kérte, előbb indítsunk egy építészeti újságírással kapcsolatos választható tárgyat, hogy megtudjuk, van-e érdeklődés. A kurzus sikeres volt, de a folyóirat teljes sikerére néhány évet várni kellett.

Ön a verbita szerzetestestvér-jelöltek prefektusa is. A testvérek milyen szerepet töltenek be a missziós munkában?

– Szerzetestestvérként két központja van az életemnek: az egyik a szerzetesség, a másik a szakma. Mindkettőben jól kell teljesíteni, és ez egy sajátos kihívás is. A rendben a testvérek a hármas szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság, engedelmesség) révén ugyanolyan tagjai a társaságnak, mint az atyák, bár néhány magasabb beosztást nem tölthetnek be a rendi vezetésben.

A szerzetesrend mintául szolgál az egész egyház számára, ahol együtt van jelen a szakrális és a világi szolgálat. Hiszen a szentségek kiszolgáltatása mellett éppolyan fontos a mindennapokban a Krisztus-követés. A régi szerzetességben a tagok között több testvér volt, mint atya. Ez a kettősség a bencés lelkiségben is megjelent: ora et labora. Az imádság mellett fontos a munka – és ha ez olyan világi tevékenység, amelyet mások is végeznek, akkor az utat nyit az emberek felé. A szerzetestestvér-képzésben arra neveljük a növendékeket, hogy legyenek képesek kilépni önmagukból, hogy megértsék mások gondolatait, tudjanak reagálni rájuk, és fel legyenek készülve arra, hogy tanúságot tegyenek mások előtt.

Utcagyerekekkel is foglalkozik, ami egészen más munka, mint az egyetemi oktatás…

– Cebuban a verbitákat a jó hírű egyetem révén ismerik. Ám nem akartuk, hogy csak az elitképzésben legyünk jelen, ezért rendszeresen eljárunk segíteni az utcagyerekek otthonába. Ezt az intézményt körülbelül harminc éve alapította egy házaspár, ám egy idő után már nem tudták fenntartani, és átkerült a rendőrség kezelésébe. De ez nem büntetésvégrehajtási intézmény – olyan gyerekeket visznek be, akiknek nincsenek szüleik, és emiatt veszélyeztetettek vagy az utcán kóborolnak. Óvodáskorúaktól húszévesekig vannak ott gyerekek, fiatalok, és addig maradhatnak, amíg el nem végzik az általános iskolát. Mi korrepetáljuk őket, és vannak, akik tovább tudnak tanulni, ami óriási dolog. Ételt viszünk, kisebb dolgokat vásárolunk az otthon számára, illetve segítjük a gyerekek táboroztatását. Mindezt adományokból, többek között a magyar jótevők segítségével tudjuk biztosítani. Az intézmény kérésére hitoktatást is tartunk. Az igazgatónő gyakorló katolikus. Nem akarja egyházi intézménnyé alakítani az otthont, de számára természetes, hogy az imádság, a lelkiség hozzátartozik mindahhoz, ami emberi, ami fejlődik – így ehhez az intézményhez is. A gyerekek tudják, hogy mi szerzetesek vagyunk, és kérdezgetnek minket a szerzetességről, Istenről, elmesélik gondjaikat, bánataikat.

Ez a szolgálat azért is nagyon fontos, mert szükség van arra, hogy a szerzetesképzésben legyen szociális dimenzió is. Az utcagyerekekkel való foglalkozás által mutathatjuk meg, hogyan lehet a gyakorlatban megvalósítani az egyház tanítását. A tárgyakat is akkor látjuk jól, ha látjuk az árnyékukat is – a társadalmat is akkor értjük, ha tisztában vagyunk a sötét oldalával. Ezek a gyerekek nem bűnözők, de az utca normái szerint éltek. Őket megismerve a szerzetesnövendékek is jobban értik majd, mi a bűn, és mi az, ami csak annak látszik, de valójában társadalmi igazságtalanság.

(Ha valaki támogatni szeretné Lányi Béla Fülöp-szigeteki munkáját, a verbita Missziós Titkárságon keresztül teheti meg. Az adomány feladásakor a közleményrovatban fel kell tüntetni: Cebu. A legcsekélyebb adományt is hálásan köszönik.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .