A mennyország: Csobánka

Sokat várunk el tőlük

 

Szűcs Balázs atya évtizedek óta hányattatott sorsú gyerekekkel foglalkozik. Már a szemináriumban töltött idő alatt kijárt kisegítő iskolába, és hitoktatást tartott hátrányos helyzetűeknek, amellett, hogy táborokat is szervezett. Amikor 2000-ben pappá szentelték, és Szentendrére került káplánnak, maga köré gyűjtötte a környékbeli szegény és cigány gyerekeket, és a Máltai Szeretetszolgálat színeiben mindenféle programokat szervezett nekik: kirándultak, játszottak, főzőcskéztek.

2004-ben jött az ötlet, hogy jó volna színpadra vinni az István, a királyt, hogy a bevétellel támogassák a nehéz körülmények között élőket. A szentendrei egyházközség fiataljai először 2005 nyarán, a templomdombon adták elő a rockoperát, és a befolyt összeget Kárpátaljára, Majnek Antal püspöknek küldték ki. Majd 2006 júliusában magát a darabot vitték el hozzá Beregszászra, mintegy százötven szereplővel, és a bevételt ezúttal a Rát faluban épülő árvaháznak ajánlották. Ezután Erdély következett. Ám közben, 2006-ban Balázs atyát áthelyezték a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, egyetemi lelkésznek, de alighogy odakerült, meghirdette, hogy aki szeretne árva gyerekeket táboroztatni, jelentkezzen. Jelentkeztek is vagy százan, hogy segítsenek a zetelaki víztározónál 2007 nyarán rendezett táborban, amelynek csúcsa a rockopera előadása volt. Ebben az egyetemisták mellett már árvák is szerepeltek, István és Koppány népét, a kiabáló tömeget alakították, majd a befolyt összeget az árvaházak között osztották szét.

A mostani előadás, amelynek különlegessége, hogy szinte csak árvák és nehéz sorsú gyerekek játszanak benne, ingyenes lesz, de aki teheti, adományával támogathatja őket. Már tavaly megvoltak a szereplőválogatások, az énekesek azóta gyakorolnak, és a táncosok is próbáltak már év közben, de persze mindenki odahaza, kisebb-nagyobb csoportokban, így a felkészülés legfontosabb időszaka most van. „Ebben a kéthetes csobánkai táborban áll össze a darab, a napokban állítjuk össze az egészet – mondja Balázs atya. – Szeretnénk, ha a gyerekek megmutathatnák az értékességüket. Nem akarjuk, hogy sajnálják őket, mert a sajnálat során vagy azt gondoljuk, hogy nekik milyen rossz, és nekünk milyen jó, vagy az történik, hogy nem várunk el tőlük semmit, mert hát szegények. Mi igenis sokat várunk el ezektől a gyerekektől, és azt akarjuk, hogy kihozzák magukból a legtöbbet.” S hogy miért épp az István, a király? „Mert a Kárpát-medence az összmagyarság, és ezt a darabot mindenki ismeri. Annak meg külön értéke van, hogy mélyszegénységben élő gyerekek adják elő” – fogalmaz Szűcs Balázs.


Ilyenkor ők a fontosak

 

Csobánka – a néhány ezres Pest megyei község neve szinte már fogalommá vált. Július elején nyolc éve rendezi itt meg a Szövetség az életért elnevezésű tábort a Balázs atya által létrehozott eGYEsület a REmény Kis Emberei KözösségÉRT szervezet. Ide ugyanezek az árva és nehéz sorsú gyerekek érkeznek szerte a Kárpát-medencéből, mintegy hatszázan, és százhatvan önkéntes foglalkozik velük. A segítők jobbára egyetemisták, merthogy amikor egyetemi lelkész lett, Balázs atya úgy gondolta, a legjobb, ha közös munkára hívja a fiatalokat. Hátrányos helyzetű gyerekek felé fordultak: piliscsabai tanulókat kezdtek el korrepetálni, és belevágtak a csobánkai tábor szervezésébe. Felvették a kapcsolatot a kárpátaljai Ráttal, az erdélyi Csíkszeredával, a moldvai csángó falvakkal, a vajdasági Lurkóházakkal vagy az anyaországi Berettyóújfaluval is, és olyan programokat gondoltak ki a gyerekeknek, mint a kéz – mű veskedés, a kirándulás, a strandolás vagy az élményfürdőzés, persze a sok-sok játék és beszélgetés mellett.

Mindent az egyesület teremt elő nekik; a keret nagy része felajánlásokból és pályázatokból áll össze. Idén az Adjuk össze! adományozó oldalon Hívj meg egy árvát reggelire! címmel indított kezdeményezést a szervezet, és a Bízunk benned! televíziós vetélkedőben is győztek, így a költségek egy részét a nyeremény is fedezni tudta. „Ez a tábor egy töltekezés a gyerekeknek – fejti ki Balázs atya –, ilyenkor minél több mindent szeretnénk adni nekik. Ez róluk szól, ilyenkor ők a fontosak.” A huszonegy éves Matyi a Pilisből majdnem a kezdetektől részt vesz a csobánkai táborban. „Fontos, hogy ezek a gyerekek ne azt érezzék, hogy esetleg megkülönböztetik őket, vagy nem foglalkoznak velük – mondja –, ezért legalább a tábor hetén ők vannak a középpontban.” De hozzáteszi, szerinte segítőként az ember sokkal többet kaphat, mint amennyit adhat.

De hogy mindabból, amit ezek a gyerekek adhatnak, mások is kapjanak, két éve először megszervezték a Remény Kis Emberei Fesztivált, amelyen a táborban részt vevők közül nagyjából kétszázan mutatták be tehetségüket. Az egyhetes felkészítő tábor után zenéltek, táncoltak és énekeltek; a Harcsa Veronika, Malek Andrea és Lackfi János alkotta zsűri pedig értékelte a produkcióikat. Ekkor választották ki az István, a király főszereplőit, hogy idén már ne egyénileg, hanem közösen lépjenek fel a gyerekek. S terveik szerint a darabot nemcsak egyszer fogják előadni: a következő években Erdélybe, Kárpátaljára, a Vajdaságba is szeretnék kivinni – oda, ahonnan a gyerekek származnak.

Én is mehetek Csobánkára?

A huszonhárom éves „Golyó” asztalosnak tanul, és egy csíkszeredai lakásotthonból érkezett. Ő lesz az egyik énekes. „Honnan van az a rózsafüzér a nyakadban?” – kérdezem. „A lengyelországi zarándoklatról” – válaszolja. Merthogy Balázs atyánál és a csapatánál a csobánkai táboron és a bemutatandó rockoperán túl sem áll meg az élet. 2012 óta anyaországi és erdélyi, gyermekotthonokban élő fiatalok vágnak neki a Varsó és Czestochowa közötti útnak, két hétig napi harminc-harmincöt kilométert gyalogolnak, és családoknál vagy sátrakban, esetleg csűrökben alszanak, hogy a végén a Fekete Madonnához érjenek. Adventben pedig nehéz sorsú székely, csángó és vajdasági gyerekek érkeznek az anyaországba, ahol egy hétre családok fogadják be őket. „Ő is volt nálunk, és ő is” – mutat néhány fiúra Matyi. Emellett az úgynevezett cipősdoboz-akció keretében ajándékokat gyűjtenek a gyerekeknek, vagyis mindenkit arra hívnak, hogy állítsanak össze két-háromezer forint értékű csomagokat, amelyeket karácsonyra széthordanak a hátrányos helyzetű régiókba, a Lurkóházakba és a gyermekotthonokba. Nagyjából kétezer csomag szokott összejönni. Továbbá megszervezik az ötvenhatos utat is, vagyis a Csobánka és Esztergom közötti éjszakai zarándoklatot, és működik az egyetemi Szó Szerint Keresztény Diákkör is.

De Csobánkára visszatérve: van olyan gyerek, aki egy egészet javított a tanulmányi átlagán, és amikor a nevelői megdicsérték, és mondták, hogy na, mi történt, csak annyit kérdezett: „Ugye most már én is mehetek Csobánkára?” Valaki pedig egyszer azt mondta: „A mennyország olyan lesz, mint Csobánka, csak nem leszünk fáradtak.”

 Fotó: Kissimon István