A hajléktalanságtól az önálló lakhatásig

A (TÁMOP-5.3.3-11/1- KMR-2011-0005) projekt megvalósításában részt vett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a MaCeKo Szociális Szolgáltató, Képző és Foglalkoztató Nonprofit Kft. és Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye.

A programban csaknem százhúsz hajléktalan ember vett részt sikeresen. Többen tartós utcán, közterületen élés után szállókra kerültek, mások hajléktalan-ellátó intézményekben meglelt némi nyugalom után immár támogatott, önálló lakhatáshoz jutottak. A projektbe bekapcsolódók szerződésben, fejlesztési tervben rögzítették feladataikat és az egyénenként eltérő, elérendő célokat.


A lakhatás biztosítása csupán egy – bár alapvető – lépés a „kályha” felé. Családi traumák, egzisztenciális, munkahelyi katasztrófák, bedőlt hitelek, mély lelki fájdalmak feldolgozásán, az önbizalom, az önértékelés, illetve a másokba vetett bizalom nehéz visszaszerzésén keresztül vezethet csak út vissza, igazi önmagunkhoz, értékeinkhez, céljainkhoz, az emberhez méltó élethez.

A konzorciumi partnerek szakemberei egyénre szabott, feltárt szükségletekre épülő, komplex támogatási csomagokat dolgoztak ki részben a projekt résztvevőivel közösen. Az intenzív szociális munka mellett külsős szakemberek, így többek között pszichológus, addiktológiai konzultáns, munkatanácsadó, gyermekfelügyelő, valamint a szeretetszolgálat önkénteseinek hozzáértésére is számíthattak a résztvevők. A programban az önkéntesek egyrészt szakterületük témáinak előadásaival, interaktív beszélgetésekkel (egészségügy, munkaerőpiaci fejlesztés, kommunikáció és viselkedés, álláskeresés, pénzügyi tanácsadás, belső erőforrásaink előhívása és kiaknázása stb.), másrészt az OKJ-s képzésben részt vevők számára tantárgyi korrepetálással, felkészítéssel támogatták az ügyfeleket.

Nem mindenkinek sikerült maradéktalanul megvalósítania terveit. A program zárása után nemcsak a továbbra is támogatásra szorulók, de a sikeresen továbblépők kezét sem engedik el a szakemberek, a gondozás folytatódik, a kapcsolat megmarad.

A megvalósítók a pályázati munka részletes elemzésével, a különböző ellátási területeken dolgozó kollégák szaktudásának, tapasztalatainak összegyűjtésével, a kialakult jó módszerek továbbfejlesztésével igyekeznek a jövőben még hatékonyabban orvosolni a hajléktalan emberek problémáit.

A szerző programvezető

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .