Hátizsáknyi vidámság

Az idei évben több mint húszmillió forinttal támogatja a Katolikus Karitász az iskolás gyermekeket. Országszerte több száz településen több mint ötezer diák részesül támogatásban. Bár a tanév már megkezdődött, több iskolától érkezik még kérés, hogy segítsünk a hiányzó tanfelszerelések beszerzésében.

Gyógyít az Isten

 

Abortuszon átesett nők és segítőik megrendítő vallomásai

 

Gesztenyét szedek, hogy majd gesztenyeemberkét készítsek. Mindenütt gesztenyefalevelek. Szép és békés ilyenkor kora ősszel a máriagyűdi kegyhely. Épp egy lelkigyakorlatra megyek, hogy néhány résztvevővel beszélgessek. Ám nem egy „könnyű” lelkigyakorlat ez: abortuszon átesett nőknek szól, hogy segítsen nekik – meggyászolni, feldolgozni a történteket, és talpra állni, Isten irgalmas szeretetével találkozni. Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó, gyásztanácsadó és Kovács Ferenc diakónus, vagyis a lelkigyakorlatot vezető házaspár fogad. Bemutatnak a nyilatkozó nőknek, és én megdöbbenek: megesett leánykák helyett nagymamakorú asszonyok ülnek velem szemben.

 

Fogadj örökbe egy kilométert – az autista fiatalokért

Nézem, amint zongorázik, máskor futás közben az utolsó tartalékait hívja elő. Határozott, ugyanakkor megnyerő tekintet. Céltudatosság sugárzik róla. Finom játék a zongorán, rebbenő érzékenység, s a futó elszántsága: teljesíteni kell! Nádudvari Péter különös egyéniség: a harmincéves fiatalember „ellene úszik” a korszellemnek, s ezzel példát ad.

Spanyol nyelvű ügyfélszolgálatnál dolgozik Budapesten. Telefonon, e-mailen és chaten intézi az ügyes-bajos dolgokat, emellett a ferencesek gyöngyösi Autista Segítő Központjában óraadóként zenei foglalkozásokat tart. Közben készül a legközelebbi triatlonversenyre. Közel négy kilométer úszás, száznyolcvan kilométer kerékpározás és negyvenkét kilométer futás vár rá Balatonkenesén szeptember 13-án. S közben zenei növendékeire gondol – mert értük fut.

Szociális foci

Egyéves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE

Nagy reményekkel és új tervekkel készül a második idényére az NB II-es futballbajnokságban induló Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sportegyesület (MMSZ SE). Az egy éve alapított egyesület az elmúlt idényben a harminchat csapatból álló mezőny huszonhetedik helyén végzett, idén pedig a középmezőnybe szeretne bejutni. A Máltai Sportegyesület sikerét azonban nem a pontok és a gólok jelentik, hanem a mélyszegénységben élő családok felemelkedése. A labdarúgás ugyanis a szeretetszolgálatnál nem csupán sport, hanem a szociális munka egyre hatékonyabb eszköze.

A találkozás a nyolcadik szentség

Oázis – ahol meghallgatnak

Mindannyian éreztük már, milyen az, amikor csak arra vágyunk, valaki hallgasson meg bennünket, csak üljön le mellénk, és hadd mondhassuk el, mi fáj. Jó esetben van olyan ember a környezetünkben, akit erre kérni sem kell. De sokan ismerhetjük azt az állapotot is, amikor nincs kihez fordulni, vagy ha lenne is, a szégyen, a zavar, a tehetetlenség megbénít bennünket. Ilyenkor arra gondolunk, bárcsak valami csoda folytán bekopoghatnánk valahová, ahol értő figyelemmel várnak bennünket. Ez a „csodás” hely február óta létezik. A budapesti Mária utcában, a jezsuita rendházban van egy kis szoba: Oázis – ahol meghallgatnak a neve. Tizennégy segítő szakember várja ide a betérőket. Köztük van Törőcsik Júlia SSS és Both Vanda SA, mindketten lelkigondozók, pszichológusok és szerzetes nővérek. Júlia szociális testvér és az Oázis szakmai vezetője, Vanda segítőnővér. Őket kérdeztem az indulásról, az elmúlt fél év mérlegéről. És a csodáról.

A hajléktalanságtól az önálló lakhatásig

Végéhez ért a „Visszamegyek valahogy a kályhához” elnevezésű, a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében megvalósult projekt, amelynek célja „Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, foglalkoztathatóságának elősegítése, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása” volt.

A mennyország: Csobánka

Főszerepben a remény kis emberei – hát ők meg kik?

„Láttam a madarakat szállni az égen, sajnos szemembe sütött a nap. Láttam az embereket járni a réten, sajnos szemembe sütött a nap” – bemelegítés az Ocho Macho Jó nekem című dalára, aztán kezdődhet a próba. Mindenki odateszi magát, hiszen már csak néhány nap maradt hátra. Augusztus 30-án, este fél kilenckor, Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán Kárpát-medencei, azaz székely, csángó, vajdasági, kárpátaljai és anyaországi árvák és nehéz sorsú gyerekek adják elő az István, a király című rockoperát. Szeretnék megmutatni, hogy ők is értékesek, tehetségesek, és szeretnének adni valamit mindazért, amit kaptak.

„Mi táncolni fogunk” – újságolja három vajdasági kislány, Auróra, Vivien és Lejla. Mivel szakad az eső, a táncosok a pomázi művelődési házban próbálnak, csak az énekesek maradtak Csobánkán, a cserkészparkban. Amíg a Szállj fel, szabad madár! koreográfiáját gyakorolják, addig Éva nénivel beszélgetek, aki több mint húsz gyereket hozott magával a csíkszeredai lakásotthonokból. Csaknem negyven éve dolgozik a gyermekvédelemben, és mint mondja, ezt nem lehet igazi elhivatottság nélkül csinálni. „Mire van a legnagyobb szükségük ezeknek a gyerekeknek?” – kérdezem. „Hát szeretetre” – vágja rá gondolkodás nélkül.

„Mert jövevény voltam”

Zugligeti kerekasztal-beszélgetés huszonöt év múltán

Az NDK menekültek egykori táborának területén augusztus 15-én rendezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői a múltidézés kivételesen nehéz feladatára vállalkoztak. A nehézség egyrészt abból adódott, hogy nagyon régi, huszonöt évvel korábbi eseményekre kellett visszatekinteniük. Az emlékek ennyi idő után már gyakran megfakulnak, és a sok-sok azóta eltelt év során módosulhattak is, hiszen amikor újra meg újra felidézzük őket, mindig új szempontokat kapunk az értelmezésükhöz. A másik nehézség szemmel láthatóan, megható módon az volt, hogy ami történt, az valamennyi résztvevő számára egyszerre volt nagyon személyes és történelmi jelentőségű.